​Érdemes-e felnőni?

Az idei Anilogue nagydíjas filmje, a Fantomfiú kioktatás nélkül nevel az életre. A címszereplő, szuperképességgel rendelkező  kisfiú betegsége és önfeláldozása komoly téma, amit a feldolgozás könnyed, nem gügyögő hangvétele, tündéri humora tesz az egész család számára remek szórakozássá.

A 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál legjobb egészestés filmje díját a Fantomfiú, Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli alkotása kapta. A francia rendezőpáros már 2011-ben is fődíjas lett az Anilogue-on, akkor az Egy macska kettős élete című animációval nyertek, amelyet Oscar- és Európa-díjra is jelöltek.

Jean-Loup Felicioli és Alain Gagnol 1988 óta dolgoznak együtt a Folimage-nál. A kezdetektől szinte ugyanazoknak a jól ismert, hétköznapi, túlnyomórészt felnőtt karaktereknek a hétköznapitól az abszurdig húzódó, esetenként a fantasztikumig is eljutó történeteit mutatják meg. Két egészestés animációjuk, az Egy macska… és a Fantomfiú a kis- és nagyobb kamasz gyerekekhez szól elsősorban, ugyanakkor számos ponton jólesően összekacsint a felnőtt nézővel is: ugye, nem is annyira rémes hely ez a világ, ha csodára nyitottan nézzük? Pedig de, vágnánk rá, de nincs szívünk hozzá.

A trailerben is megfigyelhető, mennyire szervesen illeszkedik zene és animáció, az együtt hangzás, együtt mozgás révén alakul ki az a varázslat, aminek egész egyszerűen nem lehet ellenállni

A Fantomfiú a többi művükhöz hasonlóan rajzanimáció, mely a francia-belga képregény junior vonalának beszédmódját (Tintin, Pif, Spirou) használva ötvözi a francia bűnfilm-történet hagyományosan sikeres műfajait (detektívfilm, fantasztikus film, elsősorban A faljáró) a napjainkban oly népszerű felnövéstörténetekkel. Az angol szuperhősös cím tisztelgés Stan Lee, a Batmant és a Supermant leszámítva szinte valamennyi szuperhős megalkotójának zsenije előtt. Csak néhány cím ízelítőül: Pókember, Fantasztikus Négyes, X-Men, Hulk, Vasember, Amerika Kapitány, Thor, Daredevil – Fenegyerek.

A tizenegy éves Léo nehéz napok elé néz: kórházba kell mennie. Aggodalomtól agyongyötört szülei csupán annyit látnak, hogy a gyerekük szenved, gyakran elájul, étvágya nincs, gyenge, de azért igyekeznek bízni abban, hogy a kemoterápia majd segít legyőzni a betegséget (azt mindvégig nem tudjuk meg, pontosan mi baja). Arról sejtelmük sincs, talán el sem hinnék, hogy fiukat a sors csodálatos képességgel kárpótolta a szenvedésekért: a lelke képes arra, hogy elhagyja a testét, s hihetetlen gyorsan, akadályt nem ismerve repkedjen a városban. Szelleme nagyrészt úgy viselkedik, ahogy azt az élet utáni életről szóló Ghost-történetekből ismerjük: akadálytalanul át tud haladni minden szilárd tárgyon, az élők nem láthatják-hallhatják, nem érzik az érintését, ám azoktól eltérően Léo fantomja arra is képes, hogy kommunikáljon a kalandozások idejére magára maradt testével. Szuperképessége határa a szellemtest elfáradása: ha nem érne vissza idejében porhüvelyéhez, akkor már soha nem tudna visszaszállni abba.

Kishúga sejt ugyan valamit, de látni ő sem látja Fantomfiút. Csupán sorstársai érzékelik: nagyon sok beteg a kórházban ugyanazt éli meg, amit a kisfiú, ám a legtöbben úgy térnek vissza a testükhöz, hogy nem emlékeznek a kiruccanásra. Egyedül Alex, a hisztériás főnöke által rendre leteremtett rendőr az, aki ugyanolyan természetesen kommunikál a fantom-Léóval, mint az élővel. Alexet a bűnüldözés veszélyes útján érte az a baleset, ami miatt átmenetileg kerekesszékbe kényszerül, s mert a rendőrfőnök keresetlen egyszerűséggel hülyének nézi, képtelen elérni, hogy a New Yorkot fenyegető veszélyre a hatóságok idejében reagáljanak. A baj bekövetkezik: a Batman Joker-figurájára – képességeit tekintve távolról, nagyon távolról – emlékeztető gengszterfőnök elindítja azt a számítógépes vírust, ami 24 órán belül tönkreteheti a metropolisz minden hálózatát. A kubista módra töredezett arcú, kalapos főgazember egymilliárd dollárt követel. Elkezdődik a verenyfutás az idővel.

A lenézett, helyhez kötött, kerekesszékes Alex és a halálosan beteg kisgyerek a kórházból veszik föl a harcot a Főnök ellen, aki két segédjével, és egy apró ebbel a könnyekig megnevettetik a nézőt számtalan bénázásukkal. Felbecsülhetetlen segítségük Mary (hangja: Audrey Tautou), a mindent jobban tudó újságíró, hiszen ő legalább tehet is valamit. A versenyfutás a halállal való harcot is magában foglalja, mert azért Léónak meg is kellene gyógyulnia. A nemes, lovagias fiúlélek ezúttal is megmutatkozik: a végső, mindent eldöntő ütközet során a lehetségesnél jóval tovább időzik távol fizikai valójától, hogy a várost megszabadítsa, s Maryt kimentse az életveszélyes helyzetből. A városmentő akció fényesen sikerül, a rosszak lebuknak, a szétszóródott asztráltestű fiút azonban csak kishúgának szeretete képes visszahozni az élők sorába.

Felicioli és Gagnol kezdetben a gonoszt szörnyű arccal képzelték el, de aztán letettek erről: inkább viccesre formálták. Így lett ennek a  tizenéves fiúk számára készült, szuperhősös és melodramatikus eszközöket biztos kézzel vegyítő forgatókönyvnek is az igazi varázsa a tündéri humora, amit már az Egy macska kettős életét is annyira szerethetővé tette. A Fantomfiú is azok közé az alkotások közé tartozik, amelyek az életre nevelést kioktatásmentesen művelik, ami a gyerekközönség számára is szerethetővé, jól befogadhatóvá teszi. A kisfiú betegsége és önfeláldozása olyan komoly téma, ami a feldolgozás könnyed hangvétele, nem gügyögő hangvétele, életszerető humora miatt valóban az egész család számára kiváló szórakozás. A felnőttekre is ráfér néha, hogy leckét kapjanak kamasz önmaguktól.

13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál
2015. november 24-29.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2015.12.17. 10:16 • Címke: anilogue, animáció