Hauser Arnold

120 éve született a művészetszociológia magyar megteremtője.

Hauser Arnold filozófus és művészetszociológus 1892. május 8-án született Temesváron. Apja zsidó kiskereskedő volt. 18 évesen először a budapesti Színiakadémiára felvételizett, majd a bölcsészettudományi kar francia–német szakára iratkozott be. Egyetemi évei alatt a Temesvári Hírlap budapesti tudósítója. A Szellem című folyóirat köre is hatott rá, főképp Zalai Béla írásai által – ezek hatása később visszaköszön filozófiai-metodológiai írásaiban. 1918-ban doktorált, disszertációjának címe: Az esztétikai rendszerezés problémája. Egyetemi évei alatt megismerkedett a munkásságára nagy hatást gyakorló Mannheim Károllyal és Lukács Györggyel. Együtt jártak az 1915-ben alakult Vasárnapi Körbe, majd az 1917-ben megalakult Szellemi Tudományok Szabadiskolájának baráti társaságába, ahol előadóként megfordult Balázs Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Szabó Ervin is. Itt Hauser több előadást is tartott a posztkantiánus filozófiáról. A Tanácsköztársaság idején közoktatási népbiztos volt, a művészeti, esztétikai oktatás megreformálásán dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után a Vasárnapi Kör több tagja az emigrációt választotta, Hauser is Berlinbe ment, ahol A. Goldschmidt művészettörténeti és E. Troeltsch szociológiai előadásait hallgatta. Egy ideig Wölfflin hatása alá is kerül, később viszont kidolgozza saját modern művészetszociológiai metodológiáját. Több országot is bejárt, élt Bécsben, ahol egy filmtársaság alkalmazásában állt, később Olaszországban is, de mindenütt megélhetési gondokkal küzdött. Itt kezdett el mélyebben foglalkozni a művészettörténettel. 1938-ben a zsidóüldözés elől Londonba menekült.

A Vasárnapi Kör hatása művészetelméleti gondolkodásának szociológiai szellemiségén érezhető. Az eredetileg németül írt első főbb művében, amelynek címe A művészet és irodalom társadalomtörténete, kultúr- és művészettörténeti szintézisre törekszik, a filozófiát és kulturális helyzetet együtt analizáló művelődéstörténetnek a szintézisére. A művészettörténet filozófiája című könyvében megfogalmazta művészetszociológiai módszereinek alapjait és keretbe foglalta a szociológiai és a pszichológiai metódus határait, rendszerbe foglalta azon elveket, amelyeken előző műve alapult. Korszakokon keresztül ívelő szemléletét sokan azzal a kifogással bírálták, hogy az egyes műveket nem vizsgálta, ezért nem hiteles az álláspontja. A film és színház médiumának kapcsolata is izgatta, a két médium hasonlóságát illetve például időkezelésének különbségét vizsgálta – ez a filmelméletettel foglakozók számára is ismerős lehet. 1953 és 57 között a leedsi egyetemen tanított művészettörténetet, majd Amerikában volt vendégprofesszor. 1977-ben visszatelepedett Magyarországra, 1978 januárjában hunyt el.

Németh Lajos művészettörténész így írt róla: „Hauser rendkívül koncepciózus, lebilincselően sokoldalú és szellemes tudós. Nemcsak a prehistóriától Proustig terjedő anyagismerete lenyűgöző, hanem szintetizáló, a lényegi elemekre koncentráló éles logikájú okfejtése is. Emellett gyakran találóak, érzékenyek elemzései is. Szellemes hipotézisei pedig még a különféle korok szakkutatóit is inspirálhatják.”

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2012.05.07. 14:37 • Címke: évforduló, művelődéstörténet