a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Növényektől az anyák megmentéséig

semmelweis lead

Kortársai haragudtak rá, nem akarták megérteni, de az UNESCO Semmelweis emlékévet hirdetett halálának centenáriumára. Százötven éve, 1865. augusztus 13-án halt meg Budapesten Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója.

1818. július 1-jén született egy németajkú budai családban, abban a tabáni házban, amely ma a nevét viselő Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. Gimnáziumi tanulmányait Budán végezte, majd 1835-től a pesti egyetem kétéves bölcsészeti tanfolyamára járt. Édesapja kívánságára 1837-ben a bécsi jogi karra iratkozott be, de egy év múlva már az orvosi kar hallgatója volt, mivel lakótársai ugyanezt hallgatták és Semmelweis úgy érezte ez az igazi hivatása. Sokoldalú érdeklődését mutatta, hogy növénytani értekezéssel doktorált, de Klein professzornál a két hónapos szülészmesteri tanfolyamot is elvégezte, ezenkívül rendszeresen eljárt a híres Rokitansky professzorhoz boncolni. 1846-ban először ideiglenes, később végleges tanársegédnek nevezték ki Klein professzor bécsi szülészeti klinikáján, ahol szinte naponta szembesült azzal, hogy fiatal anyák halnak meg gyermekágyi lázban. Felfigyelt arra, hogy az otthon vagy bábaképző intézetekben szülő anyák közül sokkal kevesebben halnak meg így, mint a kórházakban, holott itt képzett és tudós professzorok foglalkoznak velük, míg otthonukban képzetlen szülésznők. Ekkor került a kezébe egy kollégájának boncolási jegyzőkönyve, aki azért halt meg, mert boncolás közben megvágta a kezét. Semmelweis az iratot olvasva döbbent rá, hogy a gennyvérűségben (pyaemia) elhunyt orvos kórképe azonos a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel. Nem a vérmérgezés tényének felismerése volt a nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, csak seb kell hozzá, hogy a vérpályába jusson, márpedig seb minden szülő nő testén található. Semmelweis volt az első, aki észrevette: a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem fertőzés következménye, és a fertőzést az orvos keze terjeszti. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak azt javasolta, majd arra kényszerítette őket, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerekkel – elsősorban klórmésszel  mossanak kezet.

semmelweis
   
Felfedezését nagyon sokan elutasították, számos ellenséget szerzett magának azok között az orvosok között, akik büszkék voltak kezük „kórházi szagára”, és mélységesen sértette őket a feltételezés, hogy ők okoznák a betegek halálát. Ahol azonban bevezették a fertőtlenítést, szinte teljesen megszűnt a gyermekágyi láz, Semmelweis osztályán például 18 százalékról kevesebb, mint két százalékra csökkent. Semmelweis felfedezését nem publikálta, inkább levelekkel árasztotta el Európa szülészeit, akik közül sokan felháborodva utasították vissza a magyar orvos „zaklatását”. Amikor aztán kitört az 1848-as forradalom, a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak kényelmetlen magyar kollégájuktól. Barátai kiharcoltak neki egy magántanári állást, de mivel a szülészetre többé nem tehette be a lábát, csak előadásokat tarthatott volna. A csalódott, a támadásokba és áskálódásokba beleunt Semmelweis 1850 végén Pestre költözött, ahol 1851-ben a Rókus kórház főorvosának, majd 1855. július 18-án a szülészet és nőgyógyászat professzorának nevezték ki a Pesti Tudományegyetemen.

semmelweis
Weidenhofer Máriát vette el feleségül, öt gyermekük született

A vezetése alatt álló intézményben a gyermekágyi láznak szinte nyoma sem maradt, Semmelweis végzett hazánkban először petefészek műtétet, és az elsők között császármetszést. Kiterjedt praxist épített fel, megnősült és gyermekei születtek, az önkényuralom korában lelkes hazafiként munkálkodott.


semmelweis
Későn kezdett el publikálni, korábbi lakótársa Markusovszky orvosi folyóiratában

A gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéséről csak 1858-ban közölt hosszabb cikksorozatot az Orvosi Hetilapban. 1861-ben adták ki német nyelven monográfiáját, de még a legkiválóbb orvostanárok közül is csak kevesen fogadták el elveit. Utolsó éveiben súlyos idegrendszeri tünetek, a kezdődő elmebaj jelei jelentkeztek nála, ezért a Bécshez közeli Döblingbe szállították, abba az ideggyógyintézetbe, ahol Széchenyi István is meghalt. 1865. augusztus 13-án halt meg az akkor jellemző durva bánásmód következtében kapott csontvelőgyulladásból eredő szepszisben, vagyis vérmérgezésben, amelynek kóroktanát felfedezte. Nem érte már meg, hogy az antiszepszis elve előbb Londonban az elsőségét elismerő Lister, majd Pasteur révén Párizsban és a végén a bécsi orvosok között is diadalmaskodjon. Hamvait 1891-ben szállították haza Bécsből, és a Kerepesi úti temetőben helyezték el. Stróbl Alajos róla készített szobrát 1906-ban állították fel az Erzsébet téren, a műemlék 1948 óta a Szent Rókus Kórház előtt áll. Halálának centenáriumi évét az UNESCO Semmelweis emlékévnek nyilvánította. Ekkorra állították helyre orvostörténeti múzeummá berendezett budai szülőházát is, melynek kertje 1965 óta hamvait őrzi.

semmelweis megemlekezes
A Nemzeti Örökség Intézete és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulójára emlékezett 2015. augusztus 13-án (forrás: Semmelweis Orvostörténei Múzeum Facebook-oldala)

A magyar orvostudomány nemzetközi hírű, kiemelkedő alakjának nevét viseli e múzeum és a budapesti orvostudományi egyetem is. Születésének évfordulóján évente Semmelweis-napi megemlékezéseket és ünnepségeket tartanak, melynek keretében elismerésben részesítik a szakma kiválóságait.


A NAVA adatbázisában egy remek dokumentumfilm is látható Semmelweis Ignác életéről

MTI/mandarchiv.hu

• Publikálva: 2015.08.13. 10:54 • Címke: évforduló