a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

​Retiárius a murmillo ellen

adatbazisA Kárpát-medencét a honfoglalás előtt uraló népek közül a legnagyobb fejlettséget természetesen a rómaiak érték el. Akik saját képükre és hasonlatosságukra formálták az akkori ismert világot, így Pannónia provinciát is.

A mezőgazdaságáról és kereskedelméről híres tartomány ugyan nem tartozott a leggazdagabb vidékek közé, de a katonai táborok mellett kifejlődő városai és villagazdaságai jelentős leletanyaggal látják el a mai napig a régésztársadalmat. Most egy különleges fibulát tanulmányozhatunk 3D-ben a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményéből.


A bronzból öntött, három centiméter magas ruhakapocs Hegyesden, a Borjúkert és a Máriakúti dűlő környékén került a föld alá. Hegyesd, mint arról már olvashattak, a Balaton-felvidék egyik történelmi települése, már a római időkben lakott vidék volt, sőt vannak, akik eme időkből származónak tartják az a település határában található kőhidat, amit most egy Nepomuki Szent János fülkeszobor díszít. Ugyan a híd inkább a 18. században épülhetett a vármegye utasítására a Tapolcáról Nagyvázsony felé vezető úton, az akkoriban még sebes folyású, malmok tucatját működtető Eger-vízre, de a rómaiak jelenlétéről sok minden tanúskodik a vidéken. Ott van például a Badacsony, az északi part rómaiak által meghonosított szőlőkultúrája, és itt van ez a nem éppen ötvösremek fibula is, ami feltehetően egy férfi, az is lehet, hogy egy katona tunikáját, köpönyegét fogta össze. Az ábrázolt jelenet mellett külön érdekessége, hogy a tű egy rugóval volt kombinálva, ami biztosította, hogy ne vesszen el olyan könnyen.

fibula3d
Kattintson a képre, majd a 3D ikonra!

Eme rugónál persze jóval érdekesebb a jelent, amit a fibula ábrázol. Két gladiátor csap össze tőrrel, rövid karddal a kézben, és az egyik bizony erősen vesztésre áll e szörnyű küzdelemben. Ha szemügyre vesszük a fegyverzetet, akkor valószínűleg egy szigonyát és hálóját vesztett, tőrével magát védeni próbáló retiariust látunk, amint a sisakkal, rövid karddal, négyszögletes pajzzsal és lábszár- és karvédővel felszerelt murmillo éppen fölébe kerekedik. A Pannóniában is gyakori viadalokon ez volt a klasszikus páros, a murmillo pajzsával védekezett a szigony döfései ellen, miközben arra is figyelnie kellett, hogy retiarius rá ne borítsa, dobja hálóját. Ha ez a dobás sikertelen, a háló elveszik, akkor a retiárius hátrányba kerül karddal rendelkező ellenfelével szemben. Aki először megfosztja szigonyától, majd pedig többnyire életétől is.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.04.11. 16:30 • Címke: manda adatbázis, digitalizálás, 3D