a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Jön a 10. Román Filmhét

urania

Politika, történelem és felhőtlen kacagás – ezt ígéri a Budapesti Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös rendezésében sorra kerülő idei Román Filmhét.

Tíz éve már, hogy a Román Kulturális Intézet elhozza Budapestre a kortárs román film kiemelkedő alkotásait és alkotóit. Nem akármilyen tíz év áll mögöttük, hiszen a kétezres évek eleje óta a román film új hulláma, legújabb generációja világszerte fogalommá vált. Társadalmilag érzékeny és történelmileg tudatos filmek, koncentrált drámai helyzetek, kimagasló színészek és megannyi egyéni szerzői hang jellemzi alkotásait. A 2015-ös filmhét is izgalmas programot ígér. Van benne a közelmúlt szellemi örökségét elemző dráma (Quod Erat Demonstrandum, A kiválasztott), vígjáték (Amerika, itt vagyunk!, Love Building 2), történelmi film (Aferim!) és politikai thriller (Miért én?) is.

roman filmhet

Program:

október 13. kedd
18.30 Amerika, itt vagyunk!
2014, 90 perc, rendező: Răzvan Săvescu
A nyitó díszvetítésre a belépés díjtalan és regisztrációhoz kötött. 

október 14. szerda
18.30 Quod erat Demonstrandum
2013, 107 perc, rendező: Andrei Gruzsniczki



20.45 A kiválasztott
2015, 125 perc, rendező: Cristian Comeagă

október 15. csütörtök
18.30 Miért én?
román-bolgár-magyar film, 2015, 125 perc, rendező: Tudor Giurgiu

de ce eu

21.00 Love Building 2.
2015, 115 perc, rendező: Iulia Rugină

október 17., szombat
14.00 Amikor Bukarestre száll az éj, avagy metabolizmus
2014, 89 perc, rendező: Iulia Rugină

16.00 Aferim!
2015, 105 perc, rendező: Radu Jude

aferim

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. Jegyár: 1000 forint

Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

• Publikálva: 2015.10.08. 11:02 • Címke: fesztivál