​Alagút az ellenséges állások alá

A görzi csata című tízperces összeállítás azon nagy értékű első világháborús felvételek közé tartozik, amelyeket a filmarchívum őriz. Az utólag zenekísérettel is ellátott kisfilmet a Sascha Film gyártotta 1917-ben. Olyan kuriózumnak számító felvételek vannak benne, mint egy aláaknázott ellenséges lövészárok és bunkerrendszer felrobbantása.

Mert az isonzói harcok során, akárcsak mondjuk a török idők várháborúiban, az ellenfelek kölcsönösen járatokat ástak egymás vonalai, erődítései alá, majd pedig megfelelő mennyiségű robbanószert halmoztak fel ott és azt egy adott időben, általában egy-egy rohamhoz kötve a levegőbe repítették. Az ilyen földalatti támadásokra leginkább ellen-alagutak vájásával lehetett védekezni, ilyet azonban nem látunk, viszont a kisfilm első epizódja előtt a felirat arról szól, hogy az ellenséges állásokat a tüzérség „rohamképessé teszi”.A katonai szakkifejezés azt az iszonyatos erejű zárótüzet jelenti, amit mindkét világháborúban a roham, vagy támadás megindulása előtti órákban a távolabb elhelyezett tüzérség zúdít az ellenséges állásokra és azok környezetére. A zárótűz célja a kiépített erődítmények és lövészárokrendszerek lerombolása, és természetesen az ellenséges erők megritkítása. (A zárótüzek okozta emberveszteség ellen a támadás időpontját ismerve úgy is szoktak védekezni, hogy kivonták a katonákat az első vonalakból.) A filmen többféle űrméretű ágyút, mozsarat, tarackot és aknavetőt is láthatunk működés közben.

A görzi csata, Sascha Film, 1917, 10 perc

A zárótűz és az alagutak felrobbantása után a kamera előtt megindul a rohamcsapatok által vezetett támadás. A katonák folyamatosan ugrálnak ki az addig védelmet adó lövészárkokból és indulnak el az olaszok még mindig füstölgő vonalai felé. Az ellenállás meglehetősen gyenge, a nyílt terepen, a jellegzetesen görnyedt tartásban futva rohamozók közül senki sem esik el és az olasz tüzérség is csak egy-egy gránátot képes a támadókra kilőni. Elégedettek lehetnek tehát az erdős domboldalban kialakított figyelőállás távcsövező tisztjei, köztük az XI. isonzói csata (1917. augusztus 18. – szeptember 12.) után kritikus helyzetbe kerülő Monarchia segítségére siető német csapatok vezetői, ez az olasz peremvonal úgy tűnik, szinte az ölükbe pottyant. A kisfilm a következő támadás előkészületeit is bemutatja, ahol kézigránátos őrjáratokat küldenek ki először a soron következő olasz vonalak ellen. A Monarchia és a németek által is használt jellegzetes, fanyelű gránátokat a mellkasra rögzített két vászonzsákba pakolják a bakák az elosztóhelyen, de az őrjáratokat már nem kíséri el veszélyes útjukra a kamera.

Ehelyett inkább egy különösen éles snittet láthatunk arról, hogy egy őszi erdőben nyomulnak csapatok előre, az erdő szélére érve meglapulnak egy pillanatra, majd folytatják útjukat. A tudósítás eddig a pontig tulajdonképpen bármelyik frontszakaszon is készülhetett volna, de az biztos, hogy a kisfilm utolsó néhány perce a harcok által romba döntött Görzben lett felvéve. A snitteken leginkább a ma Goriziának nevezett kisváros visszafoglalása során a lakóházakban keletkezett károkat láthatjuk. A stratégiailag fontos települést a Doberdo-fennsíkkal együtt még 1916. augusztus 17-én, a Monarchia csapatainak visszavonulása után foglalták el az olaszok. 1916 nyarán, még 6. isonzói csata előtt, a Bruszilov-féle offenzíva miatt a Kárpátokba csoportosítottak át osztrák-magyar hadosztályokat. Az augusztus 5-én hatalmas tüzérségi előkészítéssel, és háromszoros túlerővel meginduló olasz előrenyomulás végcélja Trieszt volt, de végül iszonyatos erőfeszítések árán a Monarchia a tartalék állásokban meg tudta állítani a támadást. Görzből ezután még négy offenzívát (7., 8., 9. és 10. isonzói csaták) indítottak az olaszok, majd 1917 késő őszén, a „taljánok” számára katasztrofális vereséget hozó caporettói áttörés során visszafoglalták az osztrák-magyar és a német alakulatok.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.07.15. 13:47 • Címke: első világháború 100, dokumentumfilm, történelem