a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

A finálé fináléja, tízezrek temetője

napoleon_lead

Waterloo, falucska Brüsszeltől nem messze, ahol most egy nagy földhányás áll, tetején bronz oroszlánnal. Itt ért véget a napóleoni álom, az öreg kontinens francia vezetés alatt való egyesítése. A francia világhatalmi ábránd, ha úgy vesszük.

Pontosabban véget ért az már két évvel korábban, a Népek Csatája után, vagy még inkább az égő Moszkva alatt. Ahová 400 ezer francia és szövetséges, köztük magyarok is indultak, és alig pár tízezer tért vissza. Waterloo csak a ráadás volt, a finálé fináléja, 200 éve tízezrek temetője, véráztatta föld.

Hogy aztán Napóleont ott és akkor csak az orosz tél verte-e meg, az koránt sem biztos. Európa számos népe nem örült a francia hegemóniának, s a francia forradalom vívmányai sem arattak nagy sikert mindenhol. Vigyázó szemüket ugyan sokan Párizsra vetették, ugyanakkor a vérengzésekről is rendre megérkeztek a hírek. Viszont az is igaz, hogy a császár első száműzetése után visszatérő Bourbonokból sem kértek a franciák, mert a Bourbonok tényleg semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. A korzikai szörnyeteg partra szállt a juani öbölben – írták a francia újságok 1815 március másodikán. Őcsászári felségét hű Párizsa holnap fogadja – szóltak a szalagcímek 20-án. De a Párizsba visszatérő Napóleon nem volt már a régi, mint ahogyan világverő tábornokai, katonái is elfáradtak, megöregedtek, elfogytak a 25 év alatt. Ugyanakkor a reakciós Európa is meglepően gyorsan reagált a hírre, és Napóleon ellen küldte seregeit.

waterloo
A waterlooi csata Sadler festményén (forrás: Wikimedia)

Egészen pontosan kettőt, a britekből, skótokból álló 70 ezres fősereget Wellington hercege, a 45 éves Arthur Wellesley vezette, Indiát megjárt ír származású katona, aki két évvel korábban, a franciák felett aratott spanyolországi győzelmeiért kapta meg a hercegi címet. És jött hatvanezer katonájával a 73 éves porosz Gebhardt Blücher, akinek óriási érdemei voltak a lipcsei győzelemben. Csaknem kétszeres volt a túlerő, de ez nem szokta visszariasztani a francia császárt, a nagy taktikust és manőverezőt. A terv most is adott volt: külön-külön megverni a támadókat, és kikergetni seregeiket a szűkebb császárság területéről. És majdnem sikerült is, az előrenyomuló poroszokat a franciák szétugrasztják Ligny mellett, 16 kilométerre Waterlootól. De Grouchy az üldözésre kijelölt 30 ezer franciával valahogy egyre távolabb kerül a csatatértől, míg a poroszok, ha némi késéssel is, de megjelennek a Wellington főhadiszállásától keletre eső dombokon. Pont akkor, amikor már a francia rohamok majdnem elsöprik a három tanya körül vitézül védekező és ellentámadó briteket és skótokat. Napóleon a tartalékokat indítja a főhadiszállásához közeli Plancenoit elfoglaló poroszok ellen, akiket végül csak a Régi Gárda tud megtörni, a rettenthetetlen veteránok, száz csata hősei és túlélői elől meghátrálnak a poroszok, igaz csak ideig-óráig. Zászlóaljakkal ugyanis nem lehet hadtestek ellen eredményesen küzdeni. Végül már csak a templomot és a körülötte lévő temetőt tartják a veteránok, aztán azt sem.

blücher
Gebhard Leberecht von Blücher (forrás: Wikimedia)

Ezzel egy időben Wellington tovább állja a folyamatos francia rohamokat, amelyeket hátráltat a felázott föld miatt nehezen mozgatható tüzérség is. Napóleon végül mindent egy lapra feltéve beveti a Császári Gárdát, de az angol tüzéreknek jobb a pozíciója, és a skót gyalogezredek sem rettennek meg, a Gárda pedig történetében először meghátrálni kényszerül. Wellington ekkor adja meg a jelet az általános rohamra, amit a franciák fejvesztett menekülése követ. Napóleon már a személyes védelmére rendelt két zászlóaljat indítaná előre, hogy mögöttük újraszervezze a sereget, de a Régi Gárda ezen maradékának az alkony miatt már csak a rendezett visszavonulásra van lehetősége.

wellington
Wellington első hercege Indiában, vezérőrnagyi egyenruhájában. Robert Home festménye (forrás: Wikimedia)

El is jutnak az uralkodóval Párizsig a poroszok kitartó üldözésétől szenvedve. Napóleonnak ezután már csak a lemondás és az újabb, végleges száműzetés következik, a csatát eldöntő Blücher néhány hónap múlva visszatér birtokaira, árkádos kastélyába, ahonnan a karlsbadi fürdőbe jár át kezeltetni ezer baját és néhány év múlva meg is hal. Wellingtonból politikus lesz, 1828-tól két évig miniszterelnök, majd kül- és tárca nélküli miniszter is volt, és főparancsnoka sokáig az angol hadseregnek.

napoleon
A vesztes

A 25 éves nagy kaland 10 millió francia katonaáldozata pedig jórészt jeltelen sírokban porlad szerte a kontinensen. Csak Waterloonál 34 ezer van eltemetve, a bevezetőben említett oroszlán a belga és a holland áldozatoknak emeltetett, nem az ő dicsőségükre.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.06.18. 08:25 • Címke: történelem, évforduló