a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

​Liberális királypárti, Mauthausent megjáró antibolsevista

gratzleadA forradalmak korát egy olyan 60 éves ember írta, aki cselekvő részese volt az ország sorsát eldöntő eseményeknek. 140 éve született Gratz Gusztáv, liberális legitimista és német gyökereihez mindvégig hű, öntudatos magyar. Amikor a 90-es évek elején megjelentek a boltokban a kötetei, valami olyannal szembesülhetett a korábbi történelemoktatás tabuit feszegető érdeklődő, amiről csak nagy óvatossággal szoktak értekezni.

Valamikor az 1700-as években menekültek Magyarországra protestáns ősei, apja az arany, ezüst, majd később a vasbányászatáról híres Gölnicbánya evangélikus lelkésze volt, aki aztán Kolozsváron pályázott meg másik lelkészi hivatalt. Így az ifjú Gratz is ott érettségizik, majd szerez jogi diplomát. Ezzel együtt újságírói vénája is jelentkezik, 1896-tól a német nyelvű Pester Lloyd parlamenti tudósítója lesz Pesten, emellett cikkeket ír kölni és bécsi lapoknak is. Az újságírás, szerkesztés egész pályafutásán végigvonul majd. A Monarchia társadalmi, politikai problémáit a Huszadik Század című folyóirat alapító főszerkesztőjeként igyekszik a nyilvánosság elé tárni, de nemzeti liberalizmusán hamar túllép társainak, kollégáinak radikalizmusa. Az őszirózsás forradalom szellemi előkészítőjének tartott folyóiratot végül 1919-ben tiltják be, amikor Gratz már a bécsi Antibolsevista Comité (ABC) tagja, majd külpolitikai tekintélye révén, Magyarország bécsi nagykövete. De nem ez Gratz politikai karrierjének csúcsa, hiszen 1906-tól az amúgy 1918-ban a román impérium mellett döntő erdélyi szászság kormánypárti parlamenti képviselője volt, 1912-től pedig a Gyáriparosok Országos Szövetségének ügyvezetője. Gazdasági ismereteit és kapcsolatait a világháborús hadigazdálkodás vezető pozícióiban kamatoztatja, majd a közös külügyminisztérium kereskedelempolitikai osztályfőnökeként (államtitkári rang) ott van a breszt-litovszki, majd a bukaresti béketárgyalásokon is. 1917-ben pedig rövid időre a miniszteri bársonyszékbe is beleülhet, megkapja a pénzügyeket Esterházy Móric kormányában.

gratz

A bécsi ellenforradalmi csoportosulás, az ABC 1919. május 2-án megszerzi a bankgasse-i magyar nagykövetségről a tanácskormány által Bécs forradalmasítására szánt 150 millió koronát. A pénz környékén felbukkan Gratz is, de sokkal nagyobb szerepet kap a kibontakozó ellenforradalmi rendszer külpolitikai konszolidációjában. Ezekben az időkben már meggyőződéses legitimista, pontosabban karlista (IV. Károly híve), aki a térség problémáira kizárólag egy Habsburgok vezette közös monarchiában látja a megoldást. Politikai karrierje ismét a csúcson van, a Teleki-kormány külügyminisztere, amikor Károly második visszatérési kísérlete után nem adja alább, az utolsó pillanatig, a tihanyi bencés apátságig kitart az uralkodó mellett.

gratz 

Lázadás miatt tíz hetet tölt előzetesben, majd néhány évig igazgatósági tagságokkal vigasztalódik. 1924-ben a Magyarországi Németek Népművelődési Egyesületének alapító elnökeként tér vissza a politikába, két év múlva pedig a bonyhádi körzet kormánypárti képviselője lesz. Az egyesületet a Volksbund megalakulásakor hagyja ott, a képviselőséget pedig 1944-ig, a magyar parlamentarizmus fennállásáig gyakorolja. Igaz, 1936-tól már a Polgári Szabadságpárt tagjaként politizál, de nézetei alapjaiban nem változnak. Nemzeti liberálisként, a dunamenti összefogáson munkálkodva főszerkeszti a Pesti Naplót és hasonló szellemben publikál a konzervativizmus zászlóshajójában, a Magyar Szemlében. 1920-ban ő szerkeszti A bolsevizmus Magyarországon című válogatást, 1934-ben kerül a boltokba történetírói munkásságának alapvetése, a bevezetőben említett mű előzménye, A dualizmus kora. Ami az következő évben megjelenő, 1920-ig tartó folytatással együtt mára már ott van minden a korszak iránt érdeklődő könyvespolcán.

gratz bolsevizmus

Ezek a művek 1941-re meghozzák a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagságát is, a zsidótörvényekkel való szembehelyezkedése és náciellenessége pedig az ország megszállása után a mauthauseni koncentrációs tábort. Ahonnan ugyan még 1944-ben kiszabadul, utolsó hónapjaiban külpolitikai kapcsolatait használva a méltányos békefeltételek elérésén dolgozik. E munka közben éri a halál.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.03.30. 14:26 • Címke: történelem, évforduló