a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

150 éve jelent meg ​Deák Ferenc „húsvéti cikke”

pesti naplo lead

Százötven éve, 1865. április 16-án, húsvét vasárnapján jelent meg a Pesti Naplóban az a névtelen cikk, amely az osztrák-magyar kiegyezés egyik fontos előkészítő dokumentuma lett, és amelyről hamarosan kiderült, hogy Deák Ferenc írta.

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a véres megtorlás időszaka következett, amelynek csak 1850-ben, Julius von Haynau táborszernagy menesztésével szakadt vége. A fiatal császár, I. Ferenc József ezután abszolutista módszerekkel akarta a legyőzött Magyarországot beolvasztani az egységes Habsburg Birodalomba. Az Alexander Bach belügyminiszterről Bach-korszaknak nevezett években „a fegyveres felkeléssel jogait eljátszó” Magyarország régi alkotmányát a sutba vágták, hagyományos közigazgatási rendszerét megszüntették, az országot öt kerületre osztották. Bach hiába öltöztette a magyarok bizalmának elnyerése érdekében hivatalnokait díszmagyarba, a nép csak Bach-huszároknak gúnyolta őket, és az ország passzív ellenállással válaszolt. A rendszer tarthatatlanságát a császár is érezte, és 1859-ben, az Itáliában elszenvedett katonai vereség ürügyén leváltotta Bachot.

alexander von bach
Alexander von Bach, akit végül eltávolítottak pozíciójából

Az uralkodó az 1860-ban kiadott októberi diplomával, majd az 1861-es februári pátenssel jelezte változtatási szándékát, liberálisabb szellemű összbirodalmi alkotmányt ajánlott fel. 1861-re összehívta az országgyűlést, hogy a tervezett birodalmi gyűlésbe, a Reichsratba magyar képviselők is beülhessenek. Az ország függetlenségét feladni nem akaró magyar politikai elit – hosszas politikai küzdelem után – feliratban utasította el a császári alkotmánytervet (a radikálisabbak ezt határozatban akarták megtenni), leszögezve: nem engednek az 1848-as elvekből. Ferenc József válaszul 1861. augusztus 22-én feloszlatta az országgyűlést, és Anton Schmerling államminisztert ültette a hatalomba. Schmerling hajlandó lett volna reformokra, de arra nem, hogy elismerje Magyarország különleges helyzetét a birodalomban. A Schmerling-provizóriumnak nevezett átmeneti időszak alatt a színfalak mögött – főként a magyar konzervatívok részvételével - már folytak a tapogatózások a bécsi udvarral, a külön parlamentet, közös hadügyet, külügyet és pénzügyet magában foglaló, tehát 1867-ben megvalósuló megoldást évekkel korábban már felvetette a volt főkancellár, Apponyi György gróf és Dessewffy Emil gróf, az MTA elnöke is. Deák 1865 elején tért vissza a politikába. „A nemzet prókátora” lényegében felelevenítette Dessewffyék korábbi elképzeléseit, Adalékok a magyar közjoghoz című cikkével jelezte, hogy a magyar liberálisok készek a tárgyalásokra. A kiegyezésre hajlott Ferenc József is, aki az év tavaszán többször Pestre küldte puhatolózni Anton von Augusz bárót, és Deák ezután a nevezetes „húsvéti cikkben” fejtette ki részletesen álláspontját.

deak ferenc benesch
Deák Ferenc 1840 körül Benesch Pál festményén

A Pesti Napló 1865. április 16-i számának címlapján, aláírás nélkül megjelent írást Deák előző nap mondta tollba Salamon Ferenc újságírónak az Angol Királynő Szállóban. (A diktálás célja az volt, hogy még a kézírását se ismerhessék fel a szerkesztőségben.) Deák lényegében a bécsi Botschafter című lap egy héttel korábbi cikkére válaszolt, amely a „jogeljátszás” elméletét felelevenítve azzal vádolta a magyarokat, hogy lételemük a szakadárság, és a történelmükön egy teljesen értelmetlen „elkülönző vágy (Sonder-Zug) vonul végig”.

angolkiralyno szalloda
Az Angol Királynő Szálloda, amit 1940-ben leromboltak

Deák leszögezte, hogy Magyarország mindig ellenállt és ellen is fog állni a beolvasztási törekvéseknek, de ezt az évszázados sajátosságot nem szabad azonosítani a végső elszakadásra való törekvésekkel. Valótlanságnak nevezte azt az állítást, hogy a magyar politikai elit nem akar együttműködni a Habsburg-dinasztiával, és hogy ne volna képes kompromisszumokra. Mint írta: „Egyik czél tehát a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik czél pedig fenntartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint a mit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czélszerű.” Éreztette, hogy a magyar nemesség a megegyezés érdekében hajlandó az 1848-as törvények felülvizsgálatára is: „Készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni.”

pesti naplo deak
A „húsvéti cikk”

A „húsvéti cikk” jelezte, hogy Deák és köre hajlandó reáluniós kapcsolat kialakítására a birodalommal. Ferenc József hamarosan menesztette Schmerlinget, és megkezdődtek az immár nyílt tárgyalások, amelyek az osztrák vereséggel végződött 1866-os porosz-osztrák háború és Velence elvesztése után gyorsultak fel. E megbeszélések vezettek el a kiegyezéshez, az osztrák-magyar dualista állam létrejöttéhez, az 1867. évi XII. törvénycikk megszületéséhez.

MTI

• Publikálva: 2015.04.14. 12:10 • Címke: történelem, évforduló