a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Újra mozivásznon a 2001: Űrodüsszeia

2001_urodüsszeia_lead

Az Alien-filmek után egy újabb sci-fi klasszikus tér vissza mozivásznakra, a kultuszfilmekre specializálódott Pannonia Entertainment forgalmazásában. Március 12-től, limitált vetítéssorozat keretében, Arthur C. Clarke azonos című regényének új kiadásával egy időben kerül a hazai mozikba Stanley Kubrick időtlen remekműve, a 2001: Űrodüsszeia.

Valamikor a távoli múltban, az emberiség hajnalán egy különös, fekete monolittal való találkozásnak köszönhetően a majomemberek fölfedezik a tüzet és az eszközhasználatot. Évmilliókkal később amerikai kutatók hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, kinek szólhat az üzenet. A hosszú út alatt azonban az űrhajót irányító HAL 9000 fedélzeti komputer meghibásodik, és ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül mégis megpróbálja teljesíteni a küldetést.

2001_urodusszeia

Stanley Kubrick 1968-ban bemutatott filmje túlnőtt mindazon, amit hasonló műfajban valaha néző moziban átélhetett. A 2001: Űrodüsszeia igazi filmtörténeti mérföldkő, monumentális képi kompozícióival, a végtelen űrben utazó ember félelmetes víziójával évtizedekre kijelölte a tudományos-fantasztikus zsáner útját. Kubrick nélkül a Star Warstól a Gravitáción át Interstellarig egyik sci-fi világsiker sem úgy nézne ki, ahogy ma ismerjük. A Kék Duna keringő dallamára utazó űrhajó, az ijesztő egyszerűséget formázó monolit, az öntudatára ébredt mesterséges intelligencia és a transzcendens finálé olyan védjegyeivé váltak e filmeposznak, amely végtelen távlatokat nyit az emberi fantázia számára – nem csoda, hogy szimbólumrendszeréről, mondanivalójáról még ma, közel fél évszázaddal később is születnek elemzések.


A hivatalos, magyar feliratos előzetes 

„A lehetséges határait csak egyetlen módon fedezhetjük fel, ha megkockáztatjuk, hogy kevéssel túl is haladunk rajta, a lehetetlenbe” – fogalmazta meg a forgatókönyvet jegyző Arthur C. Clarke, a sci-fi irodalom és a tudományos ismeretterjesztés világhírű alakja. aki a filmmel párhuzamosan annak regényváltozatát is megírta. Zenéjét Richard Strauss, ifjabb Johann Strauss, Aram Hacsaturján és Ligeti György műveinek felhasználásával maga Kubrick állította össze, aki a zene mellett a látványterveket is felügyelte. A mai napig lenyűgöző, saját korát messze meghaladó technikai trükköket alkalmazó látványvilágért a rendező első és egyetlen Oscar-díját kapta 1969-ben.

A kritikusok egybehangzó véleménye szerint erre az alkotásra különösen igaz, hogy aki nem látta mozivásznon, az nem is látta igazán. 47 évvel az eredeti bemutató után erre most újra lehetőség nyílik, mivel film a Brit Filmintézetnek köszönhetően rövid időre moziforgalmazásba kerül. Magyarországon a színpadi produkciók közvetítéseire és filmtörténeti klasszikusok újra-bemutatására specializálódott Pannónia Entertainment forgalmazásában kerül a mozikba, március 12-től Budapesten a Puskin Moziban és országszerte számos további helyszínen – a megyeszékhelyek többségén – láthatják a nézők a kultfilm digitálisan felújított változatát, magyar felirattal. A vetítési helyszínek részletes listája a film Facebook-oldalán olvasható.

2001_urodusszeia

Az előreláthatólag csak néhány hétig tartó, limitált vetítéssorozat a Puskin moziban egy különleges plakátkiállítással egészül ki, ahol Gyárfás Gábor grafikusművész – aki többek a 2001: Űrodüsszeia eredeti, 1979-es magyar plakátját is tervezte – klasszikus filmplakátjait tekinthetik meg a látogatók. A mozibemutatóhoz ezúttal könyvbemutató is társul, mivel éppen március közepén jelenik meg Arthur C. Clarke 2001: Űrodisszeia című regényének legújabb magyar kiadása, eddig sosem publikált extra tartalmakkal. A könyv a 300. jubileumi lapszámát ünneplő Galaktika Magazin kiadója, a Metropolis Media gondozásában jelenik meg. A kiadó és a filmet bemutató Pannonia Entertainment együttműködésének köszönhetően a filmre jegyet váltók a könyvet jelentős kedvezménnyel vásárolhatják meg a Galaktika online boltjában, míg a könyvvásárlók a mozijegyhez juthatnak hozzá olcsóbban.

Sajtóközlemény

• Publikálva: 2015.03.09. 15:24 • Címke: hír

Kapcsolódó írások