a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Királyi szakállat perzselt a királynő kalóza

drakelead

1596. január 28-án halt meg a panamai Portobelo mellett Sir Francis Drake angol tengerész, „őfelsége kalóza″, a „hét tenger ördöge″. Aki Cádiz megtámadásával megperzselte a spanyol király szakállát is.

Valószínűleg 1540-44 között született a devonshire-i Tavistockban, egy földbérlő tizenkét gyermeke közül a legidősebbként. Plymouthban nőtt fel, először egy kereskedő és keresetkiegészítésként francia hajók fosztogatásával foglalkozó rokonuk hajóján szállt tengerre. Az 1560-as években már saját hajója volt, és rabszolga-kereskedelemből próbált meggazdagodni. Afrikában ejtett foglyokat, és Új-Spanyolországban, azaz Amerikában próbált túladni rajtuk. A spanyol törvények azonban tiltották ezt a tevékenységet, s 1568-ban a mexikói San Juan de Ulua kikötőjében az alkirály megpróbálta letartóztatni. Drake elmenekült, de embereinek zömét megölték, ettől kezdve engesztelhetetlenül gyűlölte a spanyolokat. I. Erzsébet királynő figyelmét felkeltette a fiatal tengerész, s 1572-ben privateer megbízást adott neki, azaz lényegében királyi engedéllyel foszthatta ki II. Fülöp spanyol király birtokait és hajóit. Még abban az évben végrehajtotta első akcióját: két hajóval és 73 emberrel elfoglalta a panamai Nombre de Dios városát, de az ütközet közben megsebesült, felgyógyulása után tovább fosztogatta a spanyol településeket. Útközben átszelte a panamai földszorost, s első nem spanyol európaiként pillantotta meg a Csendes-óceánt. 1573-ban arannyal és ezüsttel megrakodva tért vissza Angliába, de Erzsébet éppen ekkor kötött fegyverszünetet Spanyolországgal, úgyhogy tetteit hivatalosan nem méltányolhatták.

drake
Királyi kalóz és polgármester (forrás: wikipédia)

Az immár gazdag és híres Drake 1577-ben azt a titkos megbízást kapta a királynőtől, hogy keresse meg Dél-Amerika déli partjain a Csendes-óceánra vezető átjárót, majd fosztogassa végig a kontinens nyugati partján a spanyol településeket. Drake öt hajóval és 200 fős legénységgel indult útnak, vezérhajója a Pelican volt, amelyet út közben Golden Hindre (Aranyszarvas) keresztelt át. Az út tele volt viszontagságokkal: egyik hajóparancsnoka összeesküvést szőtt ellene, a főkolompost az argentin partoknál statáriális bíróság elé állította és kivégeztette. A Magellán-szorost 1578 augusztusában érték el, a viharban a hajók szétsodródtak. Az Aranyszarvasnak sikerült 16 nap alatt átvergődnie a Csendes-óceánra, egyik másik hajó visszatért Angliába, a többinek nyoma veszett. Drake a hajót kijavítva északnak indult Dél-Amerika partjainál, s minden útjába eső várost és gályát kirabolt – ezek mind védtelenek voltak, mert nem számítottak ellenséges támadásra. Csaknem bizonyos, hogy eljutott Kaliforniáig, amelyet I. Erzsébet nevében birtokba vett, egyes vélemények szerint már Vancouvernél járt, amikor a hideg visszafordulásra kényszerítette. (Sok történész szerint Drake szándékosan hamis adatokat jegyzett a hajónaplóba, hogy félrevezesse a spanyolokat, ha a könyv netán kezükbe kerül.) 1579. júliusban nyugatnak fordult, s csak 68 nap után talált szárazföldre, vélhetően a Palau-szigetekre, Új-Guineától északra. A Maluku- (Fűszer-) szigeteken a zsákmányolt arany egy részén fűszereket vásárolt, s a portugál hajózási vonalaktól távol vitorlázva, a Jóreménység-fokát megkerülve 1580. szeptember 26-án vetett ismét horgonyt Plymouth kikötőjében.

drake1
Így nézhetett ki a Földet megkerülő Aranyszarvas (forrás: wikipédia)

Drake Magellán után a másodikként kerülte meg a Földet, de ő volt az első, aki körbevezette hajóját (Magellánt a Fülöp-szigeteken egy csetepatéban megölték). A hajó tömve volt arannyal és drága fűszerekkel, az utat támogató befektetők 47-szeres haszonra tettek szert. A spanyol követ tiltakozott a kalózkodások ellen, s Drake kiadatását kérte, válaszul Erzsébet 1581-ben a Golden Hind fedélzetén lovaggá ütötte, az én kalózomnak nevezte, bár megjegyezte, hogy törvény szerint a fejét kellene vetetnie. Drake Plymouth polgármestere lett és parlamenti képviselő, de csak néhány évet töltött békében. Az angol-spanyol viszony 1585-ben végletesen megromlott, s a királynő ismét a spanyol gyarmatok zaklatásával bízta meg kedves kalózát. Drake 25 hajóból álló flottája Kolumbiában, a Zöldfoki-szigeteknél, Floridában és Nyugat-Indiában fosztott ki városokat és gályákat, megrendítve a spanyolok morálját. II. Fülöp részben ezen feldühödve rendelte el a Nagy Armada felállítását, hogy elfoglalja Angliát. Drake megelőző csapásként 1587 áprilisában behatolt Cádiz megerősített kikötőjébe, ahol 30 spanyol hajót pusztított el, ahogy kortársai mondták: megperzselte a spanyol király szakállát. A Nagy Armada 1588. évi támadása idején altengernagyként, az angol erők helyettes parancsnokaként meghatározó szerepe volt a győzelemben, népszerűsége tetőpontjára hágott, Anglia hőseként ünnepelték.

drake2
A Nagy Armada (forrás: wikipédia)

1589-ben sikertelenül próbált meg a spanyol uralom ellen küzdő portugálok segítségére sietni, a kudarc után ismét Plymouth polgármestereként ténykedett. Utolsó expedíciójára 1595-ben küldte a királynő, de a spanyolok ezúttal már felkészülten várták. Puerto Rico elleni támadása kudarcot vallott, a trópusi láztól megtizedelt flottája egyre nyugatabbra sodródott. A fertőzést Drake is megkapta, s 1596. január 28-án, a panamai Portobelo közelében meghalt. Tengerészhez illően a tengeren temették el, ólomkoporsóban. Drake nevét viseli a Dél-Amerika és a Déli Shetland-szigetek közti átjáró, amelybe behatolt, de sosem haladt át rajta. Híres hajója, az Aranyszarvas másolatai Londonban és Brixhamben láthatók. A brit tengerészek közül csak Nelson admirális örvend hozzá hasonló népszerűségnek.

(mti)

• Publikálva: 2016.01.28. 12:05 • Címke: történelmi arcképcsarnok, történelmi események