Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Kőbányai proletárcsalád ötödik gyermekeként jött a világra (a hétből), bántalmazó, lóversenyező apával. Csenevész koraszülött volt, egy nagynéni megjegyzése szerint „nehéz lesz hozomány nélkül férjhez adni”. A rút kiskacsából hattyú lett, de a gyerekkori sérülések nem múltak el nyomtalan: élete végéig bizalmatlan maradt a férfiakkal, visszahúzódó, zárkózott természetű. Egy gyereksegély-akcióval járt pár hónapot Svájcban és Hollandiában – ennyi volt számára a gondtalan gyerekkor.
Születési anyakönyvi kivonata (fotó: Karády Katalin Kávéház és Múzeum)
Apja halála után a család megélhetés nélkül maradt, így 20 évesen hozzáment egy nálánál jóval idősebb tisztviselőhöz, aki biztos egzisztenciát nyújtott számára. Ifjú feleségként semmihez sem értett és csak adósságot csinált: vásárlásfüggő volt, saját bevallása szerint 300 pulóvert és 200 retikült gyűjtött össze ebben az időben. (Később, már befutott színésznőként porcelánt és ezüstöt gyűjtött szenvedélyesen, különösen szerette a madárfigurákat. Csak hamutartó-gyűjteménye 60 darabból állt.)
A fiatal Kanczler Katalin (fotó: Karády Katalin Kávéház és Múzeum)
Türelmes férje három év múlva, 1933-ban elvált tőle. „Luxusnő vagy. (…) Egy ilyen dísznő, mint te, nem való kétszobás lakásba. Te ne főzzél. Ne várd este az uradat. Te ragyogjál és pompázzál. Én kimerültem” – idézi fel férje reagálását Hogyan lettem színésznő címet viselő önéletrajzi írásában, amit valójában a felfedezője és menedzsere, Egyed Zoltán újságíró írt. A válása és az első színpadi fellépése között eltelt években a kor szép kifejezésével élve „magánzó” volt: gáláns udvarlók versengtek a kegyeiért, későbbi amerikai barátnője, a magyar származású bestsellerszerző, Claire Kenneth szerint a Tisza-családból is, de a pesti pletykák magáról Churchillről is suttogtak (utóbbi azért túlzás, a későbbi brit miniszterelnök sohasem járt Budapesten).
Egyed Zoltán (jobbra) Márai Sándorral
Gyerekkorától dédelgetett álmait arról, hogy egyszer színésznő lesz, nem feledte: átmenetileg bár, de színitanodákat is látogatott. 1938-ban egy barátnője által adott vacsorán ismerkedett meg Egyed Zoltán újságíróval, aki vérbeli menedzser volt és rajongott az „érdekes” nőkért. Elég volt egyszer hallania a spicces Karádyt dudorászni, nemcsak hogy beleszeretett, de úgy vélte, itt az alkalom: álmai amerikai típusú, nagy sztárját akarta felépíteni belőle, mégpedig sürgősen. Elvitte a város legjobb színész-pedagógusához, Csathóné Aczél Ilonához, hogy magánórák segítségével művelje ki. Bár „a Tanárnő” is tehetségesnek és figyelemreméltó jelenségnek tartotta (szemben Egyed korábbi jelöltjeivel), azonban a gyorstalpaló nem pótolhatta a színpadi tapasztalat hiányát.
Aczél Ilona (balra) Bajor Gizivel és Gömöry Vilmával (Wikimedia Commons)
Karády (művésznevét is menedzserétől kapta) 28 éves ekkor, a kései indulásból fakadó hátrányokat a színpadon nem tudta ledolgozni. A Pesti Színházban mutatkozott be egy Maugham-darabban. Egyed megelőző sajtókampányának köszönhetően a közönség érdeklődő, a kritikák részben elismerőek, az előadás mégsem lett sikeres. Színpadon sosem mozgott igazán biztonsággal, noha később kifejezetten neki is írtak darabokat, Egyed pedig kitartóan egyengette az útját.
Halálos tavasz
Az áttörést a film hozta el számára, amit második felfedezőjének, Zilahy Lajos írónak köszönhetett, aki rendező és saját filmjeinek producere is volt. Eddig nem adta el bestsellerének, a Halálos tavasznak megfilmesítési jogait, holott több amerikai ajánlatot is kapott. Most viszont a női főszerepet egy kezdő magyar színésznőre bízta, jó érzékkel. A Halálos tavasz, amelyben partnere a sikerei csúcsán lévő Jávor Pál volt, páratlan közönség- és kritikai sikert aratott. Karády énekesnői pályafutása is ebben kezdődött. Dalai máig a bánatos, boldogtalan szerelem himnuszai (Ez lett a vesztünk, Gyűlölöm a vadvirágos rétet).
„Rajongok a fényképekért is. Különösen azokért, amelyek engem ábrázolnak.”
Új típust hozott a magyar filmbe: a romantikus végzet asszonyát, aki tele van titkokkal, szeszélyes, kiismerhetetlen. Hazánkban addig ismeretlen intenzitású sztárkultusz alakult ki körülötte, frizuráját, öltözködését tömegek másolták, míg mások ugyanilyen elszántan utálták. Naponta százak ostromolták autogramért, 136 Karády-klub alakult szerte az országban. Karrierjének csúcsa az 1942-es év, amikor hét filmjével tartotta lázban rajongóit. Ez az év a magánéletben is döntő jelentőségű: ekkor ismerkedett meg élete szerelmével, Ujszászy Istvánnal, a magyar katonai hírszerzés és elhárítás parancsnokával, aki a sikertelen kiugrási kísérlet egyik előkészítője volt. Házasságot terveztek, de a történelem másképp alakult, egyre sötétebb felhők gyülekeztek.
Fényképeket dedikál
A sztár magánéletében visszahúzódó és zárkózott volt, kerülte a társaságot, az új kapcsolatokat. Még a házban, ahol lakott, sem tudták a szomszédai, ki ő. Bár folyamatosan szerepelt a sajtóban, az információkat maga alakította, és mindvégig tudatosan élt is a titokzatosság, a hallgatás legendateremtő erejével – nemhiába hasonlították Greta Garbóhoz. Tisztában volt vele, hogy a rivaldafény nem tart örökké, ezért tudatosan osztotta be bevételeit is: ingatlanokat vásárolt, hódolóitól is ezeket kapott.
A Lepke utcai villa ma, kőhajításnyira attól a helytől, ahol a Gestepo fogva tartotta
Ugyanakkor nagyfokú szociális érzék és segítőkészség jellemezte. Nem politizált, de bizonyos, számára emberiességi okokból magától értetődő gesztusaival és köztudott németellenességével kivívta a szélsőjobb haragját és támadásait. Több lakása is volt Budapesten (Nyári Pál utca 9., Bástya u. 12., Lepke utca 26., Művész utca 6.) ami azt is lehetővé tette számára, hogy üldözötteket bújtasson. G. Dénes György dalszövegírót, jó barátját Ujszászy segítségével a munkaszolgálatból hozatta vissza. A tiltó rendelkezések dacára zsidó származású magántitkárt alkalmazott, amiért Kiss Ferenc színészkamarai elnök feljelentette, 4000 pengő pénzbüntetéssel sújtotta, ami nagy pénz volt akkoriban.
Ujszászy 1945-ben szovjet hadifogságba, 1948-ban az ÁVH őrizetébe került. További sorsa ismeretlen
A német megszállást követően, április 18-án, mint Ujszászy barátnőjét, a Gestapo vele együtt őrizetbe vette. A Sváb-hegyen, a Melinda szállóban kialakított börtönben, majd a Gyorskocsi utcai fogdában tartották fogva, vallatták, bántalmazták. Három hónap után engedték szabadon, de ezután is rendőri felügyelet alatt maradt, az átéltek lelki hatása pedig sohasem múlt el.
Filmjeit, dalait betiltották, utolsó 1945 előtti filmjének elkészült tekercsei dobozba kerültek. (A Gazdátlan asszonyt Simor Erzsivel fejezték be). Az ostrom alatt különböző helyeken bujkált, ezzel kapcsolatos emlékeit egy 1947-es életútinterjúban idézte fel, tudásunk erről az időszakról mégis töredékes és ellentmondásos. Az azonban bizonyos, hogy gyerekek csoportját is megmentette (köztük Gömöri János későbbi újságírót), akiket egy nyilas kísért a Duna-partra. A nyilast ékszerrel és arannyal vesztegette meg, a gyerekeket a háza pincéjében bújtatta el – túlélték a vészkorszakot. 2004-ben posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést.
A kitüntetést Gyürey Vera, a filmarchívum akkori igazgatója vett át. Ma is az archívum őrzi (fotó: Major László)
Közelebbről szemügyre lehet venni a MaNDA adatbázisában
Ha abban reménykedett, hogy az átéltek után új világ kezdődik a számára 1945-ben, csalódnia kellett: az új rendszer sem fogadta be, felrótták neki katonadalait, a frontkatonák hangulatának javítását célzó rövidfilmjeit. A hagyományos „polgári színjátszás” sem volt többé aktuális. A régi rendszer szimbólumának tartották, agyonhallgatták, filmjeit betiltották. Még két filmet forgathatott (az utolsóban, a Forró mezők című Móricz-adaptációban élete egyik legjobb alakítását nyújtva), néhány színházi és operettszerepet játszhatott, aztán semmi. Alkalmi fellépésekből próbált megélni, nélkülözés és megalázó helyzetek közepette. Végül 1951-ben szánta el magát arra, hogy véglegesen elhagyja az országot. Barátnőjével, Frank Irmával kalapszalont nyitottak először Brazíliában, Sao Paulóban, majd, miután 1968-ban megkapja az amerikai letelepedési engedélyt, New Yorkban, a Madison Avenue-n.
„Inkább legyek ismert kalapos, mint ismeretlen színésznő.”
Amerikában még az addiginál is rejtőzködőbb életet élt, aminek oka és következménye is lehetett, hogy nem tanult meg jól angolul. Alkalmanként fellépést vállalt a magyar közösség rendezvényein, még új dalok is kerülnek a repertoárjába. 1972-ben két segélykoncerten lépett utoljára színpadra, ezután teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól. Egyszer tett kivételt: 1973-ban átfogó interjút ígért Sándor Pálnak, de a találkozás kudarccal zárult, Zsombolyai János kameráját nem engedte a közelébe, a kérdéseket megkerülte.
A hatvanas évek végén volt egy kísérlete a hazatérésre, felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal és azt kérte, hogy a Lepke utcai villát visszakaphassa. Ebből azonban nem lett semmi: talán a reakciók sem az általa elvárt módon alakultak, ő maga is határozatlan volt, a repüléstől is félt. 1980-ban, amikor a hetvenedik születésnapja alkalmából hazahívták, már csak egy kalapot küldött maga helyett.
1990. február 8-án, New Yorkban halt meg, Budapesten temették el.
Sírja a Farkasréti temetőben (Wikimedia Commons)
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján lett ismét legenda: amikor 1979-ben a Hamvadó cigarettavég címmel a Hanglemezgyártó Vállalat válogatást adott ki a dalaiból, meglepő módon özönleni kezdtek a megrendelések. Egész brigádok rendelték meg a lemezt, amely 300 ezer példányban fogyott el (míg például az Abba lemezeit 130 000 példányban dobták piacra). Ugyanekkor sorok kígyóztak az újra a műsorra tűzött Halálos tavasz jegyeiért a Filmmúzeumban, egy évig ment teltházzal. (De csak ez az egy film: a Valamit visz a víz, ugyancsak Zilahy rendezésében, ugyanezekkel a szereplőkkel csak egy hónapig maradt műsoron). Viharos feltámadásában a nosztalgia, az erotikus és politikai mítosz – valamint a mindezeket körüllengő titok is szerepet játszott.
Karády Katalin Kávéház és Múzeum a Lövőház utcában
Alakjának varázsa, rejtélyessége nem oszlott, elég csak ránézni a videomegosztók nézettségi számaira. Máig vannak rajongói, dalait rendszeresen feldolgozzák. Az intim vonatkozásokra kiéhezett közönség ízlésének megfelelően bulvárcikkekben vagy kifinomult városi sétákon kutatja magánéletének titkait. Irracionális sikerének mechanizmusát szakkönyvek, cikkek sokasága taglalja. A Magyarországra került tárgyi hagyaték nagy része egy alapítvány birtokában van, a Karády Katalin Kávéházban a nagyközönség is találkozhat vele.
Löwensohn Enikő