a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

​Várkastély, ahonnan 800 madarat loptak el

eger_leadNézzünk meg egy olyan kastélyt, amit már azokban az időkben is elhanyagoltak a tulajdonosai, mikor ez még nem volt szokásban.

Klösz György felvételén az egervári kastély bizony rossz állapotban van, igaz, a MaNDA adatbázisában találhatunk róla olyan fotókat is, ahol ismét régi fényében látható ez a robosztus épület. Vizsgálódásunk során az is kiderül, miért van, vagy volt olyan sok kitömött madár a környékbeli házaknál.

eger_fortepan
Az egykori Nádasdy-Széchényi Várkastély. A felvétel 1895-1899 között készült (forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.12.195)

Egervárat 1288-ban említik először az oklevelek, 1325-ban a Vas megyei Gergye faluból induló, a település nevét felvevő nemzetségből János és Mihály szerez itt birtokot, majd nevezi magát el a falucskáról. És jut magas polcra, Mátyás alatt Egervári János például egészen a horvát-szlavón bánságig. Ő kap engedélyt a királytól, hogy földvára helyére újat, tartósabbat építhessen. 1477-től 1490-ig tart a munka, téglából készül a mocsaras területből kiemelkedő dombra a megközelítően négyzet alakú vár, a mai épület alapja. A reneszánsz elemeit felvonultató épület 1535-ben Kanizsai Orsolya örökségeként kerül romos állapotban a sárvári Nádasdyak birtokába. Nádasdy Kristóf 1569-re újjá varázsolja, négy óolasz sarokbástyás várrá építteti át, amit a mocsár mellett már palánk is véd a törököktől. Akik Kanizsa eleste után meg is jelennek a falai alatt, és végül felgyújtják azt. A Wesselényi összeesküvés után a császár teszi rá súlyos kezét, majd Széchenyi György kalocsai érseké lesz 1671-től az akkor is romos épület.

eger
Egervár az 1930-as, 1940-es években – Révhelyi Elemér képei, Kuny Domonkos Múzeum (forrás: MaNDA adatbázis)

Aminek északi oldalát a kuruc idők után, 1712-ben el kell bontani. Ekkor építik át a várat kastéllyá, ekkor készülnek el déli és nyugati szárny barokk árkádfolyosói, és az új belső terek is. A keleti szárnyon pedig az 1750-es években Széchenyi Ignác építtet kápolnát. Ekkor kerültek a saroktornyokra az S, P, Q, R betűt formázó szélkakasok, a jogegyenlőségre, vagy éppen a római idők nagyságára utalva. 1760-ban újra tűzvész pusztítja, 1787-ben már egyik szárnya magtárként hasznosul. A bárói rangú Solymosy család 1783-ban vásárolja meg a már régóta lakatlan, leromlott állapotú várkastélyt, de a teljes felújítására ekkor még nem kerül sor.

eger_manda
forrás: Balatoni Múzeum Fotótára, MaNDA adatbázis

Végül az 1909-es születésű báró Solymosy László ornitológus lakik itt 1930 és 1945 között, de leginkább páratlan gyűjteményének ad helyet a kastély. Báró Solymosy a természetrajz-földrajz szak elvégzése után a Balatonnál, Fonyód és Káptalantóti mellett, de a Fertő tónál is végez kutatásokat, megfigyeléseket. 800 preparált madarát, tojás és csontvázgyűjteményét, valamint a magyar fauna rovarvilágát maradéktalanul tartalmazó üveges dobozai semmisülnek meg 1945-ben. Elveszik teljes jegyzetapparátusa és 20 ezer mikroszkópos metszete is. A gyűjtemény természetesen nem érdekelte sem a visszavonuló német, sem az előrenyomuló orosz katonákat, azt a környékbeliek hordták szét a kastély berendezésével, gerendázatának jó részével együtt.

A báró kocsis lett a Sopron megyei Újkér termelőszövetkezetében, hajlékát viszont 1961 és 1965 között felújították, 2009-ben pedig uniós pénzből ismét régi pompájában fogadja látogatóit.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.11.02. 09:26 • Címke: manda adatbázis, fotó, elsüllyedt világok