Az első pici fény a nagy reménytelenségben

Már teljesen belesüllyedtünk a reménytelenségbe, mikor 1972-ben megjelent Nemeskürty István Don-kanyarról szóló könyve, és a családban is elterjedt a hír, hogy benne van orvos nagybátyánk, aki a visszavonulás során fagyott ott halálra.

De sokkal fontosabb volt az, hogy egyáltalán megíródott ez a munka, hogy az odaveszett tízezrekről valami mást is le lehetett már írni, nem csak azt, hogy a fasiszták csatlósai, meg háborús bűnösök voltak. Bizony, úgy rémlik, akkor nagy levegőt vett egy ország, és mindezt leginkább a most 90 éves Nemeskürty Istvánnak köszönhetjük.

Mert úgy telt el itt majdnem két évtized, hogy az érintett családok – gondoljunk csak bele, a magyar társadalom meghatározó része – csak becsukott ajtók mögött, szűk családi körben beszélhetett az odaveszett apáról, gyászolhatta meg a családfőt, vagy a nevet tovább vivő fiút. A politikai állásfoglalások és történészi munkák ugyanazt sulykolták: bűnösök voltak. Aztán egyszer csak megjelent ez a könyv, amiben a szerző nem mentett fel az elkövetett bűnök alól, de nem is ítélt az akkori kánonnak megfelelve, egyszerűen csak leírta a történteket és azok hátterét. Talán azért is, mert katonatiszt volt, a pécsi kadétiskolában indult az élete, a Ludovikán már csak két évet járt, aztán gyakorlatban tanulta a háborút. Ami után, az új rendben talán nem is véletlenül humán pályára kormányozta magát. A magyar-olasz-művészettörténet szak elvégzése jelzi egyrészt beállítódását, a magyar történet válságos időszakairól (török, 1849-49, második világháború) írott  munkái pedig szilárd hitét, igazságérzetét és hazaszeretetét. Munkahelyeit, vezetői pozícióit hosszasan sorolhatnánk, de mindenképpen ki kell emelnünk a Mafilm stúdióvezetőjeként eltöltött évtizedeket, és intézményünk elődjének, a Magyar Filmintézetnek a vezetését. Utolsó nagy és sikeres megbízatása a 2000-es Millennium lebonyolításának kormánybiztossága, amely után megkapta a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést is.

fotó: MaNDA Fotótár

És ha már kitüntetések, ugyancsak bajban lennénk, ha fel kellene sorolni eme rendkívüli pályafutás összes megbecsülését az említett Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjétől egészen a Kossuth-nagydíjig. De az elismerések helyett sorakozzanak itt inkább a munkák, az 1966-ban megjelent Ez történt Mohács után című könyvecske, amely új szemléletet hozott a történetírásban. Aztán jött a Requiem, amiben nem kímélte a korabeli vezetést sem. Könyvet írt Dózsa Györgyről, Balassi Bálintról, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseiről, és 1988-ban a Ceaușescu-diktatúra egyik legsötétebb évében jelent meg Erdély 1916-1967 közti időszakáról szóló műve. 1989-ben pedig egyfajta iránymutatást is ad a Mi magyarok című munkájával, mert aktív marad az 1987-es nyugdíjba vonulása után is, a nemzet „tanár uraként” nem csak a diákjai figyelnek oda szavára. Tanult szakmájával kapcsolatos munkái, Felliniről írott könyve, vagy irodalom- és művelődéstörténeti kötetei is figyelemre méltóak. Mindezek mellett pedig filmgyári vezetőként ő jegyzi az Egri csillagok, a Széchenyi napjai, vagy a Mint oldott kéve forgatókönyvét. A színművekkel együtt legalább 50 kötetes szerző, akinek műveiben a hazaszeretet mellett mindig jelen van a nemzeti lelkiismeret és felelősség kérdése is. Mert ő is jól tudja, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, de ezen túl minden magyar felelős minden magyarért, és nem lehet elmismásolni ezt a felelősséget.

Nemeskürty István 90 éves, Isten tartsa meg erőben és egészségben!

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.05.14. 13:37 • Címke: film, manda, évforduló