a rovat írásai

Vetíthetik a Miklós cár szerelméről szóló filmet

Engedélyezték az orosz hatóságok a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy lengyel származású szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda oroszországi forgalmazását, noha vallásos és ultrakonzervatív körök, monarchisták és a kaukázusi muszlim köztársaságok a nagyszabású, látványos produkció betiltását követelték.

Filmvászonra került Ötzi

A 70. Locarnói Filmfesztiválon tartják szerdán az Ötzi, a gleccsermúmia halálának fiktív történetét feldolgozó Der Mann aus dem Eis (A jégember) című német játékfilm premierjét.

Már néhány hónaposan kamera előtt állt

Augusztus 9-én lesz hatvanéves Melanie Griffith Golden Globe-díjas amerikai színésznő, akinek mozgalmas magánéletével legalább annyit foglalkoztak az újságok, mint filmes pályafutásával.

Meghalt az első Godzilla

Meghalt 88 éves korában Nakadzsima Haruo, az első, 1954-es Godzilla-film címszerepét alakító japán színész.

Leforgatták a harmadik Valami Amerikát

Befejeződött a Valami Amerika harmadik részének forgatása szerdán. A rendkívül népszerű filmsorozat legújabb része február 15-én kerül a mozikba.

Zeffirelli kórházban

Tüdőgyulladás gyanújával kórházba szállították kedd este Franco Zeffirelli világhírű olasz színházi, opera- és filmrendezőt. A 94 éves mester már a neki szentelt firenzei kulturális központ hétfő esti felavatásán sem tudott részt venni gyengélkedése miatt, nem tudott lakóhelyéről, Rómából a toszkánai városba utazni.

Nem mind arany, ami fénylik

Pontosan a 27. percnél untam meg nagyon Matthew McConaughely új filmjét, de aztán hősiesen végignéztem a maradék másfél órát, talán csak azért, hogy ez a cikk megszülethessen. Pedig úgy hallottam, hogy titokban abban is bíztak a készítők, hogy ott lesz majd a Gold a február végi Oscar-gálán. Hát nem lett ott, pedig van benne néhány dolog, ami erre predesztinálná. Mindjárt legelőször a főszereplő színész teljesítménye. Csak hát hiába minden, olyan hamar fog elsüllyedni a semmiben ez a film, hogy kettőt pislantani sem érünk rá.

Drakulics elvtárs 2018 őszétől a mozikban

Drakulics elvtárs címmel az 1970-es évek Magyarországán játszódó romantikus vámpírtörténetet rendez Bodzsár Márk. Az állam 449 millió forintos támogatásával, Nagy Zsolt főszereplésével készülő film forgatása októberben kezdődik.

Meghalt az író, aki jeles színész is volt

Hetvenhárom éves korában meghalt Sam Shepard Pulitzer-díjas amerikai író, forgatókönyvíró, színész, filmrendező.

​Meghalt Jeanne Moreau

Meghalt Jeanne Moreau színésznő, a francia filmművészet kiemelkedő alakja, a francia Művészeti Akadémia első női tagja.

124 millió egy filmplakátért

Rekordot jelentő, vagyis egész pontosan a nyilvános árverésen elkelt filmplakátok jelenlegi rekordjával megegyező áron, 478 ezer dollárért (124 millió forint) cserélt gazdát az 1942-es Casablanca című filmklasszikus olasz plakátja egy hétvégén megrendezett dallasi aukción.

Film összes cikke »

​ A tenger nem út

berlinaleA Berlinale versenyszekciójában idén egy dokumentumfilmet jutalmaztak Arany Medvével. Rendezője, Gianfranco Rosi a legelismertebb dokumentumfilm-rendezők közé tartozik, s nem ismeretlen a magyar néző előtt sem.

A Berlinale idei, 66. kiadása, mint azt a fesztiváligazgató, Dieter Kosslick hangsúlyozta, a boldogságról szólt. Arról, hogy az embereknek jogukban áll boldogoknak lenniük, s jogukban áll harcolni is azért, hogy boldogok lehessenek: „A filmek ritkán változtatják meg a világot, de azért előfordul. (…) Mi, kulturális eseményként azon vagyunk, hogy megváltoztassuk az emberek gondolkodását. (…) Az emberek gyilkolják egymást vallási, társadalmi okok miatt, s a Berlinalénak vissza kell vágnia. Ez csak tíz nap, de 500 ezer ember megy el a moziba.” (Dieter Kosslick bevezetője a 66. Berlinaléhoz). Így, ebben a kontextusban került a fesztivál középpontjába a menekültválság.



Az 1964-ben, az eritreai Asmarában született Rosit a függetlenségi háború idején szülei nélkül, tizenhárom évesen mentették ki egy katonai gép fedélzetén a biztonságot jelentő Olaszországba. Róma és Isztambul után húszévesen New Yorkba költözött, ahol a New York University Film School hallgatója lett. Első filmjét (Boatman, 1993) olyan rangos nemzetközi fesztiválokon mutatták be, mint a Sundance, Locarno, a TIFF, vagy az amszterdami IDFA. Nemzetközi hírnevét a 65. Velencei Filmfesztiválon elnyert Orrizonti Doc Award alapozta meg a 2008-as Tengerszint alatt-al. A 2013-as Róma körül, s díja, a 70. Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánja óta megkerülhetetlen szereplője a nemzetközi filmes életnek. Tengerszint alatt (Below Sea Level, 2008) című filmjét a Verzión láthattuk. A „nagy ország”-ban, az Egyesült Államokban is illegális a városokban közterületen „életvitelszerűen tartózkodni”, ezért az önállóbbak, akik a nagyváros segítő háttere nélkül is képesek megélni, autójukban vagy jobb esetben lakókocsijukban kiköltöznek a természetbe, ahol békén hagyják őket. Csalódott, szociopata, magánykedvelő emberek, akik nem barátkoznak egymással sem, s legfőképpen nem kérdezik egymást, miért élnek itt. Ha két-három év ismeretség után meghívja egyik a másikát enni, az már egészen hihetetlennek számít. Legfőbb értékük a magánszféra, a privacy: „Nem vagyok kedves ember. Nem akarok kedves ember lenni” – mondja a film fő alakja, az alkoholista költő. Vesztes-e vagy szabad a transzvesztita, a pályaelhagyó tanár, az orvosnő?

sacro
Sacro Gra

A Cirko-gejzír mutatta be a Róma körül-t (Sacro Gra, 2013), amely a a 2013-as Velencei Filmfesztiválon, első dokumentumfilmként részesült az egyik legrangosabb elismerésben, Arany Oroszlán-díjban. A Gra, Olaszország legnagyobb kiterjedésű városi autósztrádája úgy veszi körül Rómát, mint  a Szaturnuszt a gyűrűje. A film nem az azon üzemszerűen száguldó autósokra, hanem a körgyűrű környékén élőkre, dolgozókra figyel. E portrék „finoman lélegző fotográfiák” módjára a mai olasz társadalom sajátos portrémozaikját is adják.

A kezdetektől, 1951 óta vállaltan politikus Berlinalén idén két dokumentumfilm is versenybe került , a Tűz a tengeren mellett Alex Gibney (Szcientológia, avagy a hit börtöne, illetve a nálunk csak dvd-n elérhető 2013-as Wikileaks-filmje) Zero Days című filmjét láthattuk. A döntést nem hogy nem vitatta a nemzetközi újságíró-szakma, hanem lelkes örömmel üdvözölte, ahogyan a Tűz a tengeren Arany Medve díját is. Mindkét döntés azt támasztja alá, hogy a Berlinale egységes film-fogalommal dolgozik, s versenyképesnek tekinti a dokumentumfilmet is.

Fuocoammare_tuz_a_tengeren

Keresve sem találhatnánk két, egymástól különbözőbb dokumentum-alkotást. Gibney a tőle megszokottat hozta, ami nem kevés: nagyon okos, lebilincselően érdekes, sok oldalról megközelített, formailag beszélő fejes oknyomozás a Stuxnet vírusról, amit az Egyesült Államok és Izrael fejlesztett ki azért, hogy Irán atomenergia-termelését megsemmisítse. A szubjektív értelmezések dacára mindvégig az eszünkre hat, ugyanakkor katartikus is, hiszen milyen nagy élmény belelátni a nagyhatalmak színfalak mögött zajló kártyapartijába. Az élményt nagyban csökkenti, hogy – jó kémtörténet módjára – a blöfföket is tudni kéne értelmezni, ami csak bizonyos szintig lehetséges.

rosi
Gianfranco Rosi

Gianfranco Rosi gyökeresen más utat választott. Eddigi filmjei egy fő szálra felfűzött helyzetek sorozatai voltak, amelyek értelmező narráció nélkül, egyszerűen szerkesztésükkel, megjelenítésük módjával mutattak összességében jóval többet, mint ami látszott és elhangzott. A rendező a szerkesztési módjára jellemző mozaikosságot megőrizve most két, egymástól független történetvonalat mutat. A tízéves Samuele és családja követésével a lampedusaiak mindennapjait ismerjük meg, a parti őrség munkájának megfigyelésével pedig azt, milyen emberfeletti erőfeszítéseket tesznek a hivatásosok és a civil önkéntesek azért, hogy segítsenek azoknak, akik életveszélyes lélekvesztőkön közelítik meg a sziget partjait. (A lampedusai helyzetről Földes András készített riportot.)

Fuocoammare berlinale
Tűz a tengeren
 
A két világ úgy válik el egymástól, mintha lakói nem ugyanazon a bolygón élnének (ahogyan valójában nem is). Egyetlen közös pont van, a kis sziget egyetlen orvosa, dr. Pietro Bartolo. Ő kezeli a kis, 6166 lakosú szigeten élőket, s ő vizsgálja meg, gyógyítja az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren keresztül a 2000-es évek eleje óta folyamatosan Európába tartó menekülteket is. A Tunézia és Szicília között nagyjából félúton található sziget „helyi arca”, Samuele a korabeli gyerekek szokásos életét éli, s bizony előfordul, hogy iskola helyett is a szigeten csavarog. Többnyire férfias játékokat játszanak, csúzlival célba lőnek emberformára vágott kaktuszokra, vagy a puskát utánozzák rendkívül leleményesen. Nagyanyja a háztartásban foglalatoskodik, s gyakran telefonál a helyi rádióba, s kéri kedvenc, dallamos olasz slágereit. Apja halász, aki igyekszik fiát is hozzáedzeni a tengeri elfoglaltságokhoz. Elsőül meg kell szoknia a szervezetének, hogy „ringat a víz”, amit bírni kell gyomorral is, de lábbal is a hajón. Ugyanezen a mindig erősen hullámzó tengeren közelednek a gumicsónakok, amelyek alig látszanak a fürtökben rájuk zsúfolt emberektől. Többnyire nők és gyerekek, ám a kamera közelről többnyire a fiatal férfiakat mutatja, akik kiszáradtak, súlyosan megbetegedtek az emberpróbáló úttól. Rosi nem magyaráz, csak mutat, és ez éppen elég.



A Berlinale sajtótájékoztatóján részt vett dr. Bartolo is. A rendező leszögezte: tisztában van azzal, hogy erősen politikus filmet készített, anélkül, hogy politikai kijelentéseket tett volna, vagy akár csak politikusan állt volna hozzá a lampedusai helyzet bemutatásához. Eredetileg egy rövid tudósítást szándékozott készíteni arról, milyen emberek a lampedusaiak. Bartolo doktor hívására érkezett, aki azt mondta neki: tengerjáró, halászó honfitársai génjeibe beépült, hogy elfogadnak mindent, ami a tengertől nekik adatik. Ezzel a mentalitással viszonyulnak az életük kockáztatásával Európa felé tartó emberekhez is, s mert segítségre szorulnak, hát segítenek, de nem érzik attól sem rendkívülinek, sem hősnek magukat. Rosi rövid ott tartózkodásából csaknem egy év lett. Bartolo doktor 1991, az első hajók megjelenése óta nagyon sok mindent látott. A kevés szépség mellett rengeteg halott gyereket, asszonyt, megerőszakolt nőket. A világ minden részéről érkeznek újságírók a szigetre, s neki nagyon nehezére esik, nem akar beszélni szörnyűségekről, mégis muszáj, mert az interjúk is, Rosi filmje is arra szolgálnak, hogy felkeltsék azok figyelmét, akik a lampedusaiaknál többet tehetnek. „Jelenleg Európa országai egymástól függetlenül, mindegyik a maga módján kezeli a kérdést. Egyes országok falakat emelnek, rácsok mögé csukják az embereket – még az állatokat sem szabadna így kezelni.” – mondta csöndesen. Az a véleménye, hogy sem a falak, sem a szögesdrót nem fogja megállítani a menekülőket. Csak az idézne elő pozitív változást, ha a kiinduló országokban olyan lenne a helyzet, ami nem kényszerítené menekülésre az ott lakókat.

Tűz a tengeren
Fuocoammare / Fire at Sea
rendező, operatőr: Gianfranco Rosi

Boronyák Rita

• Publikálva: 2016.03.08. 08:46 • Címke: berlinale, dokumentumfilm

Magyar játékfilmek