a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​50 éve kezdődött az első Magyar Játékfilmszemle

lead_pecs_filmszemle1965-ben e napon kezdődött az első Magyar Játékfilmszemle, amelyet 1983-ig Pécsen rendeztek meg.

Az 50 évvel ezelőtti filmszemlét a külön erre az alkalomra teljesen átépített Petőfi (mai Uránia) filmszínházban rendezték meg. A megnyitó díszelőadása Németh László regényéből készült, Hintsch György által rendezett Iszony című film ősbemutatója volt. Az állami szervek és a Baranya Megyei Tanács közös szervezésével szakmai fórumokat, közönségtalálkozókat, előadóesteket, kiállításokat, konferenciákat is tartottak a filmbemutatók mellett. A szakmai zsűri a hazai film- és művészvilág jeles egyéniségeiből állt, Gertler Viktor, Bokor Péter, Kollányi Ágoston, Pintér György, Ranódi László, Sára Sándor és Szécsényi Ferenc ítélték meg az alkotásokat. A társadalmi zsűriben helyi és országos ismert közéleti személyiségek vettek részt, de a közönség is szavazhatott az összesen négy és félezer négy sarkán kilyuggatott és letéphető szavazólappal, melyeken a „kitűnő”, „jó”, „közepes” illetve „rossz” minősítés szerepelt.

pecs petofi mozi 1984
A Petőfi Filmszínház épülete 1984-ben (forrás: Csorba Győző Könyvtár, Pécs)

Annak érdekében, hogy a filmművészek időben megérkezzenek, a szervezők naponta több Pécsről és Budapestről is induló gépkocsit indítottak. A résztvevők a Pannónia Grand Hotelben (mai Hotel Palatinus) és a Nádor Szállodában vendégeskedtek. A filmszemle keretében két délelőtt a Pannónia Szálló dísztermében Vád és védelem címmel nyilvános „tárgyalásokat” szerveztek, ahol vádlott a rendező, védő a kritikus, a tanú pedig a közönség volt. A sajtó is bőven foglalkozott az eseménnyel, a Filmkultúra folyóirat szerkesztői Mit kíván a közönség? címmel élő interjút készítettek a filmrendezőkkel, a rendezvényről a Filmhíradó is tudósított.
 

Játékfilmszemle Pécsett, 1965, 1966

Az első filmszemlén bemutatott filmek ma már klasszikusok. A fődíjért Szabó István: Álmodozások kora, Fábri Zoltán: Húsz óra, Jancsó Miklós: Így jöttem, Makk Károly: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Keleti Márton: A tizedes meg a többiek, valamint Kovács András Nehéz emberek című filmjei versenyeztek, a fődíjat a Húsz óra nyerte el.
 
tizedes_meg_a_tobbiek
Keleti Márton: A tizedes és a többiek, 1965 (forrás: MaNDA Fotótár)

A hetvenes években csak három évente került sor a fesztiválra, s sokszor nem adtak ki díjat. A fesztivál 1976-tól felváltva a budapestivel került megrendezésre, majd 1983-ban – a baranyaiak és a pécsiek nagy sajnálatára – végleg a fővárosba költözött.

Szüts Etele

• Publikálva: 2015.11.10. 07:35 • Címke: évforduló