a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Jancsó-retrospektív a párizsi filmmúzeumban

jancsoJancsó Miklós Szegénylegények című filmje felújított változatának bemutatásával kezdődött meg a rendező munkásságának szentelt retrospektív vetítéssorozat szerda este a párizsi Cinématheque filmmúzeumban.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ismét bemutathatjuk a Cinématheque-ben Jancsó Miklós filmjeit, aki saját korában is óriási érdeklődést váltott ki a francia kritika részéről, és aki nagyon sokat foglalkozott alkotásaiban a film és a politika kapcsolatával” – mondta Jean-Francois Rauger programigazgató megnyitó beszédében a teltházas vetítés előtt. Az igazgató külön köszöntötte a teremben helyet foglaló Kende János operatőrt, a filmrendező egykori állandó munkatársát.
   
A november 30-ig tartó sorozatban a modern magyar filmművészet meghatározó alakjának 20 játékfilmjét, 11 rövidfilmjét és négy dokumentumfilmjét mutatja be a filmmúzeum, amely 1986-ban rendezett először Jancsó retrospektívet. A mostani sorozatban az 1969-ban készült Sirokkó is látható lesz csütörtök este. A vetítés után Marina Vlady színésznővel és a film operatőrével, Kende Jánossal beszélget Émilie Cauquy, a filmmúzeum munkatársa, aki november 12-én előadást is tart Jancsó műveiről.

jancso_szegenylegenyek_mti
Jancsó Miklós Apajpusztán, a Szegénylegények forgatásán megbeszéli a jelenetet Görbe Jánossal és Szersén Gyula főiskolai hallgatóval. (MTI Fotó: Bereth Ferenc)
   
A programigazgató köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnek (MaNDA), amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával felújította az alkotást, valamint a Clavis Films produkciós irodának, amelynek jóvoltából november 11-től a párizsi Latin negyed egyik legjelentősebb mozija, a Reflet Médicis is vetíti a Szegénylegényeket. A Clavis Films december elején DVD-n is megjelenteti Jancsó Miklós tíz játékfilmjének felújított változatát francia felirattal.
   
Émilie Cauquy, a filmmúzeum munkatársa emlékeztetett arra, hogy az idén ötvenéves korszakalkotó művet a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató, Cannes Classics nevű programban is műsorra tűzték. Azt is elmondta, hogy két héttel ezelőtt Lyonban, a Lumiere fesztivál díszvendége Martin Scorsese filmrendező volt, akinek 17 filmből álló személyes kívánságlistáján a Szegénylegények is szerepelt. Az alkotást kétszer is telt ház előtt vetítették a filmes találkozón.
   
A tavaly elhunyt Jancsó Miklós a Szegénylegények című alkotásával a film formanyelvének világhírű megújítója lett. A Rózsa Sándor betyárjainak kézre kerítését felelevenítő alkotás Görbe János, Latinovits Zoltán, Kozák András, Molnár Tibor főszereplésével készült, a magyar filmkritikusok nagydíja mellett az operatőri díjat (Somló Tamás) és a legjobb színész díját (Görbe János) is elnyerte, majd a pécsi játékfilmszemlén a szakmai zsűritől a legjobb rendező díját, a társadalmi zsűritől a nagydíjat kapta meg; Locarnóban a nemzetközi filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI díjával, a rangos londoni filmfesztiválon pedig a legjobb külföldi film díjával tüntették ki.

MTI

• Publikálva: 2015.10.29. 11:34 • Címke: jancsó miklós, manda, filmfelújítás