Elzásztól Afrikáig, az orgonától a Nobel-békedíjig

Az Ogooue folyó mentén található Lambaréné, Gabon harmadik legnagyobb városa. Itt működik az Albert Schweitzer által alapított kórház, benne egy emlékszobával, amely a kutató dolgozószobája volt.

A kórház ma Afrika egyik vezető kórháza, ahol nem csak a malária ellen harcolnak (és kutatják) hanem a HIV-vírussal és a TBC-vel fertőzött betegeket is ápolnak. Pedig alapítójának kulturális háttere erősen európai kontextusra utal. Albert Schweitzer 1875. január 14-én született az elzászi Kaysersbergben, tanárok és prédikátorok családjába. Mind az öt testvér iskolába járt, a prédikátor édesapa oktatásukra különös hangsúlyt fektetett. 10 éves korától már komolyan orgonázott Eugene Munch tanítványaként, aki megszeretette vele Wagner és Bach zenéjét. Kisebb koncerteken is bemutatta tudását, egyszer pedig hallotta őt Charles-Marie Widor, akkoriban nagy hírű orgonista. A fiú tehetsége akkora hatást gyakorolt rá, hogy elhatározta, ingyen fogja taníttatni. A zene és a környezet ereje, valamint már a korai felelősségteljes és a világ iránt érdeklődő gondolkodása arra késztette, hogy ifjúságát a protestáns teológiának áldozza. Strassbourg, Párizs és Tübingen egyetemein tanult teológiát, doktori disszertációjának témájául Kant vallásfilozófiáját választotta.

A fiatal Schweitzer

Eközben nem távolodott el a zenétől sem: nem csak játszott az orgonán, hanem tanulmányozta is a hangszert és a felújításában is jártasságot szerzett, miközben egyre inkább elmélyedt Bach alkotásaiban, 1908-ban egy kétkötetes művet is közreadott az zeneszerző műveinek poétikai vetületeiről. Miközben ezt kutatta, Cosima Wagnerrel is összebarátkozott, aki rengeteg gondolattal inspirálta a mű írása közben. Schweitzer nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ne csak lejátssza Bach műveit, hanem azokat interpretálja is, így a későbbi Bach műveinek értelmezési irodalmára nagy hatással volt. 1905-ben, többek között Widorral közösen megalapították a Párizsi Bach Társaságot, amelynek célja, hogy kórusfellépések és orgonakoncertek által népszerűsítse Bach műveit.

Az orgona, amelynek építésében is részt vett

Schweitzer eközben a strassbourgi Szent Miklós templom diakónusa, később a Szent Tamás Teológiai Kollégium igazgatója lett. Vallásosságára és pedagógia módszereire jellemző volt a a derűs hála. Már gyerekkorától úgy érezte, hogy neki valahogy vissza kell adnia azt a sok szeretet, amit a természettől kapott, főként a gyerekeket és az állatokat kell támogatnia. Úgy döntött, hogy harminc éves koráig saját terveit fogja véghez vinni, utána pedig, mondhatni jézusi mintára, humanitárius akciókban vesz részt, így segítvén a rászorultakon. De nem csak a bibliai Jézus-kép érdekelte, hanem az is, hogy miképpen ábrázolták és interpretálták Jézus alakját a később megjelent irodalmi és tudományos művek a 18. századig. Mikor betöltötte a harmincadik életévét, ígéretéhez híven jelentkezett egy a párizsi evangélikus misszió felhívására, ahova főként orvosokat kerestek. És bár a francia misszionárius társaság lutheranizmusa miatt nem fogadta el jelentkezését, ő úgy döntött, újra próbálkozik.

„Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes”

Családja és baráti legnagyobb csodálkozására, beiratkozott a hároméves orvosi képzésre. Sikerrel elvégezte az egyetemet, disszertációja Jézus alakját elemző pszichiátriai vonatkozású témával foglalkozott. 1911-ben doktorált és következő évben elvette Harry Breslau történész lányát, Helene Bresslaut. Újból pályázott az evangélikus misszió felhívására, nem jelent meg a kihallgatóbizottság előtt, azzal indokolva, hogy elhatározását teológiai okokból nem kérdőjelezhetik meg, viszont személyesen találkozott a bírálóbizottság minden tagjával. Eközben jótékonysági koncerteket és más eseményeket szervezett, az ilyen úton befolyt pénzt pedig összegyűjtötte, mivel egyre biztosabbá vált, hogy kiküldik az akkor még francia gyarmat Lambaréné városába. 1913 tavaszán, gyermekekükkel, Peterrel kiköltöztek Gabonba és felépítették a kis kórházat. Szinte első nap már kiderült, hogy rendkívül nagy szükség van a munkájukra. Az első világháború kitörésének hatása Gabonig is elért, biztonsági okokból a francia hadsereg megfigyelése alatt működhettek tovább. Három éven belül az egész család belebetegedett a megfeszített munkába és a trópusi vérszegénységbe. Visszavitték őket Bordeaux-ba. Mikor Schweitzer kicsit jobban lett, kihasználva, hogy Európában van, tovább folytatta kutatásait, a civilizáció filozófiájával foglalkozott. Közben megszületett második gyermekük, Rhena, aki későbbi ugyancsak humanitárius tevékenységet folytatott. Albert Schweitzer 1920-ra már annyira megerősödött, hogy újból jótékonysági koncerteket szervezett (miközben nyomtatásra előkészítette következő művét). Végül 1924-ben visszatért, bár most már a felesége nélkül, de további szakszemélyzettel.

Az egyik ápoltjával

A kórházhoz hamarosan újabb épületeket húztak fel és lassan egy kis faluvá nőtte ki magát az intézmény. A második világháború alatt nem tudott hazamenni, csak 1948-ban térhetett vissza az akkor már Baden-Württembergben élő családjához. Ekkortól kezdve folyamatosan ingázott otthona és Gabon között, közben Amerikába is meghívták. 1952-ben megkapta a Nobel-békedíjat, ekkor hangzott el talán leghíresebb beszéde, A béke problémája. A nukleáris fegyverek használata ellen is többször felszólalt. A halála előtti hetekben dokumentumfilmet forgattak róla, Albert Schweitzer öröksége címmel, amelyben a narrátor Henry Fonda volt. 1965. szeptember 4-én hunyt el, kórházában, Lambarénében. Életéről szóló dokumentumfilmet teljes hosszában itt lehet megtekinteni.

A Lambaréné-i kórház ma

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2015.01.14. 15:20 • Címke: tudomány, évforduló