a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

​Buffalo Bill, a Vadnyugat szupersztárja

buffalo_lead1846. február 26-án született Buffalo Bill amerikai vadász, mutatványos, a köztudatban a Vadnyugat jelképe.

William Frederick Cody néven látta meg a napvilágot az Iowa állambeli Le Claire városkában. Apja 1853-ban az akkor a rabszolgatartás miatt megosztott Kansasba, Fort Leavenworthbe költözött. Az idősebb Cody a rabszolgaság intézménye ellen szónokolt egy rendezvényen, amikor valaki többször megszúrta egy késsel. Soha többé nem épült fel, 1857-ben elvitte egy légúti fertőzés. A család fenntartása állandóan betegeskedő, tizenegy éves fiára maradt, akinek munkát kellett keresnie. Először egy szállítmányozó cégnél továbbított üzeneteket, majd felderítőként dolgozott, nemsokára  tökéletes lovas, vadász, nyomkereső és indiánszakértő lett belőle.
  
Tizennégy éves korában elragadta az aranyláz, Kaliforniába akart utazni, de futári állást ajánlottak neki a legendás Pony Expressnél. 1863-tól harcolt a polgárháborúban, majd bölényvadászként gondoskodott a transzkontinentális vasút építőinek élelmezéséről. Nyolc hónap alatt 4280 állatot mészárolt le, ezért ragadt rá a Buffalo (Bölény) Bill elnevezés, majd miután egy nyolcórás bölényölő párviadalban is diadalmaskodott (69:48 arányban), hivatalosan is a prérik vadászbajnokának tekinthette magát. Szolgálatait a hadsereg is igénybe vette az indiánok elleni harcban, még kitüntetést is kapott. (Igaz, halála után három héttel, az új szabályok alapján megvonták tőle, mert nem volt hivatásos katona. 1989-ben azonban visszavonták a visszavonást, így ismét a medál tulajdonosa lett.) 1866-ban megnősült, de a házasság, hiába született belőle négy gyermek, boldogtalan volt. Hírneve a róla megjelent írások, elbeszélések nyomán egyre nőtt, de huszonöt évesen még mindig csak egy szegény nyomkereső volt, aki soha életében nem járt a Mississippitől keletre.

buffalo_bill
   
A nagy változást 1872 hozta meg, amikor részt vett Alekszej Romanov orosz nagyherceg vadászatán, amelyet a sajtó hatalmas érdeklődéssel kísért. Megismerkedett a filléres regényíró Ned Buntline-nal, aki színdarabot írt Cody kalandos életéből A nyugat nyomkeresői címmel. A darabban ő is színpadra lépett egy másik nyomkeresővel, Texas Jackkel. Az első előadást Chicagóban rendezték és nagy sikert arattak, pedig a kritikusok játékát nevetségesnek találták. A nagyérdeműt azonban nem érdekelte a kritikusok véleménye: Cody óriási showman volt, a közönség imádta. A következő évadtól már új összetétellel, új néven – Buffalo Bill Combination – turnéztak, a fellépések között Cody tovább folytatta a nyomkeresést, az indiánok ellen tizenhat csatában vett részt. 1883-ban, az amerikai nemzeti ünnepen mutatta be először négyórás, 1200 szereplőt foglalkoztató műsorát Buffalo Bill's Wild West címmel, amellyel diadalmenetben utazta be Amerikát, később pedig az egész világot.

buffalo_bill

A kültéri előadásban még élő bölények, szarvasok, medvék szarvasmarhák is szerepeltek. Eljátszották, miként vitte meg a Pony Express Lincoln megválasztásának hírét, hogyan mészárolták le a rézbőrűek az ártatlan fehéreket. A harci táncot járó vagy postakocsit üldöző, rikoltozó indiánok mellett fellépett a puskás amazon, Annie Oakley és a legendás sziú törzsfőnök, Sitting Bull, vagyis Ülő Bika is. Az előadásokon a tehenészfiúk és -lányok is izgalmas mutatványokkal szórakoztatták a közönséget. A látványosságot 1886-ban New Yorkban egymillióan látták, egy évvel később már Angliában vendégszerepeltek. 1890-ben Drezdában a nézőtéren ült Karl May  német író is, aki ott szerzett „tapasztalataira” alapozva három évvel később publikálta a Winnetou-t.

buffalo_bill
A vadnyugati cirkusz plakátja (forrás: Wikipedia)
     
Buffalo Bill híres volt gyerekszeretetéről, turnéin számtalan ingyen jegyet osztott szét az árvaházaknak. Harcolt a nők jogaiért, támogatta az azonos munkáért azonos fizetés elvért és kiállt a nők szavazati joga mellett. Rendkívül népszerű volt, 1895-ben a Yellowstone nemzeti park közelében alapított település az ő tiszteletére kapta a Cody nevet. A városkában ma múzeum mutatja be életét és munkásságát. Codyt, akinek népszerűsége a mai szupersztárokéhoz fogható, gyakran festették vágtázó lovon, amint fehér nőkkel erőszakoskodó indiánokat puffant le. Hírnevét még az sem tépázta meg, hogy életének végére, a film megjelenése után cserbenhagyta a szerencse és az általa alapított vállalkozást bekebelezte egy cirkusz.
   
Buffalo Bill 1917. január 10-én Denverben halt meg veseelégtelenség következtében. Temetésén 25 ezren vettek részt, Denver közelében lévő sírját és Cody városát ma is sok turista keresi fel. Emlékét számos irodalmi és filmes alkotás őrzi.

MTI

• Publikálva: 2016.02.26. 12:45 • Címke: évforduló