a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Skandináv Filmfesztivál az Örökmozgóban

skandinav plakat orokmozgo

2015. március 25-29. között, a tavasz elején még egy kicsit hódolunk a hideg tájaknak. Jönnek az északi filmek!

A tavalyi Norvég Filmnapok sikerén felbátorodva az idén teljes Skandináviára kiterjedő filmfesztivált rendez a Magyar Nemzeti Digitális Archívum által működtetett Örökmozgó Filmmúzeum. 2015. március 25-29. között a fesztivál több olyan játékfilmet, dokumentumfilmet és rövidfilmet vonultat fel, amelyet a magyar közönség most láthat először. Az utóbbi évek dán, norvég és svéd filmterméséből válogató seregszemle illeszkedik a rangos művészmozi tematikus sorozataiba.

Hét nagyjátékfilm várja a közönséget. A Magyarországon először látható Nordvest (március 26, 21.00) fordulatos dán gengszterfilm, amely Koppenhága egyik külvárosában játszódik. A hiúz órája, amelynek a magyarországi premierje március 27-én, 19.00 órakor lesz, a kortárs dán filmdrámák ütős hagyományaiba illeszkedő megrázó történet. Az ezt követő Stockholmi történetek (március 27, 21.00) szatirikus módon közelíti meg korunk visszásságait, míg a Hotel (március 28, 18.00) ismét a személyes drámákat felmutató skandináv filmek sorába tartozik. A 2013-ban Golden Globe- és Oscar-díjra jelölt Kon-Tiki (március 28, 20.00 óra) az egyik leghíresebb norvég, Thor Heyerdahl Csendes-óceáni felfedezőútjának kalandos története. A valós eseményeken alapuló Halálos mélység (március 29, 18.00 óra) a norvég olajkutatás kezdeti korszakába visz vissza egy mélytengeri búvár megdöbbentő történetén keresztül. A Nyomtalanul (március 29, 20.00 óra) pedig klasszikus skandináv krimi, izgalmas helyzetekkel, kiváló szereplőgárdával.  

skandinav_filmhet_OM

Színvonalas dokumentumfilmekből sem lesz hiány. A fesztivál megnyitóján vetített Megzavart figyelem (március 25, 19.00) tavaly elnyerte a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál közönségdíját. A Sikoly (március 26, 17.30) amelyet a magyar közönség először láthat, a világhírű norvég expresszionista festőnek, Edvard Munchnak állít emléket a kortárs képzőművészeti szcéna neves alkotóinak felvonultatásával. A hóbarlang (március 26, 19.00 óra) sokat elárul a norvégok természethez való viszonyáról – a film főszereplője egy férfi, aki húsz éve él vad körülmények között hegyi barlangokban. Olof Palme nevét jól ismeri a magyar közönség. A film archív felvételek, valamint a kortársak és utódok vallomásain keresztül mutatja be a politikust, aki beleszólt a 20. századi történelem alakulásába (Palme, március 27, 17.00). Az Álom egy családról (március 28. 16.00 óra), amelyet szintén ezen a fesztiválon láthatnak először a magyar mozilátogatók, nyomon követi egy drogfüggő apa küzdelmeit azért, hogy ismét összeálljon a család.

A fesztivál különlegessége a március 29-én 16.00 órától látható rövidfilm-blokk, amely a három ország alternatív filmművészetébe enged betekintést. Különféle sorsok és szemléletek tárulnak elénk. Láthatunk zenés rövidfilmeket (Zenemű egy lakásra és hat dobosra, Kopasz fickó, A hentes keringője) és megrázó személyes drámákat  is (Fulladás, Két lány és egy torta, Ella). A dán Hélium pedig 2014-ben elnyerte a Legjobb fikciós rövidfilm Oscar-díját.

A Skandináv Filmfesztivál a Dán Nagykövetség, a Norvég Nagykövetség, a Svéd Nagykövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Részletes műsor:

Március 25. szerda, 19.00
Ünnepélyes megnyitó

Megzavart figyelem
Four Letters Apart – Children in the Age of ADHD, dán dokumentumfilm, 2013, 87 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, rendező, forgatókönyvíró: Erlend E. Mo, fényképezte: Simon Plum, Casper Høyberg, Lars Reinholdt, Erlend E. Mo
A film egy sajátos igényű gyerekekből álló osztályt mutat be. A gyerekek figyelemhiányos hiperaktivitással, agresszióval vagy a szociális beilleszkedéssel küzdenek. Az iskola tanárai és a szülők úgy döntenek, hogy alternatív terápiával próbálnak javítani a gyerekek állapotán. A film végigköveti a gyerekek fejlődését a kezdetektől a kudarcokon és sikereken át.

Thesszaloniki Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2014, Közönségdíj
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2014, Közönségdíj

Március 26. csütörtök

17.30 A sikoly
Let the Scream Be Heard, norvég dokumentumfilm, 2013, 58 perc, angol nyelven, magyar hangalámondással, rendező, forgatókönyvíró: Dheeraj Akolkar, fényképezte: Haakon Wettre
A film főhajtás a világhírű norvég expresszionista festőművész, Edvard Munch általános érvényű és időtálló művészete előtt.

19.00 A hóbarlang
The Snow Cave Man, norvég dokumentumfilm, 2010, 80 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, rendező, fényképezte: Fridtjof Kjæreng
Sverre Nøkling 20 éve él hóbarlangokban a norvég hegyekben. Igazi túlélő, aki nem hajlandó beilleszkedni a modern társadalomba. Sverre élete mese a szabadságra való törekvésről, s arról, hogy ezért milyen árat kell fizetnie.

21.00 Nordvest
dán nagyjátékfilm, 2013, 91 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal, rendező: Michael Noer, forgatókönyvíró: Rasmus Heisterberg, Michael Noer, fényképezte: Magnus Nordenhof Jønck, szereplők: Gustav Dyekjær Giese, Oscar Dyekjær Giese, Roland Møller, Nicholas Westwood
Koppenhága külvárosában, Nordvestben lakik Casper, aki abból él, hogy betöréseket követ el a környékbeli orgazda, Jamal számára. Amikor Jamal riválisa is munkát ajánl Caspernek, a jobb élet reményében a fiú ezt elfogadja, s lassacskán belekeveredik a prostitúció és drog világába. A dolgok azonban elfajulnak és Casper ráébred, hogy a családja sorsa és az élete egyaránt veszélyben forog. 

Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál, 2013, FIPRESCI-díj
Beaune International Thriller Film Festival 2013, a Zsűri Díja és a Kritikusok Díja

Március 27. péntek

17.00 Palme
svéd dokumentumfilm, 2012, 105 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, rendező: Maud Nycander, Kristina Lindström, fényképezte: Magnus Berg, Anders Bohman
Közel harminc évvel ezelőtt egy februári estén lőtték le Olof Palmét, Svédország korábbi miniszterelnökét. Az eset mélyen megrázta a svéd és nemzetközi közvéleményt. A film bemutatja annak az embernek az életét és korát, aki beleszólt a 20. századi történelem alakulásába.

The Guldbagge Award, Svédország, 2013, Legjobb vágás, Legjobb zene díja     

palme
Palme (Forrás: b-reel.com) Trailer itt  

19.00 A hiúz órája
The Hour of the Lynx, dán dráma, 2013, 93 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, rendező: Søren Kragh-Jacobsen, forgatókönyvíró: Jonas T. Bengtsson, Tobias Lindholm, Søren Kragh-Jacobsen, fényképezte: Lasse Frank, szereplők: Sofie Gråbøl, Signe Egholm Olsen, Frederik Johansen, Pelle Falk Krusbæk
A lelkész Helent szokatlan kéréssel keresi fel egy börtön-pszichiátria munkatársa. Az egyik fiatal elítélt, aki egy idős házaspár érthetetlen meggyilkolása után került ide, öngyilkosságot kísérelt meg, szerinte Isten parancsára. A lelkész és a pszichológus minden ellenérzésüket leküzdve megpróbálják megmenteni a fiút és kideríteni az igazságot, s eközben maguk is a megrázó dráma részeseivé válnak.

Brussels International Fantastic Film Festival 2014, Különdíj
Lübeck, Nordische Filmtage 2013, The Interfilm Church Prize

21.00 Stockholmi történetek
Stockholm Stories, svéd nagyjátékfilm, 2014, 97 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, rendező: Karin Fahlén, forgatókönyvíró: Erik Ahrnbom, fényképezte: Mattias Rudh, szereplők: Martin Wallström, Cecilia Frode, Jonas Karlsson
Az ifjú írót, Johant a városi fények és a sötétség kérdése foglalkoztatja. Az elit családból származó Douglas beleszeret a szerelmétől és otthonától megfosztott Annába. Jessicától megtagadják az örökbefogadás lehetőségét, mert nincsenek barátai, a munkamániás Thomas pedig kiborul egy véletlenül talált szerelmeslevéltől. A szórakoztató film görbe tükröt mutat korunk társadalmának öt ember néhány napjának összefonódó történetén keresztül.

Március 28. szombat

16.00 Álom egy családról
Dreaming of a Family, dán dokumentumfilm, 2013, 88 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal, rendező: Mira Jargil, fényképezte: Adam Wallensten, Christian Sønderby Jepsen, Brian Curt Petersen, Per Lynggaard
Per egész életében alkohol- és drogfüggő volt, de néhány éve tiszta. Nyolcéves kislánya, Ilse nevelőszülőknél lakik, és Per arra vágyik, hogy újra családot alkossanak a kislány anyjával együtt, aki szintén drogfüggő volt. A dokumentumfilm végigkíséri a kis család nehéz útját és küzdelmeit.

Danmarks Film Akademi 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Fredrikstad, Nordic Docs 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja    


Álom egy családról (trailer)

18.00 Hotel
svéd dráma, 2013, 97 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, rendező, forgatókönyvíró: Lisa Langseth, fényképezte: Simon Pramsten, szereplők: Alicia Vikander, David Dencik, Anna Bjelkerud
Erika életéből semmi nem hiányzik: remek munkája van, szerető férje és sok barátja. Egy váratlan tragédia azonban mindent romba dönt, és a nő kezéből kicsúszik az irányítás. Csoportterápiára kezd járni, és a csoport tagjaival szokatlan megoldást találnak gondjaikra: a múltjukat hátrahagyva szállodáról szállodára utaznak, hogy önmagukra leljenek.

hotel

20.00 Kon-Tiki, norvég nagyjátékfilm, 2012, 120 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, rendező: Espen Sandberg, Joachim Ronning, forgatókönyvíró: Petter Skavlan, fényképezte: John Frimann Rasmussen, szereplők: Pål Sverre Hagen, Anders Baasmo Christiansen, Gustaf Skarsgard

1947-ben a norvég felfedező és utazó, Thor Heyerdahl olyan útra szánta el magát, amely világszenzációt keltett: átszelte a Csendes-óceánt a Kon-Tiki tutajjal. A 8000 kilométeres út célja az volt, hogy bebizonyítsa elméletét, miszerint a polinéz szigetvilág őslakói Dél-Amerikából származtak. A film a küzdelmes út történetét mutatja be.

Golden Globe-díj, 2013, Legjobb idegennyelvű film-jelölés
Oscar-díj, 2013, Legjobb idegennyelvű film-jelölés

Március 29. vasárnap

16.00 Skandináv rövidfilmek
eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással

Hélium/Helium
dán, 2014, 23 perc, magyar felirattal, rendező: Anders Walter
Oscar-díj 2014, Legjobb fikciós rövidfilm díja

Két lány és egy torta/2 Girls 1 Cake
dán, 2013, 13 perc, rendező: Jens Dahl

A hentes keringője/The Butcher’s Waltz
svéd, 2014, 14 perc, rendező: Anna Zackrisson

Fulladás/On Suffocation
svéd, 2013, 7 perc, rendező: Jenifer Malmqvist

Zenemű egy lakásra és hat dobosra/Music For 1 Apartment And 6 Drummers
svéd, 2001, 10 perc, rendező:  Johannes Stjärne Nilsson, Ola Simonsson

Ella
norvég, 2009, 24 perc, rendező: Hanne Larsen

A kopasz fickó/Bald Guy
norvég, 2011, 12 perc, rendező: Maria Bock

18.00 Halálos mélység
Pioneer,
norvég thriller, 2013, 100 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal, rendező: Erik Skjoldbjærg, forgatókönyvíró: Hans Gunnarsson, Kathrine Valen Zeimer, Cathinka Nicolaysen, Nikolaj Frobenius, Erik Skjoldbjærg, fényképezte: Carl Rasmussen, szereplők: Aksel Hennie, Wes Bentley, Stephanie Sigman, Stephen Lang

A nyolcvanas években, amikor hatalmas gáz- és olajkészletet találnak az Északi-tengerben, egy csapat amerikai és norvég mélytengeri búvárnak kell az 500 méter mély tengerfenéken lefektetni a vezetékeket. A hivatásos mélytengeri búvár, Petter megszállottja a kihívásnak, ám az egyik merülés során testvére tragikus körülmények között meghal. Petter gyanakodni kezd, hogy nem baleset történt, s minél közelebb jut az igazsághoz, annál nagyobb veszélybe kerül a saját élete is.

Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál, 2013, Ezüst Hugó-díj

20.00 Nyomtalanul
The Keeper of Lost Causes, dán krimi, 2013, 100 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal, rendező: Mikkel Norgaard, forgatókönyvíró: Nikolaj Arcel, fényképezte: Eric Kress, szereplők: Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares, Sonja Richter, Mikkel Boe Følsgaard

Egy szolgálatteljesítés közben vétett hiba miatt a tehetséges, de öntörvényű nyomozót, Carl Mørck-ot parkolópályára állítják: társa, Assad segítségével megoldatlanul lezárt ügyeket kell iktatniuk. Egy nap kezükbe kerül egy eltűnéses ügy, és a páros váratlanul olyan részletre bukkan, amely új megvilágításba helyezi az esetet. Minél tovább nyomoznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az öngyilkosságként lezárt ügy valójában bűncselekmény volt.

Courmayeur Film Noir Festival 2013, a Zsűri Különdíja    

A vetítésekre teljes áru jegy: 1000 forint, diákjegy: 750 forint, nyugdíjas jegy: 500 forint
Örökmozgó Filmmúzeum

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2015.03.12. 09:53 • Címke: fesztivál, örökmozgó