​Szentföldi emlékek a ferences könyvtárban

A XIII. századtól napjainkig minden viszontagság ellenére lényegében folyamatosan jelen voltak a ferencesek a Szentföldön.

A franciskánus rendi hagyomány szerint a rendalapító Szent Ferenc több alkalommal is megpróbált eljutni a Szentföldre. Először 1209-ben – ekkor egy váratlan vihar hiúsította meg a vállalkozást. Három évvel később, 1212-ben betegség akadályozta meg az utat, végül 1219-ben sikerült áthajóznia, s elindult Szíriába, ahonnan Egyiptomba ment, s talán Palesztinába is eljutott. Erre vonatkozó perdöntő bizonyíték nincs, de már a XVII. századi történetíró, Lucas Wadding is a folyamatos rendi hagyományra hivatkozva tartja valószínűnek a látogatás létrejöttét. Források híján azonban csak az tekinthető biztosnak, hogy Szíriában és Egyiptomban megfordult, járt a keresztesek táborában. Az al-Malik al-Kámil szultán előtti sikeres prédikáció és a tűzpróba legendájának történeti hitelesége szintén kérdéses, de az eset megtörténte nem zárható ki.
Minden bizonytalanság ellenére az azonban biztos, hogy a ferencesek már a XIII. század első évtizedében jelen voltak a Szentföldön: Jordanus a Fano Krónikája szerint Illés testvér már 1217-ben vagy 1219-ben a szentföldi ferencesek elöljárója, minister provincialisa lett. A Krónika adatait pápai bullák is alátámasztják: IX. Gergely Si Ordinis Fratrum Minorum kezdetű, 1230-as bullája már a megtelepedés bizonyítéka, és az 1238-as Credentes kezdetű brevében már búcsúkat is engedélyez. De a ferencesek korai megtelepedésének egyéb forrásai is ismertek, Bibarsz szultántól több fermánt is kaptak saját védelmükre.

A Szent Sír Bazilika metszete Kiss István kéziratában.

A XIII. századtól napjainkig minden viszontagság ellenére lényegében folyamatosan jelen voltak a ferencesek a Szentföldön. Ma 300-400 tagja van a Szentföldi Kusztódiának, Izraelben 34 rendházzal; mintegy 47 plébániát látnak el, 81 szentélyt tartanak fönn, 22 iskolát, 14 elsősegély állomást, 4 kisszemináriumot, novíciátust, teológiát; Jeruzsálemben Nemzetközi Ferences Biblikus Intézet és a Nemzetközi Ferences Teológiai Intézet.
Nyilvánvaló, hogy ehhez a nagy mozgalomhoz, a Szentföld emlékeinek gondozásához a magyar ferencesek is csatlakoztak, annál is inkább, hiszen a Magyar Királyság alattvalói közül számosan már Szent István korától látogatták Jézus szülőföldjét, amiért is Jeruzsálemben az államalapító király magyar zarándokházat létesített. Sajnos nincs adatunk arról, hogy a ferencesek magyarországi megtelepedését követő első háromszáz évben kik és hányan jártak Palesztinában. Adorján provinciális, aki 1278-1281 között volt a magyarországi rend elöljárója, egy fennmaradt iratban a Szentföldre zarándokló Miklós urat ajánlja rendtársai bizalmába. Miklós azonban nem ferences volt, Kapisztrán Szent János pedig, aki ugyan a nándorfehérvári diadal után nálunk halt meg, és 1439-ben zarándokolt el a Szentföldre, nem a magyar rendtartományhoz tartozott.
Az első magyar ferencesek, akiknek szentföldi zarándoklatáról biztosan tudunk, Pécsváradi Gábor és Pásztói János. 1514-ben indultak, és három év kinn tartózkodás után 1518-ban érkeztek haza Rómán keresztül. Az utazás költségeit Bánffy János királyi pohárnokmester testvére fedezte. A zarándokút igazi érdekessége, hogy Pécsváradi Gábor hazatérvén megírta élményeit azok számára, akik, bár szerettek volna eljutni a Szentföldre, erre nem volt lehetőségük. Könyve 1519 körül Bécsben nyomtatásban is megjelent, valószínűleg szintén a Bánffy testvérek költségén, majd hat évvel később még egyszer kinyomtatták – alaposan megcsonkítva, és Pécsváradi szerzőségének említése nélkül. Ez az eljárás 1525-ben nem volt szokatlan. Ebből a második, mindössze 34 leveles kiadásból egy alaposan körülvágott csonka példányt a Gyöngyösi Ferences Könyvtár is megőrzött az utókor számára.
A XVI. században nem Pécsváradi Gábor és Pásztói János volt az egyetlen Jeruzsálem-járó magyar ferences: adat van Somlyói Bernardin és Pécsi Mátyás utazásáról is, akik 1523-1525 között tartózkodtak a Szentföldön. Ez már a középkori magyar államiság legvégének időszaka. Somlyói Bernardin egykori tartományfőnök nem élte túl az utazást, hazafelé tartván Velencében vesztette életét, valószínűleg járvány következtében. Pécsi Mátyás azonban sikeresen megérkezett Budára, és egy évvel később, 1526-ban halt meg, amikor a mohácsi csatavesztés után előrenyomuló törökök, kifosztván a várat, a ferences kolostor lakóit kardélre hányták. Nem tudjuk, Pécsi és Somlyói készítettek-e itinerariumot, útinaplót, de mindenesetre nem maradt fenn a feljegyzéseik közül semmi, talán a Szent János kolostor felgyújtásakor veszhettek el. Ahogyan Joachim fráter iratairól sincs tudomásunk. A jámbor életű laikus testvér 1690 körül zarándokolt a Szentföldre, és haza is tért, de lényegében csak meghalni jött, hiszen 1704-ben a pécsi templom oltára előtt gyilkolták meg a városba betörő szerbek.
A XVIII. századból szerencsére több szentföldi zarándoklat emléke is fennmaradt. 1763-ban Jencs Imre és Fraisen Felicián szentföldi alamizsnagyűjtők indultak el, és egy hatalmas, gyöngyházberakásos körmeneti kereszttel tértek vissza, amelyet Jeruzsálemben vásároltak. Végiglátogatták vele a szent helyeket, majd hazahozták Jászberénybe. E csodálatos műtárgy ma is megtekinthető a gyöngyösi ferencesek életét bemutató kiállításon.

Kiss István: Jeruzsálemi utazás (1766).

Akárcsak Kiss István sokáig elveszettnek gondolt Jeruzsálemi utazása. Ez a kézirat az 1766-ban megtett út részletes leírását tartalmazza rendkívül ízes magyar nyelven. A szöveget 1958-ban nyomtatásban is megjelentette Pásztor Lajos Rómában, ezért széles körben ismertté vált.
Ezzel szemben csaknem teljesen ismeretlen a tudományos közvélemény előtt Leiggart Jeremiás kapisztránus szerzetes 1779-es jeruzsálemi zarándoklatának leírása. A latin nyelvű kézirat számtalan érdekes hiedelmet, mendemondát, legendát tartalmaz, amelyeket a jámbor ferences a Szentföldön gyűjtött. Az egyik ilyen részlet azt beszéli el, hogyan találta meg Szent Ilona császárnő Jézus keresztjét, és e csodás esemény miképpen térített meg egy Júdás Noé nevű zsidót, aki később Ciriacus néven Jeruzsálem püspöke lett.
„Midőn a szent császárnő érdeklődésére Júdás habozott és nem tudta pontosan megjelölni a helyet — száraz kútba vettetett. Hetednapon — azon ígérettel, hogy megmutatja a helyet — kikönyörögte magát. A keresztet rejtő hely táján [Szent Ilona császárnő] forró imában kérte az Istent, mutassa meg neki az elrejtett kereszt helyét. Imáját az Úr meghallgatta, s csodával mutatta meg a helyet. Megrengett, omlott a föld egy helyen, s repedéseiből mennyei illat tört elő. E helyen gyorsan végzett ásatások három keresztet, s Jézus feliratát hozták a napvilágra. Ezalatt a légben, nagy moraj közepette e sátáni szavak hallatszottak: ’Názáreti Jézus! mindeneket magadhoz vonzasz! Júdás révén diadalmaskodtam árulással, s most új Júdás révén letiporsz engem!’ A feltalált kereszt legszebb diadala Júdás Noé megtérése volt. A keresztségben Ciriacus nevet kapta. Később Jeruzsálem püspöke lett. Egész életén keresztül nagy és különleges tisztelettel adózott a szent keresztnek. Mellére varrva viselte mindig a kereszt jelét. Az ő példája honosította meg azt a szokást, hogy a lovagok és nemesek kereszttel ékesítették fel mellüket.”
Leigart Jeremiás szentföldi utazásának leírása nem egyedüli, hiszen 1950-ben a kommunista üldöztetés miatt a ferences könyvtár fogadta be az 1905-től létezett magyarországi szentföldi helytartóság (comissariatus) könyvtárát és levéltárát, így a XV. századtól napjainkig számtalan érdekes nyomtatott és kéziratos dokumentum olvasható Jézus Krisztus szülőföldjéről. S hogy hova lett a szent kereszt felirata és a jobb lator keresztje? Ezekre a kérdésekre is megkapjuk a választ a többi kéziratból.

Fáy Zoltán

• Publikálva: 2012.04.02. 15:13 • Címke: könyvtár, történelem, művelődéstörténet