a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Tengelyi László emlékkonferencia

tengelyi leadA nemrég elhunyt filozófusra emlékeznek kutatók, munkatársai március 19-20. között az ELTE BTK, I épület. Filozófia Intézetében.






Részletes program:


Március 19., csütörtök

10.00-11.00 Bence-terem
Megnyitó: Boros Gábor
Vajda Mihály: Sorsesemény. Tengelyi László emlékének

11.00-12.30 A-szekció, Bence-terem, moderátor: Blandl Borbála
Hankovszky Tamás: A transzcendentális logika mint az igazság logikája
Horváth Zoltán: Az érzékelhető és az értelemmel fölfogható világ közös elveiről
Szegedi Nóra: Kant lehetséges szerepe egy „fenomenológiai elementáretikában”

11.00-12.30 B-szekció, 211-es terem, moderátor: Takács Ádám
Boros Bianka: Husserl rétegelmélete – egy transzcendentális Weltentwurf
Schuller András: Az alaptalan alap elve. Tengelyi László Schelling kései filozófiájáról
Székely László: A matematikai végtelen cantori fogalma
Ludwig Wittgensteinnél és Tengelyi Lászlónál

12.30-14.00 ebédszünet

14.00-15.30 A-szekció, Bence-terem, moderátor: Ullmann Tamás
Bene Adrián: Megélt tapasztalat/élmény („vécu”) Sartre íróéletrajzaiban
Darida Veronika: Vad- és végtelen felelősség (Lévinas és Blanchot)
Gedő Éva: Döntés és rosszhiszeműség Sartre-nál

14.00-15.30 B-szekció, 211-es terem, moderátor: Marosán Bence
Ábrahám Zoltán: Durkheim kategorikus imperatívusza
Müller Andor: Passzivitás az érzésképződésben
Popovics Zoltán: Fenomenológia és utópia

15.30-16.00 Kávészünet

16.00-17.30 A-szekció, Bence-terem, moderátor: Fehér M. istván
Köhler Ágnes: Ismétlés
Lengyel Zsuzsanna: Heidegger és a világfogalom fenomenológiai újraértelmezése
Schwendtner Tibor: Bűn vagy adósság? Megjegyzések Heidegger „Schuld” fogalmához

16.00-17.30 B-szekció, 211-es terem, moderátor: Szegedi Nóra
Torma Anita: Értelemképződés a tudattalanban
Ullmann Tamás: Az értelemképződés fenomenológiája és a tudattalan problémája
Vermes Katalin: Tapasztalat, kifejezés, interintencionalitás

17.30- Bence-terem, moderátor: Takács Ádám, Ullmann Tamás
Beszélgetés Erdélyi Ágnessel és Miklós Tamással

Március 20., péntek


10.00-11.00 Bence-terem, moderátor: Marosán Bence
Kállay Géza: A rossz eltökélt tevői Kállay Katalin: Irodalom, mitológia, identitás

11.00-12.30 A-szekció, Bence-terem, moderátor: Darida Veronika
Rónai András: A másiknak elmondott élettörténet
Schreiner Dénes: A Harmadik alakja a Másikban
Toronyai Gábor: „Intencionális egymásba zártság” és „történetiség”

11.00-12.30 B-szekció, 211-es terem, moderátor: Vermes Katalin
Marosán Bence: Értelemképződés és életfilozófia Husserlnél a Bernaui kéziratokban
Mazgon Máté: Retroaktív konstitúció és feltétlen értelem
Prahovean Vasile: Értelemadás és kifejezés

12.30-14.00 ebédszünet

14.00-15.30 A-szekció, Bence-terem, moderátor: Szegedi Nóra
Bland Borbála: Bűn, élettörténet, sorsesemény Hévizi Ottó: A Tengelyi-alternance, avagy Lehet-e az etikumnak diakritikája?
Nánay Bence: A tulajdonságok nélküli sorsesemény: Musil és Tengelyi

14.00-15.30 B-szekció, 211-es terem, moderátor: Toronyai Gábor
Isztray Simon: Affektivitás és pátosz. Nietzsche Michel Henry szemével
Szilágyi-Gál Mihály: Retorikai tapasztalat és kifejezés
Váradi Péter: „Ideál”

15.30-16.00 kávészünet

16.00-17.30 Bence-terem, moderátor: Ullmann Tamás
Komorjai László: A filozófia fordulata
Szabó Zsigmond: Világ és végtelenség. Megjegyzések Tengelyi László fenomenológiai metafizikájához
Takács Ádám: Fakticitás és fenomenalitás Tengelyi Lászlónál

17.30-18.30 Bence-terem
Fehér M. István: Légy hű önmagadhoz – vagy azonosságodhoz? Ricoeur, Tengelyi és narratív identitás elmélete

18.30- Bence-terem
Zárószó: Ullmann Tamás

• Publikálva: 2015.03.12. 14:58 • Címke: konferencia