Gyertyákkal megvilágított történelem

A MaNDA 81. DVD-kiadványának bemutatóján jártunk, ahol megtudhattuk, hogy a Szirmok, virágok, koszorúk nemcsak az egyik legszebb magyar történelmi film, amely a levert forradalom utáni történetben tipikus magyar sorsokat és reakciókat mutat fel, de még Stanley Kubrickot is megihlette.

A Berlinben Ezüst medve-díjat nyert film a deheroizáló magyar történelmi filmek azon sorozatába illeszkedik, mint a 80 huszár, az Eszmélés, a Klapka légió, a Mária nap vagy az Amerikai anzix, de egyben közérzeti film is, mert nagyon erősen érződik rajta a hetvenes évek hangulata. Miért éppen ezt a korszakot, történelmi témát választotta? – fordult a kérdéssel a beszélgetést vezető Fazekas Eszter filmtörténész, a kiadvány szerkesztője a rendező-forgatókönyvíróhoz.

Ragályi Elemér, Fazekas Eszter, Lugossy László, Cserhalmi György (fotó: Major László)

Lugossy László szerint a film keletkezésének három kulcsszereplője Ragályi Elemér operatőr, valmint a főszerepeket alakító Cserhelmi György és Őze Lajos voltak. Kardos Istvánnal, mindhárom játékfilmjének forgatókönyvíró társával tudták, hogy erre a három pillérre akarják alapozni a forgatókönyvet. A Kádár-rendszer hétköznapi valóságban megtapadó Köszönöm, megvagyunk után valami más minőséget kerestek: eszmékről, szenvedélyekről, világnézeti útkeresésről akartak szólni – ezért kalandoztak el egy másik korba. És ez a kor nem csak az 1848-49-es forradalom kora, de a cári Oroszország világa, Bakunyin, Nyecsajev, Dosztojevszkij démonainak világa is.


Megjelent!

Témát keresve a rendező hosszasan kutatta a korra vonatkozó forrásokat a Széchényi könyvtárban, forgatókönyvíró társával minden lehetséges szálat végigbeszéltek – keresgélték, mi lehetne a kiragadható történet és figura. Végül megállapodtak a képtelen álmok által vezényelt láthatatlan hadsereg és az Őze Lajos által játszott ezredes történeténél. Eldöntötték viszont azt is, hogy a minden részletében hiteles forrásokon alapuló eseménysor a hátteret szolgáltatja majd, míg az előtérbe egy személyes történetet helyeznek. Ennek életre keltéséhez kell a színész, és nem akármilyen: Cserhalmi György. Az előadásmód pedig látomásos legyen: titkokkal teljes, „ködképek a kedély láthatárán” – hogy ez sikerült, az már az operatőr, Ragályi Elemér érdeme.

A filmtörténész szerint a magyar néző a láthatatlan légió történetébe a bukott ’56 utáni hangulatot is belelátja: a film egy rendkívül  áthallásos történetet egy beszűkült térben, ahol  rengeteg gyertya emeli ki az arcokat. A rendező felidézte a film, az alapötlet tulajdonképpeni forrását: álmában látott egy képet egy lobogó gyertyáról, körülötte nagy feketeség. Ez a kép vonzotta magához a történeteket, az atmoszférát, ahol a világosi fegyverletétel után egy látomásos, titokzatos világba kerülünk. Hozzátette, hogy a forgatáshoz kitűnő csapat jött össze, ezért volt örömteli a munka. A színészek játékában minden egyes felvételnél volt valami pozitív meglepetés. Cserhalmi képes volt idegrendszerrel, titkokkal megtölteni a figurát, olyan dolgokat hozott, amit nem lehet megfogalmazni, csak a végeredményt lehet látni.

Történetek, amelyekre nem vagyunk büszkék – Cserhalmi György (fotó: Major László)

A rejtélyes alkotói folyamat hátteréről már Cserhalmi György beszélt. Elmondta, hogy amikor először elolvasta a forgatókönyvet, sok történelmi kérdés tisztázódott benne. Ugyanakkor családregényt is látott benne, az ő családjáról is szólt: a háború utáni, az ’56 utáni események, tehát az ő saját emlékei és élményei is benne voltak. A javítóintézetben töltött évek után, onnan kikerülve utcagyerek is lehetett volna, ha nincs olyan szerencséje, hogy magyar színész lett belőle. Azonban sok tapasztalatot szerzett, amelyekre az adott pillanatban nem volt büszke, és amelyet az idő sem szépít meg, de eljön egy pillanat, amikor ezt a sokféle tapasztalatot vissza lehet adni. A filmrészletet nézve az volt a legfontosabb benyomása, hogy „ilyen egy film”, amit egyáltalán nem csak március 15-én kell levetíteni. Nem avult semmit, 30-40 év után is mozi, ami ritkán esik meg. Rengeteg filmben játszott, de ezt mindig megemlíti azok között, amelyekben jó volt dolgozni (Lugossy László méltatlanul elfeledett első filmje, az Azonosítás mellett).

Egy nap Kubrickkal étlen-szomjan – Ragályi Elemér (fotó: Major László)

Arra a kérdésre, hogy hogyan tervezték meg a film látványvilágát, Ragályi Elemér egy anekdotával kezdte a választ: pályatársával, Koltai Lajossal egy életen át versengenek egymással, és ezekben az években az volt a nemes verseny tárgya, hogy ki tud sötétebb képet csinálni. Neki ebben jött kapóra ez a történelmi film. A másik tényező kedvenc rendezője, Stanley Kubrick zseniális filmje, a szintén gyertyákkal világított Barry Lyndon (1975) volt. Kubrick a NASA-nál, űrkutatáshoz kikísérletezett, nagy fényerejű Zeiss-optikákkal dolgozott, amivel egy-két gyertyával bevilágított jeleneteket is lehetett fényképezni. Ő pedig megkaparintotta ezt az optikasort. Nem tud ellenállni a felkelő és a lenyugvó nap és a tűz, ezen belül a gyertya fényének. Fájóan szép emléke, hogy Kubrick e munkája alapján válogatta őt be egy filmtervéhez. A film soha nem valósult meg, valószínűleg Kubrick utazási fóbiája miatt, de ezt akkor még nem lehetett tudni. A rendező a filmet látva elhívta magához Londonba és rögtön a Szirmok, virágokról kezdte el faggatni. Órákon keresztül, étlen-szomjan, a legapróbb részletekig, snittről-snittre végigbeszélték a film fényképezésének szakmai fogásait.

Ennyit jelent, ha tehetséges egy stáb – Lugossy László a közönség soraiban ülő stábtagoknak is köszönetet mondott (fotó: Major László)

Lugossy László hozzátette: Akkoriban még nem volt videokontroll, az első és egyetlen nézője a filmnek az operatőr volt, aki a keresőn keresztül látta a filmet. A rendező láthatta előre a kompozíciót és a világítási koncepciót, de azt nem, hogy mi lesz a felvételből a laborban, hogy milyenek lesznek a színek, a kontrasztok. Csak a musztervetítéséken szembesültek azzal, hogy milyen is lesz a film, ami korlátozó, de inspiráló dolog is volt. Munka közben lassan állt össze a film világa. A helyszínt, a kastélyt először Magyarországon keresték, de itt csak hihetetlenül lerobbant kastélyokat találtak. Ellenben az akkori Csehszlovákiában a 800-900 kastélyból válogathattak, így találták meg kiváló állapotú vadászkastélyt a morvaországi Liszicén. Hiteles, eredeti volt minden, még a kanapé alatt is egy 1854-es újságot találtak. Minden kelléket, porcelánt, ágyneműt felhasználhattak a filmben, és igyekeztek is felhasználni.


Nagyon jó volt velük játszani.  Lugossy László és Cserhalmi György (fotó: Major László)

Arra a mindenkit érdeklő kérdésre, hogy  milyen volt a lengyel színészekkel játszani, Cserhalmi György elmondta, hogy ahol jó színészek vannak, ott nincsenek nyelvi nehézségek. Próbák során először a végszavakra kell koncentrálni, aztán már arra sem: a partner arcáról le lehet olvasni, hogy mi történik. Neki, aki számos cseh filmben is szerepelt, sok ilyen tapasztalata van. Nem megoldás az, hogy törik az angolt a forgatáson. Megkönnyíti a dolgot, hogy ezek a színészek „ugyanabból az anyagból vannak”, közös a történelmi múlt: ugyanazok a lakások, konyhák, könyvek, még az önpusztítás is ugyanaz – közösek a gyökerek. Lugosy a szinkronról is beszélt: ma már a szinkronszínészek hangján hallja a szerepeket. Boguslaw Lindát például Szakácsy Sándor szinkronizálta zseniálisan, egyetlen próba nélkül, blattolva.


(fotó: Major László)

A végén következett Cserhalmi György személyes vallomása: ezen a forgatáson kapta élete leghasznosabb és egyben legrövidebb fejmosását, Ragályi Elemértől, amikor egy átmulatott éjszaka után kihagyott egy forgatási napot, amikor is az önfelgyújtás jelenetét forgatták volna. Ragályi Elemér ekkor mondta neki, hogy ezt nem teheti meg hatvan emberrel – ezt máig nem felejti, utólag csak azt hozta fel mentségére, hogy azon a héten már negyedszer halt meg (!). Ezen a ponton Lugossy László is megosztott a közönséggel egy vallomást: még egyszer ilyen stábja nem lesz. Olyan munkatársai voltak, akik forgatás közben nem engedték, hogy eljussanak hozzá olyan történetek, amelyeknek nem szabad eljutniuk a rendezőhöz, mert megmérgeznék a munkát – ennyit jelent a tehetséges stáb. Cserhalmi végül a film nemzetközi fogadtatását firtató kérdésre felidézte a kínos jelenetet, amikor a Berlinálén egy osztrák újságírónő teljes értetlenséggel fogadta a filmet, történelemhamisítónak és nemzetgyalázónak bélyegezte őket. De ez a kivétel volt. Hozzátette azt is, hogy igazából nem tudott semmire figyelni, annyira sokkoló élmény volt egy-egy ilyen fesztivál, ahol az ember csak megpróbálja a zavarát kinőni – és ez tart a mai napig.

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2016.02.08. 10:15 • Címke: dvd-bemutató, manda, dvd