Történelmi pillanat és Erdély a Nemzeti Galériában

Történelmi pillanatként értékelte Bán László, a Nemzeti Galéria főigazgatója a Sors és jelkép című kiállítás megvalósulását. Az erdélyi magyar képzőművészetet bemutató tárlat helyén eddig egy akkora lyuk volt, hogy észre sem vettük, fogalmazott a megnyitó előtt a főigazgató.

Az Erdély elcsatolásától a Ceaușescu-diktatúra végéig tartó 70 esztendőből 430 alkotás sorakozik az egykori munkásmozgalmi múzeum tereiben. Ahová a Galéria saját tulajdonban lévő művei mellett 80 más közgyűjtemény és magángyűjtő küldte el féltett kincseit.

Pittner Olivér: Tájkép (forrás: MNG)

Mivel is kezdődhetne egy ilyen (amúgy kilenc egységre bontott) tárlat, mint Nagybányával és a nagybányai hagyomány továbbélésével – Ember a tájban címmel. Mert az 1896-ban alapított iskola az elcsatolás után is működött, egészen a harmincas évekig. Csak az új diákok jórészt továbbléptek a hagyományos plein air festészeten. Ahogy a tárlat szóróanyagára is felkerült Pittner Olivér (Felsőbányai részlet, 1931). Voltak persze, akiket elsodort a történelem, mint Mágori Varga Bélát, aki 101 évesen Brazíliában halt meg, és legalább olyan kvalitásos festő volt, mint a maradók közül Ziffer Sándor, ezt mutatja az egymáshoz közel a falra akasztott két tájképük. (Ebben a szekcióban láthatjuk Páll Lajos és Kuti Dénes már bemutatott alkotásait is.) A maradók a gyökereikbe kapaszkodtak, „A kőben, a fában…” című egység a falusi kézműves ezermester székelységből kinőtt szobrászatot mutatja be, amire persze hatással volt Brâncuși művészete is. Árkos, Magura és Szárhegy faragótelepei az elődök tiszteletén alapulva működtek már a hetvenes években. És ott volt Szervátiusz Jenő is, és mondjuk a kisebb fényűek közül Pálffy Árpád (Leányfej, 1967). A harmadik szekcióban (Akik előttem jártak) magukat az alkotókat, erdélyi művészeket láthatunk, többek között a zseniális Benczédi Sándor pár perces karikatúraszobrain.

Mágori Vargha Béla: Falurészlet (forrás: MNG)

Kevesen tudják, de az avantgárdnak legalább olyan lendülete volt Erdélyben, Nagyváradon, vagy éppen Temesváron, mint Budapesten és Bécsben. 1926-ban indult Kassák nyomdokain a kolozsvári Korunk folyóirat mások mellett Kállay Ernő és Moholy-Nagy írásaival. És olyan „látványvalóságnak hátat fordító” alkotókkal, mint az Avantgarde sugárzás szekcióban látható Mattis Teutsch János, vagy a már említett, ifjúkorát Argentínában töltő Pittner Olivér. És persze az élcsapat mellett ott voltak azok, akik a klasszikus értékek nyomában jártak, mert a háború iszonyata, a történelmi Magyarország elbukása erre terelte őket. De az elvesztett aranykor iránti vágy, az art deco és az új tárgyilagosság csupán egy epizód volt ezekben a mozgalmas években (lásd Mund Hugó Árkádiai hangulatait). Sokkal hangsúlyosabb a Művészet és társadalom fejezet, és mellette A realizmuson innen és túl, ahol azért kötelező témákat oldják az egyéni stílusok, és felvonulnak a legnagyobbak, a Nagybányához kötődő Ferenczy család, Béni és Noémi, vagy Ziffer Sándor az 1931-es Bivalyok című erőteljes vásznával. Ide köthető Mattis Teutsch későbbi konstruktivizmusba forduló realizmusa, de olyan rég elfeledett alkotók is, mint az 1944-ben Ukrajnában odavesző Lőwinger Sándornak (Leon Alex) és Mauthausen halottjának, Grünbaum Ernőnek expresszív litográfiái és linómetszetei.

Mattis Teutsch János freskóterve (forrás: MNG)

Szűcs György kurátor nagyon helyesen külön fejezetet szentel a rendkívül erős erdélyi grafikának (Hagyomány és megújulás a grafikában), ahol a nyomatok mellett könyvborítókat, illusztrációkat is láthatunk nagy bőséggel, elég csak említenünk a klasszikussá vált Kós Károly munkáit, vagy Nagy Imre, Cseh Gusztáv, Finta Edit és Elekes Károly páratlan tehetségét. A vitrinekben ott sorakoznak a korszak (és természetesen az eddig említett szekciók) kiadványai, a falakon pedig plakátokat is találunk. Az utolsó etap pedig az erdélyi neoavantgárdé „Itt és Mást!” Expanzió és kísérletezés címmel. Talán nem véletlen, hogy itt van a legtöbb munka, és sajnos, vagy szerencsére itt van a legtöbb olyan alkotó is, aki ma már Magyarországon folytatja a pályafutását. Mert a cselekvő fellépést és kritikai gondolkodást hirdető Bretter György filozófus tanítását, hogy úgy mondjam, nem tolerálta a Ceausescu-éra művészetpolitikája. Amit 1990-ben maga alá temetett a történelem, így egy új kor új művészetével folytatódhatna egyszer ez a páratlan tárlat. Reméljük a közeljövőben erre is sor kerül majd.

Pálffy Lajos

„Sors és jelkép”. Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990
Magyar Nemzeti Galéria
201. április 24. - augusztus 23.

• Publikálva: 2015.04.27. 13:26 • Címke: magyar nemzeti galéria, kiállítás

Kapcsolódó képgyűjtemény

_{Szolnay Sándor: Nagybányai táj Szervátiusz Jenő: Fahordó Pittner Olivér: Tájkép Pittner Olivér: Felsőbányai részlet Nagy Imre: Forrás Mattis Teutsch János: Freskóterv Mágori Vargha Béla: Falurészlet Kuti Dénes: Az eldobott mező Baasz dosszié}  

Ugrás a galéria oldalára