a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

Befejező szakaszába ért a digitális archívum ózdi telephelyének kialakítása

digitalis_eromu_leadCsütörtökön ünnepélyes keretek között mutatták be a Kulturális GPS – Nemzeti Kulturális Térinformációs Rendszer Szolgáltató és Tanácsadó Multifunkcionális Módszertani Központ (Digitális Erőmű) című projektet Ózdon.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet által kezdeményezett fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében, a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) támogatásával valósul meg. Az 1 599 millió forint értékű fejlesztés eredményeként egy több-funkciós létesítmény jön létre, amely módszertani központként, kiállító-, illetve közösségi térként működik majd. Az épület az ózdi Ipari Park területén, a Törzsgyár dél-keleti részén található, ipari műemléki környezetben. A 2014 végén indult rekonstrukciós projekt utolsó, befejező szakaszába lépett, és várhatóan a jövő első felében nyitja meg kapuit.

Az Erőmű az ózdi Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű (RMST) 1906-13 között létrehozott kohótelep egyik kiszolgáló-épületeként létesült. A múlt században több tízezer embernek munkát adó épületet, a hangulatát megőrizve, eredeti, még fennmaradt berendezési tárgyakkal alakítják át Digitális Erőművé. Ami egykor megélhetést biztosított nagyszámú ózdi lakosnak, a jövőben az új generáció oktatását teszi lehetővé. Az oktatási és kutatás-fejlesztési módszertani központ célja, hogy a folyamatosan bővülő kulturális információkat online tartalmakkal egészítse ki.

Ózd, 2012. április 12. Az Erőmű gépház épülete az Ózdi Ipari Parkban. Elkezdődhet a Nemzeti Kulturális Dokumentációs Logisztikai Központ létrehozásának előkészítése, miután együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és Ózd városa. A tervek szerint első lépésként egy kulturális centrumot hoznak létre a volt erőmű vagy Fúvógépház épületében, ide gyűjtenék össze például a kohászat emlékeit.  MTI Fotó: Vajda János
Az Erőmű gépház épülete az Ózdi Ipari Parkban, 2012 (MTI Fotó: Vajda János)

A rendezvényen többek között Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője is felszólalt, valamint Képes Gábor, az intézet főosztályvezető mutatta be, hogy milyen élményekre számíthatnak majd a kiállítást felkereső látogatók. Az épület komplex funkciót tölt be: oktatási, kutatási, módszertani központként működik majd, hozzájárulva Ózd felpezsdülő kulturális életéhez, és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) országos hatóerejű tevékenységének részeként. A jövő évben nyíló kiállítás terét az épület régi arculata és funkciója is alakítja: formáját és útvonalát az eredeti alagsori falszerkezet, gépalapok is meghatározzák. Így  izgalmas kontraszt jön létre a projektorok fénye és az épület nyújtotta térélmény között; a kiállítás alcíme – Magyar fénymúlt – is erre utal: a még jelenvaló múltunk fénnyel való megidézésére.

Fúvóház (fotó: Major László)
Digitális Erőmű, 2015.11.26. (fotó: Major László)

Az emeleteken mintegy ötven fő foglalkoztatására alkalmas Módszertani Központ létesül irodákkal, korszerű oktatási stúdiókkal és konferenciateremmel – ez lesz a tananyagfejlesztés, a digitalizációs munka, személyes és online képzések bázisa. A MaNDA gyűjteményére építve a tagintézmény munkatársai, TÁMOP program keretében létrehozott digitális adatbázisra építve, egy olyan, a közoktatást szolgáló komplex rendszer folyamatos fejlesztésén dolgoznak majd, amely a legkorszerűbb pedagógiai módszertani lehetőségeket teremti meg a tanároknak és a diákoknak egyaránt. Az Erőmű rekonstrukciós és átalakítási munkálatainak befejeztével, így egy olyan központ jön létre, amely a digitális kultúra otthonaként és közvetítőjeként funkcionál.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet sajtóközleménye

• Publikálva: 2015.11.27. 15:51 • Címke: ózd, manda

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.