a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

Bezárás fenyegeti az Örökmozgó Filmmúzeumot

orokmozgo lead

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet közleménye.

Legutolsó frissítés 2015.08.07-én:

A jövőben a Vertigo Média Kft. működtetheti az Örökmozgót a Budapest Film Zrt. (Bufi) igazgatóságának döntése alapján. A mozi legkésőbb október 1-jén nyílik meg újra a nagyközönség előtt, továbbra is megtartva artmozi funkcióját – közölte a Budapest Film szombaton. Közleményükben felidézték, az Örökmozgó mozi üzemeltetéséről szóló szerződés a tulajdonos Budapest Film Zrt. és a korábbi bérlő, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) között lejárt. A céget a magyarországi filmpiac több szereplője is megkereste a mozi további üzemeltetése ügyében, közülük négyen adtak be ajánlatot, köztük a MaNDA is. „A Budapest Film Zrt. Igazgatósága augusztus 7-i ülésén minden szempontot figyelembe véve a Vertigo Média Kft. ajánlatát találta a legjobbnak a beérkezettek közül” – írták. A MaNDA hétfőn adta át az Örökmozgónak otthont adó ingatlant a tulajdonosnak, miután  a bérleti díj körüli viták miatt  nem sikerült megállapodnia a Bufival a július 31-én lejárt bérleti szerződés megújításáról. Szerdán a MaNDA fenntartója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy keresi az Örökmozgó működtetésének további lehetőségét, hogy az egyetemes filmművészet részét képező, filmtörténeti jelentőségű alkotások továbbra is eljuthassanak a közönséghez. A Vertigo Média Kft. honlapja szerint  2010-ben alakult európai artfilmek és magyar alkotások moziforgalmazására. Bemutatóik között külföldi díjnyertes alkotások ugyanúgy megtalálhatók, mint magyar filmek és magyar koprodukciók. A Vertigo Média a forgalmazója például Zomborácz Virág Utóélet és Pálfi György Szabadesés című filmjének is. Az elmúlt két évben a friss filmtermésből válogató vetítéssorozatot is rendeztek Vertigo Filmhét címmel.

Frissítés: 2015.08.05-én:

Az Örökmozgó ingatlanát az eddigi üzemeltető, az Emmi által fenntartott Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) hétfőn átadta a tulajdonos Budapest Film Zrt.-nek (Bufi). A Bufi igazgatótanácsa pénteken dönt az ingatlan további hasznosításáról. Az Örökmozgó tevékenységének ellátása érdekében az államtitkárság megoldást keres arra, hogy az egyetemes filmművészet részét képező, filmtörténeti jelentőségű alkotások továbbra is eljuthassanak a közönséghez – közölték. A MaNDA július 27-én adott ki közleményt arról, hogy bezárás fenyegeti az Örökmozgó Filmmúzeumot, ha a július 31-én lejáró bérleti szerződés megújításáról nem sikerül megállapodniuk a Bufival. Mint akkor írták, az eddig fizetett bérleti díj kétszeresét ajánlották fel a Bufinak a filmszínház további működtetésére, a cég azonban annak hétszeresét kérte tőlük. Áthárított szolgáltatásként a MaNDA továbbá havi bruttó 109 ezer forint közös költséget és évi mintegy 600 ezer forint építményadót fizetett eddig. Másnap a Budapest Film Zrt. közölte az MTI-vel, hogy a MaNDA az elmúlt 15 évben nem fizetett tényleges bérleti díjat a tulajdonosnak, mivel a bérlő 15 évvel ezelőtt mintegy 33 millió forintos felújításért cserébe kapta meg a jogot az üzemeltetésre. Mint rámutattak, ha a felújítás összegét 15 éves viszonylatban havi összegekre bontják, akkor a MaNDA mostani ajánlata a 15 évvel ezelőtti bérleti díjnak csupán 55 százaléka. Hozzátették, hogy ebben a helyzetben más cégek ajánlatát is fontolóra kell venniük, az azonban biztos, hogy az ingatlanban továbbra is artmozi fog működni. A MaNDA hétfőn átadta az Örökmozgónak otthont adó ingatlant a tulajdonosnak, eszközeik felelős őrzésbe kerültek.

Frissítve: 2015.07.30-án:

Petíció indult az Örökmozgó Filmmúzeum fennmaradásáért. Kérjük, írja alá Ön is!

„Azzal a kéréssel fordulunk minden filmszakmában dolgozó kollégánkhoz, filmbaráthoz, filmet szerető emberhez, hogy aláírásával tiltakozzon az ÖRÖKMOZGÓ FILMMÚZEUM megszűnése ellen.

Az ÖRÖKMOZGÓ FILMMÚZEUM jelenleg az ország egyetlen filmmúzeuma, melynek megszületésekor megfogalmazott és törvény által is elvárt feladata a magyar és egyetemes filmtörténet, a kortárs filmművészet bemutatása és műsoron tartása. 

A FILMMÚZEUM bérleti szerződése 2015. július 31-én lejár, a feleknek ez idáig nem sikerült megegyezni a bérleti díj összegéről. A MaNDA nem tudja elfogadni a pusztán piaci megközelítést, és az ebből fakadó magas bérleti díj összegét.

A Budapest Film Zrt. ugyan közleményben garantálta a mozi art moziként való működtetését, de archívumi háttér hiányában nem tudja pótolni a FILMMÚZEUM funkcióját.

Az ÖRÖKMOZGÓ FILMMÚZEUM több mint egy art mozi - közel 25 éves működése során több száz külföldi és magyar alkotó volt a vendége. A fiatal filmesek és a mozirajongók több generációjának volt meghatározó élménye, inspiráló háttere ez az Erzsébet körúti 103 éves kis mozi. A FILMMÚZEUM működése hozzájárul Budapest kulturális világvárosi státuszához, elvesztésével a főváros kulturális élete válna szegényebbé.”

A közlemény frissítve 2015.07.28. 17.15-kor:

„A mozi sorsát illetően mellékesnek tűnik az időrendiség, azonban úgy véljük a tények bizonyos tiszteletet érdemelnek. Ezért leszögezzük, hogy az Örökmozgó sorsát érintő tegnapi közleményünk 14 óra 27 perckor jelent meg, a Budapest Film vezetője pedig 15 óra 20 perckor hívta telefonon az egyébként szabadságon lévő gazdasági igazgatónkat. Tehát a Budapest Film közleményében szereplő állítás, mely szerint a Budapest Film telefonos megkeresése után adtunk ki közleményt, nem felel meg a valóságnak. Ezen időpontot megelőzően pedig a tulajdonos lehetséges bérlőkkel, vásárlókkal jelent meg a moziban, akikről kollégáink értelemszerűen nem tudták megállapítani, hogy továbbra is mozit kívánnak-e üzemeltetni az ingatlanban. Ismerve, és egyetértve a Budapest Film közleményében megfogalmazottakkal: «az art filmek eljuttatása a közönséghez nehezen működhet nyereségesen, ezzel minden mozinak és forgalmazónak, így a Budapest Film Zrt-nek is meg kell küzdeni», nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Budapest Film által kért 560.000.- forint + ÁFA bérleti díj mellett bárki is hajlandó lenne art mozit üzemeltetni.
A MaNDA közel háromszázezer filmtekercset őriz klimatizált, temperált körülmények között, ezek digitalizálásáról, felújításáról folyamatosan gondoskodik. Most jelentettük meg hetvenhetedik felújított filmünket, és ősszel elindítjuk VOD portálunkat. Mindezt stabil intézményi háttérrel tesszük úgy, hogy évi 190 millió forintos bevételi kötelezettségünket teljesítjük. Ehhez képest a Budapest Film által említett «legmagasabb fix kölcsöndíj» vetítésenként 5-6000 forint, azaz jelképes. Még ha el is tekintenénk ettől, akkor sem tudnánk megoldani az art mozi üzemeltető tavalyi 193 milliós hiányát.
A kölcsönzés tekintetében valóban nem szívesen adunk ki 35 milliméteres kópiákat, mert ezeket minden egyes vetítés rongálja, és könnyen belátható, hogy újragyártásuk ma már gyakorlatilag nem lehetséges. Ellenben a kölcsönzéshez ma már számos digitális formátum áll rendelkezésre.
A bérleti szerződés meghosszabbítására tett javaslatunkat, kiegészítve a közös üzemeltetésre tett javaslatunkkal a holnapi nap folyamán eljuttatjuk a Budapest Film Zrt. számára. Bízva a további sikeres együttműködésben, az Örökmozgó további működése érdekében tett közös erőfeszítést megköszönve:

MaNDA

Korábbi közlemények:

2015.07.27. 14.28.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) jogelődje a Magyar Nemzeti Filmarchívum tizenöt évvel ezelőtt kötött bérleti szerződést a Budapest Film Zrt-vel az Örökmozgó mozi használatáról az egykori teljeskörű felújítást beszámító, rendkívül kedvező feltételekkel. A szerződés idén július 31-én lejár.

orokmozgo mozi

A szerződés meghosszabbításáról közel egy éve folynak a tárgyalások, amelyek nem vezettek eredményre. A tulajdonos Budapest Film Zrt. a jelenlegi bérleti díj mintegy hétszeresét kéri, amit intézményünk, közgyűjtemény lévén, nem tud kigazdálkodni. A tulajdonos számításának alapja egy a Fővárosi Vagyonkezelő által hitelesített értékbecslés, amely piaci alapú szemlélettel állapította meg a bérleti díj mértékét. Az Örökmozgó Filmmúzeum üzemeltetésével azonban nonprofit tevékenységet végzünk. Törvénybe is foglalt feladatunk a Filmmúzeumban bemutatni a magyar mozgóképkultúra alkotásait. Az elmúlt évben megkétszereztük a nézőszámot, ez azonban jelen körülmények között nem jelenti azt, hogy az Örökmozgót nyereségesen lehetne működtetni. Ez a megállapítás a jelek szerint az összes art mozira igaz. 2015. július 13-án a szerződés meghosszabbítása érdekében a jelenleg fizetetthez képest mintegy kétszeres ajánlatot tettünk a Budapest Filmnek. Ajánlatunkra a mai napig választ nem kaptunk, így jelen állás szerint az Örökmozgónak augusztus elsején be kell zárnia.

• Publikálva: 2015.07.27. 20:03 • Címke: örökmozgó

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.