​Pannon palackposta

Hogy mit is tarthattak a Balatoni Múzeum gyűjteményében szereplő, 3D-ben digitalizált római kori üvegpalackban, azt nem lehet tudni. Klasszikus palackformája és 18 centimétert alig meghaladó magassága arra enged következtetni, hogy leginkább valami illatszert, ezért is kerülhetett egy holttesttel együtt sírba Fenékpusztánál.

Hogy aztán a régész (Sági Károly) ásója nyomán 1941-ben a napvilágot lásson megint, mi pedig elgondolkozhassunk elkészítésének módján, úgy általában az üveggyártás történetén. Amit a klasszikussá váló mondatokkal kezdhetnénk úgy is, hogy már az ókori Mezopotámia lakói, de még ezelőtt illik szólni arról, hogy üveg előállítására a természet is képes, mégpedig az olyan vulkáni működés folyamán, ahol egyszerre van jelen a homok, a szóda, és a mész. Az így létrejövő, a szennyeződések miatt általában fekete színű anyag az obszidián, amit már az ősember is előszeretettel használt szúró és vágóeszközök készítésére, és egynémely paradicsomi állapotok között élő törzseknél talán a mai napig készítenek obszidián darabkákat fába szorítva, ragasztva sarlókat. De persze ez nem üveggyártás, csak felhasználása annak, amit a természet adott.

Kattintson a képre majd a 3D-ikonra!

Az üveg alapanyagokból történő tudatos előállítása a római történetíró, idősebb Plinius szerint a föníciaiakhoz köthető. Ők is egy véletlen folytán jöttek rá a titokra, nátron-szódát szállító hajójuk egy homokos parton kötött ki, ahol a tengerészek szódatömbökkel támasztották ki a főzőüstöket. Plinius legendás történetének annyi a valóságalapja, hogy Rómát kezdetben Föníciából és Alexandriából látták el üveggel, a technika csak később érkezett el a csizma alakú félszigetre. Az is biztos aztán, hogy Mezopotámiában a Krisztus előtti 5. és 4. évezred körül már üvegmázzal vontak be gyöngyöket, később pedig amuletteket is készítettek üvegmassza formába nyomásával. Egyiptomban a 2. évezredben már kis tárgyak készítésénél használták a homokmagos eljárást, ami úgy működött, hogy homokos agyagból elkészítették a formát, majd erre üvegolvadékot tapasztottak, végül pedig megszabadultak a magtól.

Az öblösüveg gyártásának máig használt eljárását és eszközét, a fúvópipát, egy 2-3 méteres vékony acélcsövet állítólag Krisztus előtt az első században, Sidon városában találták fel. A formába fújt, díszített és színezett üvegek viszont már leginkább a császárkori római mesterek továbbfejlesztései, hogy aztán kis híján velük együtt tűnjenek el majd a barbárok csapásai alatt. Még szerencse, hogy Bizáncban, a Rajna vidéken és Velencében sosem aludt ki igazán az üvegfúvó műhelyek tüze. A középkori Európában a kolostorokban és a Velencéből tűzveszély miatt az 1200-as években Muranóba költöztetett műhelyekben folyt tovább a munka. A Fenékpusztánál eltemetett palack kvarchomokból (szilícium-dioxid), nátronszódából és mészkőből készült, és valószínűleg itt, Pannóniában, ahol Savariában, Aquincumban és Szőnynél is voltak üvegműhelyek. Barnás, zöldes színét a homok vas-oxid tartalmának köszönheti, csaknem szabályos formája a régi mester tudását dicséri.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.12.08. 13:14 • Címke: 3D, manda adatbázis