a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Magyarország rekorder miniszterelnöke

tiszaleadSzáznegyven éve, 1875. október 20-án vette át a kormányfői tisztséget Tisza Kálmán szabadelvű politikus, aki megszakítás nélkül tizenöt éven keresztül volt Magyarország miniszterelnöke, s ezzel ma is ő a leghosszabb ideig hivatalban volt magyar miniszterelnök.

A kiegyezés után, 1867 februárjában Magyarországon (1849 után) ismét felelős kormány kezdhette meg működését. Az első miniszterelnököt a kiegyezést tető alá hozó Deák Párt adta Andrássy Gyula személyében, akárcsak az 1871-ben közös külügyminiszterré kinevezett Andrássyt követő Lónyay Menyhértet, Szlávy Józsefet és Bittó Istvánt. A Tisza Kálmán vezette ellenzék, a Balközép Párt radikális függetlenségpárti szólamokat hangoztatott, de azt is hangoztatta, hogy „az alkotmányosság talaján” állva akar ténykedni. Az egyre erodálódó kormánypárt, amelynek helyzetét nehezítette az 1873-ban kezdődött világgazdasági válság is, a továbbélés egyetlen esélyét az ellenzékkel való egyesülésben látta. A „második kiegyezésre” 1875-ben került sor, és a két párt fúziójával létrejött Szabadelvű Párt fölényes győzelmet aratott a választásokon. A kormányt a korábban Deák-párti Wenckheim Béla alakította meg, aki október 20-án lemondott, a helyére lépő Tisza Kálmán lett a dualizmus korának hatodik miniszterelnöke.

tisza kálmán2
A kiegyezés előtt (forrás: Wikipédia)

Tisza 1830. december 16-án született a Bihar megyei Geszten vagyonos főnemesi családban. Nevelője az Akadémia egyik alapítója, Szőnyi Pál volt, aki az 1848-as kormány megalakulásakor a vallás- és közoktatásügyi minisztérium titkára lett, a 18 éves Kálmán az ő keze alatt a minisztérium fogalmazójaként dolgozott. Tisza Világos után külföldre menekült, bejárta Angliát, Németországot, Belgiumot és Franciaországot. 1851-ben hazatért, nevére akkor figyelt fel az ország, amikor fellépett az 1859-es, a protestáns autonómiát veszélyeztető pátens, majd az 1860 őszén kibocsátott októberi diploma ellen, visszautasítva Bihar megye főispáni tisztét. Az 1861-es választásokon képviselőnek választották, és a képviselőház alelnöke lett. A Deák körül csoportosuló felirati párttal szemben a Ferenc Józsefet törvényes uralkodónak el nem ismerő határozati párthoz csatlakozott, amelynek elnöke is lett nagybátyja, Teleki László öngyilkossága után. Az országgyűlés feloszlatása után a Hon és a Magyar Sajtó lapjain élénk publicisztikai tevékenységet folytatott, 1867-től a dunántúli református egyházkerület főgondnoki tisztségét is betöltötte.

tisza kálmán 1
Ereje teljében (forrás: Wikipédia)

Tisza az 1865-ös választások után összeülő parlamentben – Ghyczy Kálmánnal együtt – a határozati párt szellemiségét tovább vivő Balközép Párt vezére lett. A kiegyezést ellenző programját, az úgynevezett bihari pontokat 1868. április 2-án tette közzé, ebben a delegációk és a közös minisztériumok megszüntetését, független kereskedelem- és pénzügyet, nemzeti hadsereget, sőt az ország diplomáciai elismerését követelte. A balközép igen népszerű lett, s miután sikerült az ellenzéki választók egy részét leválasztania a 48-asoktól, felvette az Országos 48-as Párt nevet. Tisza gyorsan belátta, hogy hatalomra jutásához el kell fogadnia a status quót, ezért közeledni kezdett a kormánypárthoz. A fordulat betetőzéseként „szegre akasztotta a bihari pontokat”, tevékeny részt vállalt a Szabadelvű Párt létrehozásában, amely aztán három évtizeden át vezette az országot. 1875 márciusában belügyminiszter lett Wenckheim Béla kormányában, majd 1875. október 20-án az uralkodó kinevezése alapján ő lett a miniszterelnök.

tisza kálmán3
Az államférfiú (forrás: Wikipédia)

Kormányfőként művészien lavírozott pártjának egyes frakciói között az egység fenntartása érdekében. Őt magát rosszmájúan Generálisként, a személyétől függő képviselők tömegét csak mamelukokként emlegették, mert a honatyák minden tervezetet megszavaztak, amit a kormány az országgyűlés elé terjesztett. Tisza kormánya alatt épült ki a modern magyarországi közigazgatás, létrejött az egységes vármegyerendszer, felállt a számvevőszék és az adóadminisztráció, bevezették Magyarország első magyar nyelvű büntető törvénykönyvét, a Csemegi-kódexet, felállították a csendőrséget és az államrendőrséget, elkészültek a Trefort-féle iskolatörvények. A Tisza-kormány gazdasági programja biztosította a tőkés gazdasági növekedést, állami megrendelésekkel, kedvezményekkel és előnyös jogszabályokkal segítette a hazai ipar fejlődését. Az ellenzék Tiszát mindvégig hazafiatlansággal vádolta, amit ő nemzetiségellenes intézkedésekkel és magyarosítással igyekezett ellensúlyozni. Kormányzati módszerei és erőszakossága miatt egyre több kritika érte, képviselőiről egyre több korrupciós pletyka látott napvilágot. Bukását végül a véderő-törvényjavaslat okozta (amikor Ferenc József megpróbálta magához vonni a hadsereggel kapcsolatos döntéseket), de hivatalosan 1890. március 15-én az 1879. évi, Kossuth Lajos állampolgárságát is elvevő honossági törvény miatt mondott le.

Tisza Kálmán ezután is aktívan politizált. Lemondása után egészen visszavonulásáig, 1901-ig országgyűlési képviselő, illetve pártja egyik vezető személyisége maradt. Hetvenegy évesen, 1902. március 23-án hunyt el Budapesten. Fia, Tisza István egy évvel később, 1903-ban került először a kormány élére, a posztot két évig töltötte be, majd 1913 és 1917 között ismét Magyarország miniszterelnöke volt.

mti

• Publikálva: 2015.10.19. 09:53 • Címke: 100 híres történelmi személy, történelmi arcképcsarnok