A siófoki víztorony magasából

A Balaton déli partjának fővárosában, Siófokon talán a száz évvel ezelőtt felépített víztorony a legkarakteresebb épület.

A város főterének két évvel ezelőtt elkezdett újjáépítése befejeződött, a téren a régi torony is új szerepet kapott. A negyvenöt méter magas építményt Gergely Jenő és Guth Árpád budapesti vasbetonszakértő mérnökök tervezték. A XIX. század végén felvirágzó balatoni fürdőkultúra követelte ki magának a korszerű kommunális beruházásokat: villanyvezeték, vezetékes vízhálózat, csatornarendszer és járdahálózat épült ekkoriban. Érdekes eleme ennek a folyamatnak, hogy Siófokot a szemközti parti aszófői erőműből látták el villamos energiával. A Balaton alatti óriáskábelen vezették át az áramot Szántódra, ahonnan egy transzformátorházból már légvezetéken ment tovább Siófokra. Közel tíz kilométeres öntöttvas ivóvízhálózat, és ugyanekkora méretű csatornarendszer is készült ekkor. A település domborzati viszonyai tették szükségessé a víztorony felépítését. A torony tetején kialakított víztározó medence belső magassága öt méter volt, űrtartalma 250 köbméter. A Veszprémi Hírlap – Siófok száz évvel ezelőtt Veszprém megyéhez tartozott – 1912. október 19-én adta hírül, hogy átadták a siófoki vízművet, amelynek összköltsége egymillió korona volt. A víztorony a hetvenes évekig szolgálta a várost, akkorra kiépítették a balatonszéplaki felszíni vízművet, a torony nem kellett,  1973-ban bezárták.

A jellegzetes épület Siófok jelképévé vált, ezt kihasználva az idegenforgalom szolgálatába állították: 1992-től az ország első vidéki Tourinform irodája kapott helyet itt. 2010-ben elkezdték az épület teljes felújítását, amit egy év alatt be is fejeztek. A XX. század elejére jellemző formákat megőrizték. A karcsú lábak közrefogta ipari tereket átalakították, és szénszálas anyagokkal erősítették meg az építményt. A beruházás 420 millió forintba került. Két üvegfalú lifttel lehet feljutni a tetőre. Lebontották a hatalmas víztartályt, helyébe panoráma éttermet alakítottak ki, amely egy erős szerkezettel működtetett görgőrendszeren lassan körbefordul.

Siófok főterén kapott helyet a város szülöttének, Varga Imrének Széchenyi-szobra is. A jeles szobrászművészre jellemző stílusban megformált fémkompozíció nagy vitákat váltott ki a siófokiak körében, sokaknak nem tetszik, miként a felújított víztorony sem. Érveik inkább érzelmiek, mint esztétikaiak, nehéz mit kezdeni azzal a bírálattal, amely szerint Széchenyi István nem lehetett olyan nagy fejű és tömzsi, mint amilyennek Varga Imre ábrázolta.

Siófok megújult főtere valamiféle derűs békebeliséget sugall. A háttérben a monarchia-sárga templom, középen a régi-új víztorony, elöl a balatoni gőzhajózás megteremtőjének alakja. Nem haszontalan ez a fajta térben és téren megteremtett harmónia abban a világban, ahol igen sokan szorongva mindennapjaikat.

Ha a tértől eltávolodva visszasétálunk a két világháború közötti időkbe, vagy még visszább, a boldog békeidőkbe, Siófokon könnyen összefuthatunk irodalmunk nagyjaival. A Kele utcában szembejöhet velünk a nyaranta a Sváb-hegyről Balatonra költöző, élete utolsó, 1903-as nyarát siófoki villájában töltő Jókai Mór, aki az Arany ember-béli óriási rianást is ebből a városból figyelhette meg. Egy borostyánnal telifuttatott vendéglői kerítés mögül hatalmas termetű ezüst sétapálcás úr léphet elénk. Ráérősen lépked háza felé a velőscsontos vendéglőből. Talán már a füredi Anna-bálra gondol. Siófokon sokszor megfordult Krúdy Gyula. A vízparthoz közeledve a fürdőtelepen a Batthyány utca 46. szám alatti Vitéz panzióból pedig óriási nevetések hangja hallatszik: megérkezett Karinthy Frigyes és családja. Két fia, Gábor és Ferenc már az iskola vége óta itt van, apjuk minden évben csak később költözik ide. Gyakran meglátogatják íróbarátai: Hunyady Sándor, Békessy Imre és a fékezhetetlen humorú Rejtő Jenő. De találkozhatunk a balatoni világ hiteles megfestőjével, Rippl-Rónai Józseffel is a parton. Nem tartozott szorosan ehhez a társasághoz Kálmán Imre, a talán legismertebb magyar operettszerző, aki Siófokon született 1882-ben, neki saját otthona volt itt, amely ma emlékház.

1998-ban állították fel Karinthy Frigyes bronzszobrát Siófokon. A sors különös játéka, hogy Karinthy 1938-ban az annyi vidámságot, nevetést, jókedvet jelentő városban, szeretett Vitéz panziójában halt meg. Talán még ennél is különösebb, hogy később az apja hatalmas árnyékából könnyedén kilépő, szintén fergeteges humorú, a nyelvtudományokban egészen magas szintig eljutó, és mindezek mellett vízilabdázóként élsportoló Karinthy Ferenc, siófoki nyarait, gyerekkora jelentős részét együtt töltötte az itt élő Varga Imrével. Az a Varga Tamás, aki Karinthy Frigyes remek bronzszobrát készítette, történetesen Varga Imre – szintén szobrászművész – fia.

A Balaton déli partjának fővárosa, a Magyarország fővárosához legközelebb eső Siófok már a rómaiak korában is lakott terület volt. Itt húzódott a Pécsről Ságváron át Győrbe vezető út. Az első magyar írásos emlékben, a tihanyi alapítólevélben is szerepel a neve: „a kis patak, amit Fuknak neveznek.” 1528-ban már Fok néven szerepel, 1790 óta ismert a Siófok szó. A történelem sok viharát átvészelő település élete 1846-ban, a Balatoni Gőzhajózási Részvénytársaság megalakulása után nagyon megváltozott. Kossuth Lajos írta meg a társaság alapító okiratát, örökös elnöke pedig Széchenyi István volt. A XIX. század második felében indult dinamikus fejlődésnek a település élete. 1878-ban készült el a Magyar Tenger fürdőház, nyolcvan kabinnal. 1885-ben kezdődött el a fürdőtelep kiépítése. Ekkortól költöztek ide a magyar művészvilág jelesei, elsőként a festők: Than Mór, Vágó Pál. 1900-ban lóversenypálya épült, itt volt a Balaton-átúszás célpontja, pezsgő éjszakai élet jellemezte a siófoki nyarakat.

Akkor is, azóta is minden Siófokra látogatót megérinthet itt a balatoni nyár, s száz év óta a méltóságteljes siófoki víztorony vigyáz az időre, nehogy kifusson alólunk.

Dippold Pál

• Publikálva: 2012.05.17. 13:55 • Címke: történelem, épület