Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.
Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.
Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.
Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.
Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.
Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.
Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.
A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.
Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.
2015. március 29-én zár a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Vágod? Az olló és a design című időszaki kiállítása.
Vasárnap, március 29-én zár a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum olló és a vágás történetével foglalkozó kiállítása, amelyet a MOME hallgatóinak egy csoportjával közösen rendezett. A tárlat a vágóeszköz(ök) históriáját nem szokványos módon taglalja, azaz nem orvosi-eszköztörténeti tárlatot tekinthetünk meg, hanem inkább egy látványos olló-design kiállítást. A kiinduló ötletet egyrészt az adta, hogy a MOME hallgatóinak szakdolgozatként új ollóformákat kellett megálmodniuk, megvalósítaniuk. Ehhez kapcsolódott a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum régóta dédelgetett terve, miszerint egyetlen tárgytípuson belül lenne érdemes bemutatni az orvosi eszközök formai és funkcionális egységét. Erre a legmegfelelőbb eszköznek az olló mutatkozott. Az orvosi ollók sokfélesége, a formai és szerkezeti megoldások híven tükrözik, hogyan változik az eszköz használata. Az olló elválasztó és preparáló kézi eszközként az orvoslásban nélkülözhetetlen, számos orvosi szakterület legfontosabb kelléke – ebből következik, hogy a legkülönfélébb formai megoldásokkal találkozunk. Ugyanakkor a mindennapi életben is nélkülözhetetlen eszköz alaki változásain keresztül kiderül, milyen jelentősége van a formának abban, hogy az adott eszköz a funkcióját maradéktalanul betölthesse.
A tárlat annak ellenére, hogy nem olló-történeti kiállítás, a korai ollótípusokat is bemutatja. A látogató a tárlókban elhelyezett eredeti vágóeszközök segítségével nyomon követheti a vágás, nyírás technikájának fejlődését, az ollók alaki változásait, a forma és a funkció egységének kialakulását a kezdetektől napjainkig. A digitális technikán keresztül pedig érzékelhetővé válik az olló térhódítása, valamint a különböző foglalkozások munkafolyamatainak ollótípusai.
A kiállítás népszerűségét jelzi, hogy már több vidéki és határon túli magyar múzeum is jelezte, szívesen bemutatnák városukban a Vágod? Az olló és a design című időszaki kiállítást. A formabontó tárlat legközelebb 2015. április 30-án nyílik meg Tiszavasváriban, a Vasvári Pál Múzeum termeiben a Kabay János Emlékhét alkalmából.
Vágod? Az olló és a design – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiállítása
Zárás: 2015. március 29-én
Helyszín: 1013 Budapest, Apród utca 1-3.
Sajtóközlemény