a rovat írásai

​Elhunyt Sir Roger Moore

Elhunyt Sir Roger Moore brit színész, James Bond egykori megformálója.

Nagy tapsot kapott az Out

Nagy tapssal jutalmazta a 70. cannes-i fesztivál közönsége Kristóf György Out című első játékfilmjét, amelyet hétfőn mutattak be a második legfontosabb versenyszekcióban, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásában.

Kidman Cannes királynője

Nicole Kidman a 70. cannes-i fesztivál igazi királynője: az ausztrál filmsztár idén a hivatalos programba meghívott három filmben és egy sorozatban is játszik.

Willem Dafoe lesz Vincent van Gogh

Willem Dafoe játssza Vincent van Goghot egy francia helyszíneken játszódó életrajzi filmben.

Egy kis felhajtás a Szárnyas fejvadász 2049 körül

Harrison Ford a Szárnyas fejvadász című kultfilm folytatásának egy kulcsjelenetéről is mesélt egy facebookos közönségtalálkozón a produkció első mozis trailerének bemutatója alkalmából. 

30 éve Szomszédok

1987. május 7-én mutatták be a gazdagréti panelház lakóinak életét bemutató Szomszédok című teleregény első részét.

​Alain Delon utolsó filmjére készül

Alain Delon utolsó filmjére készül, amelyben Juliette Binoche-sal játszik együtt. A 81 éves filmsztár a Liege-ben megrendezett nemzetközi bűnügyi filmfesztiválon beszélt terveiről.

De miért is akarna Steven Seagal Ukrajnába menni?

Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek a beutazást Ukrajnába, hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya.

Önmagát alakítja Ferenc pápa

Saját magát játssza Ferenc pápa a Beyond the Sun című új filmben, melyet a cannes-i filmfesztivál idején folyó nemzetközi filmvásáron szeretne értékesíteni az olasz Ambi Pictures produkciós cég, értesült a variety.com.

Dietrich, a filmbálvány

Huszonöt éve, 1992. május 6-án halt meg Marlene Dietrich, minden idők egyik legnagyobb filmbálványa.

​Brian De Palma thrillert forgat

Brian De Palma új filmje, a Domino című thriller főszerepéről folytat tárgyalásokat Nikolaj Coster-Waldau (Trónok harca) és Christina Hendricks (Reklámőrültek), értesült a The Hollywood Reporter filmes portál.

Film összes cikke »

​A fél fogunkra sem

eszthetleadAz észt kultúra (és benne a film) erősen addiktív, mind nagyobb és nagyobb adagokat követel belőle, aki egyszer belekóstolt. Az idei, immár kilencedik Észt hét rendezvényei a fél fogunkra sem bizonyultak elegendőnek, már most várjuk a következőt.

Az összművészeti fesztivált a Finnugor Kulturális Év alkalmából hazánkba látogató észt külügyminiszter, Marina Kaljurand nyitotta meg a Fugában, ahol Arne Maasik építészeti fotós Végtelen víz című kiállítását láthattuk. Maasik 1998 nyara óta fényképezi a tengert, de a budapesti kiállításon mutatta meg először nagyméretű, meditatív, letisztult képeit, melyeken csak víz, felhők és ég láthatók, embernek nyoma sincs. Az Észt Kulturális Minisztérium 2000 óta jelöl ki tematikus éveket. Az idei célkitűzése, hogy bemutassa a tenger sokszínűségét, a hozzá kötődő gazdag kulturális-történelmi hagyományt, s a tenger szerepét az észtek identitásának alakulásában.

eszt het plakat

„Az észt genius locinak két otthona van – az erdő és a tenger. A tengerparton és az erdő szélén mintha jobb emberek lennénk. Ezek a különös határvonalak felerősítik a jót és gyengítik a rosszat. Itt születik meg az észt kultúra mágiája, az őrült szegélyhatás: a tenger partján és az erdő szélén a teremtéstörténet középpontjában vagyunk (…). A tenger és annak látványa része az észtek önképének. Őseinkkel osztozunk ugyanazokon a több ezer éves tengerparti tájakon, a tengeri utáni ősi vágyakozáson, tengeri szerencsén, tengeri bánaton. Ezer éve lehel a tenger az emberre, csiszolja kerekdedre a köveket és tisztává a gondolatokat.” (Valdur Mikita ismertetője a katalógusban)



A legnagyobb várakozás szokásosan a filmes programokat övezte. Tavaly mindössze négy játékfilm készült, ezek közül kettőt láthattunk ezen a filmhéten, egy észt-finn koprodukciót pedig a Titanicon nézhetünk majd meg.

A filmhét nyitó darabjaként vetített 1944 fontos tanulsággal szolgált. Az Oscarra jelölt Mandarinok, vagy a jóval fájdalmasabb Keresztszélben jól mutatja, hogy az észtek számára a szabadságuk, önrendelkezésük a legfontosabb érték. Hányatott történelmük pontosan érthetővé teszi, miért elsődleges számukra a függetlenségük. Mind irodalmukban, mind filmjeikben folyamatosan dolgozzák föl a múlt traumáit, s másként is néznek filmet: nem elsődlegesen esztétikumként, hanem  a nemzeti önismeret hatékony eszközeként, úgyszólván praktikusan használják azokat. Az 1944 Észtországban tavaly a legnépszerűbb mozi volt, amelyre százezernél is többen váltottak jegyet a másfél milliós országban. (Összehasonlításul: a 10 milliós Magyarországon az Oscar díjas Saul fia 140 ezres nézettségnél tart).

1944
1944

Az alkotók ügyességének egyik legfőbb bizonyítéka az a technikai bravúr, ahogyan a film szcenírozását megoldották. Az alig 1,6 millió euróból forgatott alkotásban illúziókeltő, lenyűgözően kivitelezett csatajeleneteket láthatunk. A színházi berkekben klasszikus előadások, Shakespeare, Csehov színrevitelével nevet szerzett Elmo Nüganennek ez a második mozifilmje. A Márványba vésett nevekhez (2002) hasonlóan ismét a 20. századi észt történelem kívülállók számára nehezen követhető eseményeit vitte vászonra, ezért a szervező Észt Intézet fölkérte Bereczki András egyetemi tanárt, ismertesse a német és az orosz-szovjet leigázások hosszú sorát. 1944-ben, a második világháború idején mind a német irányítás alatt álló balti SS-ben, mind a Vörös Hadseregben harcoltak észtek. Elkerülhetetlen volt az a tragédia, amit a film személyes történet formájában jelenít meg: testvér testvér ellen harcolt, észt észtnek gyilkosává vált.


1944

Veiko Õunpuu (Őszi bál) Roukli című, leginkább utópiának tűnő, kísérletiként definiált filmje sokféle jelentésréteget gyömöszöl játékidejébe, melyek közül a bibliai Édenkert-vonal (Éva, kígyó) kiüresítése (idill helyett nihil, béke helyett személyes harc, a külvilágban háború) a legmarkánsabb. Nem beszélhetünk legerősebb vonalról, mert a produkció erőt keveset mutat, talán művészfilm-kliségyűjteményként nyerhetné el méltó, haszonnal is kecsegtető helyét a filmtörténetben. A közösségi finanszírozással, a rendező vidéki házában nyaralás helyett-mellett leforgatott alkotást a kiváló színészek teljesítménye sem képes jelentékennyé tenni, ám miattuk azért érdemes megnézni. A vetítést követő beszélgetés során az egyik főszereplő, Juhan Ulfsak kedvesen rábólintott minden értelmezési kísérletre, helyeselt, amikor az ez alkalommal is méltán dicsért zenékről esett szó, ám szemmel láthatóan nem érezte magát túlságosan elemében.


Roukli

A dokumentumfilm-szekció jóval elevenebbnek bizonyult. Jaak Kilmi és Arbo Tammiksaar megtalálták, sőt le is filmezték Jézus Krisztus újabb megtestesülését. A munkanélkülivé vált közlekedési rendőr, Szergej Torop a Szovjetunió összeomlása után  nem csupán arra ébredt rá, milyen földi pokolban élt mindaddig, de a megoldást is meglelte: az ő személyében Isten újra a földre küldte egyszülött fiát, Jézust, hogy megtérítse a bűnös emberiséget. Azóta Krisztus Visszarionnak hívja magát, s tanainak az idők során csaknem tízezer követője lett abban a szibériai faluban, ahol letelepedtek. Ezek egyike Szveta és három gyereke. Szentpéterváron éltek, s az asszony elbeszélése szerint csupán látogatóba jöttek édesapjához, hogy a városi, sápatag, betegeskedő gyerekek jó levegőn legyenek. Úgy érezte, hazaérkezett, amikor a közösséggel megismerkedett. Találkozott Gyimával, jelenlegi férjével, s azóta együtt nevelik a gyerekeket. A városban hagyott férje, Magomed – homályban hagyott okok miatt – nem utazik utánuk, viszont beadványt beadvány után fogalmaz, melyekben követeli, a gyermekvédelem vegye föl a harcot az apai láthatási joga érdekében. Legfőbb érve a szekta ellen az, hogy ott nem tanítják a gyerekeket.


Krisztus Szibériában él

A film legszebb jelenetei sorra cáfolják az apa vaktában leírt állításait. Ezek azt mutatják meg, milyen légkörben tanítják a kicsiket. Mintha a méltán világhírű finn oktatási modell illusztrációit látnánk: a tanároknak az a legfontosabb, hogy a gyerek szabadnak érezze magát, valódi érdeklődés vezesse. Ugyanezt a célt szolgálja a természetközeli környezet is, amelyben élnek. A Krisztus Szibériában él nem fukarkodik az elvarratlan szálakkal, hogy mást ne mondjunk, még azt sem tudjuk meg, miből élnek, a jelek szerint amúgy meglehetősen jól – ám érdemes megfontolnunk, amit mondanak: a szülők generációján már nem lehet sokat javítani, de ha szabadnak, jónak neveljük a gyerekeinket, akkor okkal reménykedhetünk az emberiség békés, értelmes jövőjében.


Még ha mindent elveszítek is

Az Arvo Pärtról készített portré, a Még ha mindent elveszítek is a zeneszerző szabálytalan alkotói, és megnyerően gyermeki magánemberi ritmusához igazodott. A számos családi videót is magában foglaló film főhőse olyan meggyőző öniróniával viszonyul mind az alkotásaihoz, mind önmagához, hogy a kitűnően előadott zenerészletekre marad az elbillenni készülő egyensúly fenntartása; általuk tudatosul a nézőben újra meg újra, hogy a rendkívül szerény, az unokáival önfeledt örömmel játszó, időnként az ő mulattatásukra zenebohócot is elsöprő sikerrel alakító nagyra nőtt gyermekben egy zsenit tisztelhetünk.


Trailer - Life with Herman H. Rott
from Chintis Lundgren on Vimeo.

Az animációs blokk telt házánál teltebb ház nincs is, nem csoda, hiszen egyebek mellett az Anilogue-ról is ismerős Chintis Lundgren-remekkel, Az élet Hermann H. Patkánnyal, vagy Kaspar Jancis Zongorájával találkozhattak az ínyencek.


Lepkeember

A rövidfilmes blokk nem véletlenül kapta A lepkeember címet az Észtországban élő magyar Csüllög Edina Mehis Heinsaar hasonló című novellájából készült adaptációja nyomán. A nagyon kis költségvetésű, fellinisen álomszerű hangulatú rövidjátékfilm magányos, ügyetlenke főhőse, Anselm a nagy hírű mágus, Ernesto asszisztense, aki titokban próbálgatja is mestere trükkjeit. A nagy lehetőség akkor csillan föl számára, amikor Ernesto mutatványa talán nem szándékosan, ám túlságosan jól sikerül: a mester eltűnik. Anselm az utánzásokat sorra elbénázza, ám saját személyes tudása, lepkevarázslata csodálatot kelt. Mindaddig, amíg teheti… A blokkban láthattuk Nora Särak A fény felé című, fekete-fehérben forgatott rövid dokumentumfilmjét is. Az orosz-észt határon található kisváros, az 1920 és 1945 között Észtországhoz tartozott Petseri ma Oroszország része Pecsori néven. Itt várja a halált egy idős észt asszony, s éli csodabogár életét ugyancsak hajlott korú fia. Kettejük mindennapjaiban érzékletesen tükröződik az Oroszországban maradást választott észtek elszigeteltsége, magánya.

2016-ban tizenegy észt játékfilm készül el, s abból Segesdi Móni igazgató ígérete szerint nagyobb merítést tud majd jövőre mutatni az Észt Intézet. Mi már elkezdtük a visszaszámlálást a jövő évi 10. Észt hétig.

Észt hét
2016. március 16 – 24.
Budapest, Debrecen, Szeged, Veszprém

Boronyák Rita

• Publikálva: 2016.04.05. 10:39 • Címke: fesztivál

Magyar játékfilmek