a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

Szegény ember fegyvere

mandadb_logo

Miután kardot leginkább csak nemesember és értelemszerűen katona hordhatott Magyarországon, az alsóbb osztályok fegyvere évszázadokon keresztül a fokos volt. Most a Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményéből, a 3D-ben digitalizált 26 fokosfejből választottunk egyet, amin keresztül bemutathatjuk a szegény ember fegyverét.

Fokosfejet a honfoglaló magyarság sírleletei között is szép számmal találtak már a régészek, tehát valahonnan a keleti pusztákról hoztuk magunkkal ezt a fegyvert. Amit kiválóan lehetett használni a kor sisakjai ellen, amik jórészt megvédték viselőjüket a szablyák vágásaival szemben, de fokosok ellen nem sokat értek. Az eszköz a későbbiekben is a sisakok ellen jutott szerephez, az egyre jobban kidolgozott fejvédőkhöz viszont már „csákányfokosokat” használtak. Ezeknél a fokos „foka” enyhén ívelt, általában négyszögletű hegyben végződött, ami egy erőteljes csapással képes volt a sisak vasának, és vele együtt a koponyacsontnak az átlyukasztására is. Ezeket még a török háborúkban is használták, egy Thököly Imrét ábrázoló festményen a fejedelem ilyen csákányfokost tart a kezében.  Aztán a páncélokat a lovagtermekbe, nemesi ebédlőkbe száműző tűzfegyverek a fokosokat is háttérbe szorították, hiszen a golyók ellen nem sokra lehetett menni a fokos vitéz forgatásával. Mert aztán idővel kialakultak a fokos-fokos elleni harc mozdulatsorai is, amik jórészt megőrződtek a botolókban, vagy fokostáncokban.

fokos 3d
Kattintson a képre, majd a 3D ikonra!

A változó formájú, a falusi kovácsok által vasból, rézből, bronzból öntött, vasból kikalapált fokosfejekhez általában somból vagy kecskerágó fából készültek a 60-100 centiméteres nyelek, mert ezek a fajták nem hasadnak. A fokosfejnek van éle, ami leginkább egy baltára emlékeztet, és van foka, ami egészen változatos formájú lehet, de ahogy a Balatoni Múzeum 19. századi darabokat tartalmazó gyűjteményéből is kiderül, leggyakrabban szögletes „gombban” végződik. A fegyver a reneszánszát is az említett században éli, amellett, hogy a pásztorkodó emberek nélkülözhetetlen szerszáma, az éjjeli bátrak, a betyárok és az őket üldözők fegyvere is. Aztán a betyárok ideje is lejár, a fokos pedig a 20. században többek között a vőfélyek és a ballagó diákok elmaradhatatlan kelléke lesz, még ha teljesen fából is van előállítva. A kiválasztott darabot is Darnay Kálmán gyűjtötte, de inkább azért érdekes, mert a „köpű”, a nyél foglalata szokatlanul meg van nyújtva. Ennek oka az lehet, hogy a nyél és a fej találkozásának környékén van a fokosok leggyengébb pontja. Itt törik el a nyél leggyakrabban, ezért is szokták régebben fémlemezekkel megerősíteni ezt a nyélszakaszt, mint az az említett festményen is látható.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.12.17. 11:06 • Címke: manda, digitalizálás, 3D

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.