a rovat írásai

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

Asszonyok védelmezte Csobánc

Bizony, nem csak Egerben ragadtak kardot, forróvizes fazekat a nők, hanem megvédték Csobáncot is, mikor a labanc ostromolta. Hatvan férfi és nő, a környék nemesasszonyai, lányai egy ezer fős császári seregtestet győztek le. Úgy, hogy annak majdnem fele tisztestül, parancsnokostul a fűbe harapott a 376 méteres hegy oldalán.

Amikor kivonult Róma

Egyes vélemények szerint 100 év elég volt ahhoz, hogy Róma kivonulása után Pannónia elveszítse római jellegét. A légiók és a hivatalnoki kar, no és a civil lakosság jó részének a távozása után készült ez az általunk most 3D-ben is tanulmányozható, Szentendrén talált fülbevaló, amin látszik, hogy nem akárki készítette.

Régi erdőpásztorok

Itt egy fotó a mögöttünk hagyott véres 20. század harmincas éveiből. A Pápa környéki Esterházy birtokok erdészeinek a csoportképe. Csak egyet ismerhetünk közülük, annak is csak a vezetéknevét tudjuk. De tudunk mást, például azt, hogy a két világháború közötti Magyarország falvaiban tekintélynek számítottak az erdészek, akik általában az állam, vagy a nagybirtokos erdőit kezelték.

Inkább volt kun, mint magyar?

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most az 1262-ben született IV. Kun László királyunk alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Tál omphalosszal

Hát itt van ez a kis egyszerű tálka, ha pedig a Balatoni Múzeumban készített leírását is megnézzük, akkor mindjárt ott is van az a bizonyos „omphalosz” kifejezés. És ott van még Rezi, pontosabban Rezi-cseri neve, a homokbányáé, ahol manapság íjászversenyeket rendeznek, a hetvenes évek elején pedig kelta temetőt tártak fel itt.

Tátika és Rezi, a két tojás

Ha már szó esett itt a Rezi váráról írott cikkben Tátikáról, hát utazzunk most el a Zalaszántó feletti „hegyekbe”, 413 méter magasra Tátika várának romjaihoz. Ez az erősség, Rezihez hasonlatosan, soha nem került bele a fontosabb krónikákba, nem fűződnek megvédéséhez, elfoglalásához hősi énekek. De létezett már a tatárjárás előtt is, és vagy négy évszázadon keresztül szolgálta aktuális urait.

Rosszul öltözött sírásók kora

Még a rendszerváltást megelőző időben minden valamirevaló falunak volt sírásója is. Nem számított éppen nagy tekintélynek, de szerepe – lássuk be – meglehetősen fontos volt akkoriban. Archívumunkban kutatva megint csak Keszthelyre utazunk, ahol néhány fotográfia is készült a hetvenes-nyolcvanas években ezekről az emberekről.

MaNDA összes cikke »

Ez asszonymunka volt

mandadb_logoItt van megint egy olyan tudás, amire nem kíváncsi már senki: a gyertyamártogatás. Amit elsodort a modern világ, a 20. század, pedig évszázadok során művelték faluban, városon. Csak néhány szépen díszített kelléke maradt fenn, ezek közül most egy gyertyamártó edényt járhatunk körbe a túrkevei Finta Múzeum jóvoltából.

Persze vannak szép számmal, akik még művelik, és az iskolák kézműves foglalkozásain is előfordul a gyertyamártás, de hol vannak már azok a családanyák, háziasszonyok, akiknek mondjuk a rétessütés (no nem a bolti réteslapok felhasználásával) mellett ideje van erre is. Mert régen ez is az ő dolguk volt, és akkor is hosszúra nyúltak az őszi, téli esték, valamivel világítani kellett. A nyitott ajtajú tűzhely adott ugyan némi fényt, és ott voltak a mécsesek is, vagy az Őrségben a „fokla”, a tartóba tett gyantás fenyőfaszilánk, de a fokla hamar leégett, a mécses meg többet kormolt, mint világított. Így a petróleumlámpa 19. századi elterjedéséig a gyertya mondható ideális világítóeszköznek, amit viaszból, faggyúból, vagy később paraffinból állítottak elő. Méghozzá két alapvető módszerrel, az öntéssel és a mártogatással.

gyertyamártó
Kattintson a képre, majd a 3D-ikonra!

Míg az előbbinél a bádogból, vagy cserépből készült formába állított kanócra öntötték rá a felmelegített viaszt, vagy faggyút, addig a mártogatás már jóval több időt vett igénybe. Itt a kanócokat, vagy régiesen a gyertyák „belét”, egyszerre többet is, egy keretre függesztették, és mártogatták a felmelegített viaszt, vagy faggyút tartalmazó edénybe. Utóbbiból birka, vagy tehénfaggyút használtak, amit kiolvasztottak, vásznon átszűrtek és egyharmad forróvíz kétharmad faggyú arányban az általában hasáb alakú gyertyamártóba öntöttek. A bél, avagy kanóc általában lenfonalból készült, és minden mártogatásnál egy kicsivel több faggyú, vagy viasz tapadt rá. A műveletet egészen addig folytatták, míg a gyertya el nem érte a kellő vastagságot. Hogy aztán a legtöbbször cserépből formált tartójába kerüljön és barátságos fénye mellett összegyűljön este a család. Vagy a borpince mélyén a gazdák, hogy élvezzék fáradtságos munkájuk gyümölcsét.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.10.15. 11:26

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

III. Béla
Szép szál ember volt ez a III. Béla – És elég gazdag is. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor Béla már királyként megkérte második felesége, Capet Margit kezét, leendő sógorának, II. Fülöp Ágost francia királynak elküldte büszkén bevételeinek a listáját is. Hogy lássa már a francúz kolléga, nem kerül rossz helyre a testvére.