a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Békebeli esküvők és a papucsférjek társasága

hazassag_leadEgy valamit is magára adó hírportál-olvasó hallott már a palacsinta, az alvás, vagy a kevésbé vicces, de annál fontosabb világnapokról is, mint amilyen például a vízé is. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy 1983 óta világnapot kapott a házasság intézménye is, mégpedig a Bálint nap közelében: február második vasárnapját.

A létrehívásának oka nyilvánvaló, hiszen napjainkban a házasság népszerűsége rohamosan csökken, miközben az élettársi kapcsolatok száma nő. Ezért a házasságra való buzdítás érdekében számos intézkedés történik világszerte. Ezek sorába illik az Egyesült Államokból induló kezdeményezés is, hogy legyen külön ünnepe a házasság intézményének. Ez alkalomból nemcsak jogi eszközökkel, hanem ismeretterjesztéssel is igyekeznek rávenni a párokat arra, hogy hivatalos formában is erősítsék meg összetartozásukat.

A világnap már hazánkban is átalakult a Bálint napig tartó Házasság Hetévé. Pécsett például 2003 óta emlékeznek meg a Házasság Világnapjáról. Az is szokás, hogy ennek a hétnek mindig van egy „házaspár arca” is – olyanok, akik hiteles, tanúságtevő életet élnek, s akik aktív tagjai egy-egy közösségnek. A Házasság Hetének idei programja itt olvasható.

Életünk egyik meghatározó eseményének megörökítése nem csak napjainkban vált fontossá, a MaNDA adatbázisában is több tucat esküvői kép és egyéb dokumentum tanúskodik arról, hogy a 20. század elejétől kezdve, kik, mikor, és hogyan kötötték össze életüket:

hazassag_vilagnapja2
Szabó Imre és Banga Mária házasságkötése 1908. április 15-én (forrás: MaNDA adatbázis/MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely, CC BY-NC-ND)
 
hazassag_vilagnapja3
Esküvői fotó 1890 körül (forrás: MaNDA adatbázis/Városi Képtár Deák Gyűjtemény, CC BY-NC-ND)
 
hazassag_vilagnapja4
Rutén mátkapár Kőrösmezőn (forrás: MaNDA adatbázis/Thúry György Múzeum, CC BY-NC-ND)
 
hazassag_vilagnapja5
Matyó menyasszony képeslap, Mezőkövesd (forrás: MaNDA adatbázis, jogtulajdonos: Dr. Bérczi Loránt, Bérczi Gábor, CC BY-NC-ND)
 
hazassag_vilagnapja6
Tóth Géza és felesége, Simon Margit házasságkötésükkor (forrás: MaNDA adatbázis, MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely, CC BY-NC-ND)

hazassag_vilagnapja7
Vőfélybot (forrás: MaNDA adatbázis/Herman Ottó Múzeum, CC BY-NC-ND)
 
hazassag_vilagnapja8
Tréfás tagsági igazolás a papucsférjek társaságába 1807-ben (forrás: MaNDA adatbázis/Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, CC BY-NC-ND)

hazassag_vilagnapja9
Károlyi Éva grófnő, Károlyi Mihály gróf lányának esküvője (forrás: MaNDA adatbázis/Balatoni Múzeum Fotótár, CC BY-NC-ND)

Tompa Éva

• Publikálva: 2016.02.13. 16:12 • Címke: fotó, manda adatbázis