a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

​Hiánypótló kiállítás az Óbudai Múzeumban

obudaimuzeumleadÓbuda „főtemploma”, a Péter-Pál történetéről és kincseiből rendezett hiánypótló kiállítást az Óbudai Múzeum. Hiánypótlót, mert Óbuda meghatározó katolikus közösségének vajmi kevés nyoma van csak a kerület gyűjteményeiben.

Pedig az 1700-as évek elejétől, a német bevándorlás révén ismét katolikus többségű lett a település. Mint ahogy a török időkig is e vallás követői lakták a prépostsággal és zárdával is rendelkező, királynék birtokában lévő várost.

obudai muzeum vitrin

A két szobányi, a helyet nagyon jól kihasználó tárlat a főtemplom és a plébánia 300 éves történetét mutatja be, amely 1698-ban indul, amikor a katolikusok visszaveszik a reformátusoktól korábbi, a török időkben leromlott templomukat. Tették ezt azért is, mert ez volt az egyetlen használható istenháza a romos városban. 1735-re odáig fejlődött a közösség, hogy megindulhatott a gyűjtés a régi helyén álló mai templomra. Melynek 1744-ban volt az alapkőtétele, és Pauer János György pesti építőmester pedig öt év alatt tető alá is hozta a gyönyörű barokk épületet. Bebó Károlyt kell még az építkezés kapcsán megemlítenünk, aki a főhomlokzat tervei mellett a szobrokat és a gazdagon díszített szószéket (a magyarországi barokk szószékek között ezt tartják az ezüstérmesnek) is megalkotta. Az 1756-os egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Óbuda 3677 lakosából 2569 volt a katolikus, ami jelentős többség, és a felvirágzó város polgárai meg is alapították vallásos egyesületeiket, katolikus iskoláikat. A főplébániához fénykorában öt önálló lelkészség csatlakozott, az egyházközség pedig kultúrházakat működtetett és újságot is adott ki.

obudai muzeum

A vitrinekben a szertartásokon használt eszközök, edények (kelyhek, szentség- és ereklyetartók, feszületek, gyertyatartók, paténák, ampolnák, perselyek és füstölők) mellett olyan votív tárgyak is vannak, amiket a gyógyult betegek készítettek és helyeztek el a templomban. Itt van a hajógyári munkások körmeneteken használt, szépen díszített lámpása is, amivel az Oltáriszentség útját világították meg. Külön vitrint kapott a kiscelli kegyszobor, és a történeti hátteréhez tartozó tárgyak együttese, de láthatjuk az 1718 és 1740 között vezetett ódon, születéseket és halálozásokat tartalmazó anyakönyvet és egy 1873. augusztus 16-ával keltezett „lelkészhivatali intézkedést” is, amiben „felséges apostoli királyunk dicső születése napja alkalmából” Brühl Antal segédlelkész augusztus 18-án reggel 9-re misét hirdet, ami a jószágigazgatóság részéről is ellen lett jegyezve. A plébánosoknak pedig az 1730-as évektől szerződésben kellett vállalniuk kötelezettségeiket, igaz, ekkoriban még csak havonta egy magyar szentbeszéd volt a Szent Péter és Pál templomban. Az itt szolgálatot teljesítő papok közül tizenkettőt emelt ki a kiállítás rendezője, köztük a két éve nyugdíjazott Khirer Vilmost is, aki 1985-től szolgált itt, és vissza adata a főplébánia régi fényét, rangját.

Az Óbudai Múzeum pedig régóta esedékes feladatát teljesítette kitűnően ezzel a tárlattal, amit október végéig nézhetünk meg a Fő téren.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.06.08. 08:04 • Címke: kiállítás, óbudai múzeum