a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

Milyen is az a tokos balta?

mandadb_logo

Hogy milyen népek lakták a bronzkorban a keszthelyi fennsík keleti részét, és hogy hogyan nevezték magukat, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy egykoron tokos bronzbaltákat használtak, legalábbis ilyeneket fordított ki a földből Várvölgyön Müller Róbert régész ásója 2005-ben. A keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársainak jóvoltából most egy ilyen eszközt is tanulmányozhatunk 3D-ben a MaNDA adatbázisában.

Várvölgyet Zsid néven 1121-ben említik az oklevelek, a honfoglalás előtt pedig sokféle nép megfordulhatott erre. A település viszonylagos rejtettsége és védhetősége vonzó lehetett a békés termelőmunkát végző nációk számára. A falu eme kiváló adottságait talán az is jelzi valahol, hogy szép gótikus templomának tornyában maradt meg az ország legöregebb, 1525-ből származó harangja. Amit természetesen bronzból öntöttek, mint ahogyan azt a tokos baltát is, amit a Dunántúl legnagyobb későbronzkori magaslati településének feltárása alatt találtak a várvölgyi Nagy-Lázárhegyen. A leletek többsége (hét mázsa kerámia és 80 kiló bronztárgy) az urnamezős kultúra idejéből, a i.e. 10. és 9. századból származik. Ugyanitt ebből az időszakból tekintélyes mennyiségű őrlőkő is a felszínre került, ami ismét csak a békésebb életmódra utalhat. De ehhez is szükség volt különféle eszközökre, például baltákra, amit a közösség, ha megvoltak a feltételek, saját maga állított elő, ha pedig nem volt szaktudás, vagy nyersanyag, akkor kereskedelem útján szereztek be, talán éppen terményekért cserébe. Az 1000 lakosú bronzkori Várvögyön a leletek szerint elég sokan értettek a bronzművességhez, ami azért nem volt olyan nagy tudomány, lévén a réz és ón ötvözetéből összeálló bronz jól munkálható, önthető fém.

tokosbalta 3d mandadb
Kattintson a képre, majd a 3D-ikonra!

Amit az ókori keleten már a 4. évezredtől használtak eszköz- és fegyverkészítésre, Magyarország területén pedig kb. i.e. 1700 - i.e. 1300 között terjedtek el azok a baltatípusok, amilyeneket a várvölgyi öntőemberek is elő tudtak állítani. Ezek a „tokos balták” üregesek voltak, ebbe az üregbe illesztették bele a nyelet úgy, hogy maga a nyél a fa egy oldalsó ága volt, ami beleszorult a „tokba”. Így a bronz baltafej az erőhatások miatt minden fejszecsapásra csak jobban rászorult a nyélre, de az öntvény végén lévő fül is a rögzítést szolgálhatta. A tokos balták változatos méretben készültek és egy másik nyéllel vésőként is dolgozhattak velük a bronzkori mesteremberek. A közösség leginkább baltaként használta a jól élezhető és nem rozsdásodó termékeket, amik jellemző módon ebben az időszakban értékesebbek voltak, mint a kezdetleges vasöntvények. A most 3D-ben is tanulmányozható baltafej a korszak egyszerű díszeit hordja, kisebb öntési hibát is megfigyelhetünk rajta, de minden bizonnyal jól szolgálta gazdáját a béke napjaiban, vagy éppen egy a fennsíkra vezető útra épített torlasznál kialakuló összecsapásban.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.09.11. 10:34 • Címke: manda adatbázis, 3D

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.