a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Földi pokoljárás – van-e határ?

Moziajánló: Dheepan – Egy menekült története

dheepan_leadA Dheepannak nálunk nem sikerült kivívnia az őt megillető figyelmet: a premiert követő második héten mindössze hat moziban játsszák. Pedig minél többekhez jutna el, annál jobban járnánk. Ez a szinte hibátlan remekmű távolságtartással, a humort és az érzelmeket is bőven mérve, belülről mutatja meg a migránslét, a Föld poklainak emberarcát.

Az elmaradt siker nem a forgalmazón múlt. A Cirko Film promóciója jól időzítetten és a Francia Intézettel közösen szervezett Audiard-maratonnal alapozta meg az Arany Pálmával díjazott film magyar premierjét. A Cirko ugyanis pontosan ráérzett, hogy Jacques Audiard úgyszólván a szemünk láttára válik nem pusztán a francia, hanem a jelenkori film élő klasszikusává. A reprezentatív válogatás 2001-től, A számat figyeld!-től mutatta be a Dheepan mellett az összes filmjét a Rozsda és csontig (2012), így a BAFTA-díjas Halálos szívdobbanást (2005), és a cannes-i nagydíjas A prófétát (2009) is. A Cirko Film emellett felajánlotta a Dheepan első hétvégéjének teljes bevételét a Menedék Egyesület számára. (A forgalmazó november 3-i sajtóközleménye szerint ez az összeg 250 ezer Ft volt.)

dheepan

Ha Jacques Audiard filmjeinek receptjét kérnék tőlünk, az röviden így hangzana: szenzáció kell? Menj ki az utcára, s légy bátor: nyisd ki a szemed! Audiard meglehetősen korán, rendezői pályája elején, a Csinálj magadból hőst! (1996) című filmjében megfogalmazta azt az alapgondolatot, amelyet filmjei tematikájában – a történetek különbözősége miatt változatos módon – azóta is követhetünk: a hétköznapi élet elviselhetetlen, a legszebb hely az, amit az ember maga talál ki. Alighanem ez magyarázza, hogy Audiard könnyed kézzel vegyíti a hétköznapit a rendkívülivel. A kettő között húzódó „mindenki földje” – hiszen senki sem teljesen hétköznapi vagy éppenséggel bűn nélkül való – Audiard valódi  területe, ami nála egészen különleges módon oda-vissza működik.

dheepan

A hétköznapit rendhagyó elemekkel vegyítő alkotások általánosságban véve egyenes vonalúak, egyirányúak. A történet többnyire a (problémás) hétköznapokból indulva a rendkívülin (általában bűntetten) keresztül vezet vissza a kiinduló hétköznapokhoz, amelyek a különleges események rettenete miatt valóságos földi paradicsomnak tűnnek föl. Ezek a filmek bizonyos értelemben „oktatófilmeknek” is tekinthetők, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy a mindennapok, az élet mindennek dacára és végső soron szép. Audiard-nál ezzel szemben a történet ritkán indul ki a hétköznapiságból (kivételek: Csinálj magadból hőst!, A számat figyeld!, a bűn motívuma azonban ezekben is hangsúlyos), inkább akkor érzi elemében magát, amikor közkeletűen kevéssé hétköznapinak tartott szereplők (bűnözők, csalók, a Dheepan esetében mindkettő) mindennapi, átlagemberi jellemvonásait mutathatja meg. A francia film noir hagyományainak köszönhetően Audiard-nál nem arra jutunk, hogy a (hétköznapi) élet szép, hanem arra, hogy a hétköznapi emberek mindennapi valósága csupán az eltérő fegyverhasználatban különbözik a renden, a társadalmon kívüliek mindennapjaitól. Valójában nincs min csodálkoznunk: a porosz hadtörténész, Clausewitz közismert megállapításában („a háború a politika folytatása más eszközökkel”) beleértendő annak parafrázisa is: a béke sem más, mint a háború folytatása más eszközökkel.

dheepan

Sivadhasan (Jesuthasan Anthonythasan), a Tamil Tigris a vereséget követően menekülni kényszerül Srí Lankáról. A táborban megszerzi egy halott férfi, Dheepan iratait. Egykori harcosként esélye sem volna politikai menedékjogra, ezért meggyőző fedőtörténetre van szüksége. Szövetkezik az egyedül menekülő fiatal nővel, Yalinival (Kalieaswari Srinivasan), s az árván maradt kilencéves kislányt, Illayaalt (Claudine Vinasithamby) magukhoz véve  már családként szállnak föl a Franciaországba tartó hajóra. A férfi néhány hetes hányódás után gondnoki munkát kap Le Pré-Saint-Gervais-ben, a Párizstól északkeletre fekvő kisvárosban. A három idegen lassan ismerkedik nemcsak egymással, hanem a francia közeggel is. Drogosok, narkókereskedők között élnek, ahol mindennapiak a verekedések, a lövöldözések. Az asszony is munkát talál: egy lebénult drogkereskedőt lát el. A kislány lassan megszokja az iskolát, annak dacára, hogy a tanárnő csak udvarias, távolságtartó bólogatással nyugtázza kijelentését: azért nem járt iskolába, mert lebombázták az épületet. Meghúzzák magukat, igyekeznek alkalmazkodni, tiszteletben tartani a helyi, közelebbről maffia-szabályokat. Sivadhasan/Dheepant egykori harcostársai is megtalálják, s felelősségre vonva harcra akarják kényszeríteni. A pokol természete szerint elszabadul, akár akarja Dheepan, és lassan formálódó kis családja, akár nem. Van-e kiút számukra akár együtt, akár külön?

A főszereplő, Jesuthasan Anthonythasan tizenhat éves éves korától három évig maga is gyerekkatonaként harcolt Srí Lankán a Tamil Tigrisek oldalán. Ezután elmenekült az országból, s Dheepanhoz hasonlóan Párizsban kezdett új életet. Napjainkban ismert író, akinek regényeit több nyelvre lefordították. Audiard nem táplál illúziókat. Ahogyan nem kíván igazságot szolgáltatni a srí lankai negyedszázados polgárháborúban, úgy a nyugati civilizációt illetően sem tud jó hírekkel szolgálni. Dheepan és kis családja számára erős fenntartásokkal azilumnak láttatja Franciaországot, közelebbről a Párizs közeli francia kisvárost – melyet emblematikus színésze, Mathieu Kassowitz a Gyűlöletben olyan érzékletesen mutatott be –, de valódi menedéknek, esetleg otthonnak még a földi poklot követően sem. Ahogyan a legtöbb Audiard-filmben, úgy a Dheepanban is található egy, ha úgy tetszik, értelmetlen gesztus, ami a film emblémájaként működik. A bandaháború kitörését követő sokk másnapján Dheepan a praktikum eszközéhez fordul. Kis gondnoki mindeneskocsiját maga előtt tolva határt rajzol mésszel, és odakiáltja a fegyvereseknek: „Eddig tart a területetek! Ott lövöldözzetek, ott intézzétek el a dolgaitokat egymás között, minket hagyjatok békén!” – S hogy működik-e, kitalálható.

dheepan

Audiard szemérmes, a világért nem mondaná, hogy segíteni akart volna bárkinek is: „Engem az érdekelt, milyen a helyzete a társadalomban valakinek, aki más. Milyenek azok, akik rózsát árulnak nekünk, amikor a kávézóban üldögélük, s hogy honnan jönnek. Ha ez javít a helyzetükön, annál jobb.” A cannes-i bemutató előtt is inkább kitérően hivatkozott egy megfellebbezhetetlen tekintélyre, Montesquieu Perzsa levelek-jére, mint akár csak egy szóval is beszélnie kelljen a filmről.

Alkotásai műfajfilmes oldalát erősíti a kezdetektől már-már klasszikus hollywoodian fontos elem, a zene. Együtt indult pályájuk a túlzás nélkül szenzációs, azóta Oscar-, és úgyszólván minden-díjas zeneszerzővel, Alexandre Desplat-val (A király beszéde és Wes Anderson szinte minden filmje). Mindkettejük első filmje volt a Férfiak mélyrepülésben (1994), s a Dheepan az első olyan Audiard-rendezés, amelynek nem ő, hanem a chilei Nicolas Jaar komponálta a muzsikáját. A huszonöt éves fiatalember elődjéhez méltóan kiváló munkát végzett.



Dheepan – Egy menekült története
francia, színes, feliratos, 109 perc, rendezte: Jacques Audiard, forgatókönyv: Jacques Audiard, Thomas Bidegain, Noé Debré, operatőr: Éponine Momenceau, zene: Nicolas Jaar, producer: Jacques Audiard,  Pascal Caucheteux, szereplők: Jesuthasan Antonythasan, Kalieaswari Srinivasan, Claudine Vinasithamby, Vincent Rottiers, Faouzi Bensaidi, Marc Zinga, Bass Dhem


Ajánljuk:
• a hétköznapokhoz kellően bátraknak
• a finom rezdülések ábrázolására érzékenyeknek
• a csakazértis-történetekben hívőknek

Nem ajánljuk:
•  rasszistáknak
•  a valóság elől menekülőknek
•  a műalkotásban a szigorú logikát konzekvensen számon kérőknek

bemutató: 2015. október 29.
forgalmazó: Cirko Film

Boronyák Rita

• Publikálva: 2015.11.12. 11:01 • Címke: moziajánló