a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Tizenöt éves a Wikipédia

wikipedia lead

Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli pénteken a mindenki által szabadon szerkeszthető nemzetközi enciklopédia, a Wikipédia.

A héten az online enciklopédia szerkesztői és olvasói világszerte különböző rendezvényekkel, konferenciákkal, eseményekkel ünneplik az évfordulót, Budapesten január 16-án rendeznek találkozót – közölte a honlap magyar szerkesztősége. Az internetezők által szerkesztett webes enciklopédia 2001 januárjában indult útjára angol nyelven, az első év végére pedig már 18 nyelven volt elérhető. Ez a szám 2016-ra 290-re bővült, így mára a világ egyik leglátogatottabb weboldalává és az egyik legnagyobb, leggyakrabban használt információforrásává vált. Több mint 35 millió szócikkét 290 nyelven több százmillió ember használja a világ minden táján, nap mint nap. Mint írják, a ma élő emberek 28 százaléka soha nem ismerte a Wikipédia nélküli világot, és bár mára az internetes tartalmak jelentős része privát célok elérését szolgálja, a Wikipédia a Földön mindenki számára elérhető kortól, földrajzi helytől és társadalmi háttértől függetlenül.

wikipedia
... mert a Wikipedia igazából egy igazi tekervényes tudásbázis

Az oldalt a kezdetektől fogva önkéntesek szerkesztik szerte a világon, minden hónapban több mint 80 ezren, ők javítják és ellenőrzik az enciklopédia tartalmát, minden órában nagyjából 15 000 szerkesztést végeznek és naponta 7000 új szócikket hoznak létre. A honlap 2007-ben bekerült a világ 10 leglátogatottabb weboldala közé, egyedüliként a nonprofit honlapok közül. A Wikimédia Alapítvány médiatára, a Wikimédia Commons 2004. szeptember 7-én indult el, a feltöltött fájlok száma 2016. január 13-án túllépte a 30 milliós határt, ezzel az oldal egyike lett a világ legnagyobb szabad médiatárainak. Az enciklopédia számos elismerést is nyert az évek során: 2015 őszén megkapta a holland király által adományozott Erasmus-díjat, amelyet kiemelkedő kulturális tevékenységet folytató személyeknek vagy intézményeknek ítélnek oda, valamint kiérdemelte a spanyol királyi család kitüntetését, az Asztúria Hercegnője-díjat is, nemzetközi együttműködés kategóriában.

kinomytatott wikipedia
A kinyomtatott Wikipedia: 2012-ben Rob Matthews 5000 Wikipedia oldalt konvertált át könyves formába. Az eredmény hatalmas volt
   
Wiki Loves Monuments néven 2010-ben a Wikimédia-önkéntesek globális fotópályázatot indítottak a Föld kulturális örökségének dokumentálására. A verseny 2011-es kiadása Guinness-rekord mint a világ legnagyobb fotópályázata, és olyan újabb pályázatokat inspirált, mint a francia sajtokat feldolgozó Wiki Loves Cheese, a természeti kincseket bemutató Wiki Loves Earth vagy a déli kontinenst célzó Wiki Loves Africa. A Wikipédia magyar nyelvű változata 2003. július 8-án indult el és ma mintegy 380 000 magyar nyelvű szócikket tartalmaz. Ezzel a számmal 23. a nyelvi változatok között.

MTI

• Publikálva: 2016.01.14. 15:29 • Címke: évforduló