a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

​Hazafiúi szükségleti és megemlékezési ékszertárgy

mandadb_logo

Mára már jórészt feledésbe merült részlete a világháborúk történetének a hátország háborús adakozása. Az első gondolata ezzel kapcsolatosan mindenkinek az élelmiszercsomag, vagy éppen egy-egy meleg sál vagy zokni küldése, de voltak egészen más megoldások is. Most egy első világháborús karikagyűrű hátterét próbáljuk feltárni, amit a keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársai 3D-ben is digitalizáltak.

Az ezüstből készült lapos karika felirata (1914 hadi emlék 15) után egyértelmű, hogy első világháborús relikviával van dolgunk. Már csak azt kellene eldönteni, hogy úgynevezett frontemlékről, tehát a harcok szünetében fabrikált eszközről, ékszerről van szó, vagy egy korabeli kifejezéssel élve „hazafiúi szükségleti és megemlékezési ékszertárgyról”, tehát egy adakozási akció szereplőjéről. A Kossuth rádió déli harangszójában is többször elhangzik, hogy az első világháború kiterjedt a templomok harangjaira is, de azt már kevesebben tudják, hogy a hadviselő hazáknak a színesfémek (harang, rézmozsár) mellett a nemesfémekre is nagy szüksége volt. Még utolsó Napóleon elleni hadjárat idején indult Németországban az „Aranyat vasért” mozgalom, amiben a hazafiak és honleányok arany és ezüst ékszereiket, jegygyűrűiket cserélték be vasból készült karikagyűrűkért. A dolog nem merült feledésbe, és már 1914 kora őszén Magyarországon is megindította az Auguszta-alap ezt az ékszercserét. A József főherceg felesége, Auguszta Mária Lujza bajor hercegnő védnökségével alakult szervezet vasgyűrűire a Pro Patria 1914 felirat került. Ilyen ékszerhez csak az alap révén lehetett hozzájutni annak vidéki városokban létesített fiókjaiban, vagy központjában, a fővárosi Ritz szállóban, ahová postán is be lehetett küldeni az adományokat.

gyuru
Kattintson a képre, majd a 3D-ikonra!

Nagy volt az adakozási kedv a háború első éveiben, 1915 nyaráig Karcagon például 3,5 kg arany és 7 kg ezüst gyűlt össze a fiókirodában. A történethez az is hozzá tartozik, hogy más segélyszervezetek, és ékszerészek is meglátták a lehetőséget az akcióban, és meg is jelentek a különféle anyagú és díszítésű gyűrűik a piacon, közös bennük talán csak az 1914-15-ös felirat. Voltak gyűrűk, amelyekbe I. Ferenc József, vagy a szövetséges hatalmak uralkodóinak képét vésték, egyes élelmes ékszerészek pedig még arra is vállalkoztak, hogy a kellemetlen, és „esetlegesen fertőző” vas gyűrűket részben, vagy teljes egészében arannyal, vagy ezüsttel futtassák. Készültek természetesen a hátországban szerencsegyűrűk is eme ritka vendég jelképeivel, a négylevelű lóherével, vagy éppen a patkóval, amik persze nem óvtak meg a gyilkos pergőtűzben, de rájuk pillantva a békés otthonra lehetett gondolni, a menyasszonyra, a feleségre, vagy valaki másra.

Pálffy Lajos  

• Publikálva: 2015.08.18. 10:32 • Címke: manda, manda adatbázis, 3D

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.