a rovat írásai

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

Asszonyok védelmezte Csobánc

Bizony, nem csak Egerben ragadtak kardot, forróvizes fazekat a nők, hanem megvédték Csobáncot is, mikor a labanc ostromolta. Hatvan férfi és nő, a környék nemesasszonyai, lányai egy ezer fős császári seregtestet győztek le. Úgy, hogy annak majdnem fele tisztestül, parancsnokostul a fűbe harapott a 376 méteres hegy oldalán.

Amikor kivonult Róma

Egyes vélemények szerint 100 év elég volt ahhoz, hogy Róma kivonulása után Pannónia elveszítse római jellegét. A légiók és a hivatalnoki kar, no és a civil lakosság jó részének a távozása után készült ez az általunk most 3D-ben is tanulmányozható, Szentendrén talált fülbevaló, amin látszik, hogy nem akárki készítette.

Régi erdőpásztorok

Itt egy fotó a mögöttünk hagyott véres 20. század harmincas éveiből. A Pápa környéki Esterházy birtokok erdészeinek a csoportképe. Csak egyet ismerhetünk közülük, annak is csak a vezetéknevét tudjuk. De tudunk mást, például azt, hogy a két világháború közötti Magyarország falvaiban tekintélynek számítottak az erdészek, akik általában az állam, vagy a nagybirtokos erdőit kezelték.

Inkább volt kun, mint magyar?

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most az 1262-ben született IV. Kun László királyunk alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Tál omphalosszal

Hát itt van ez a kis egyszerű tálka, ha pedig a Balatoni Múzeumban készített leírását is megnézzük, akkor mindjárt ott is van az a bizonyos „omphalosz” kifejezés. És ott van még Rezi, pontosabban Rezi-cseri neve, a homokbányáé, ahol manapság íjászversenyeket rendeznek, a hetvenes évek elején pedig kelta temetőt tártak fel itt.

Tátika és Rezi, a két tojás

Ha már szó esett itt a Rezi váráról írott cikkben Tátikáról, hát utazzunk most el a Zalaszántó feletti „hegyekbe”, 413 méter magasra Tátika várának romjaihoz. Ez az erősség, Rezihez hasonlatosan, soha nem került bele a fontosabb krónikákba, nem fűződnek megvédéséhez, elfoglalásához hősi énekek. De létezett már a tatárjárás előtt is, és vagy négy évszázadon keresztül szolgálta aktuális urait.

Rosszul öltözött sírásók kora

Még a rendszerváltást megelőző időben minden valamirevaló falunak volt sírásója is. Nem számított éppen nagy tekintélynek, de szerepe – lássuk be – meglehetősen fontos volt akkoriban. Archívumunkban kutatva megint csak Keszthelyre utazunk, ahol néhány fotográfia is készült a hetvenes-nyolcvanas években ezekről az emberekről.

MaNDA összes cikke »

​Mindennapi kenyerünk lényege

JO_manda_adatbazis

Mindennapi kenyerünk alapanyagát, a lisztet tarthatták a túrkevei Finta Múzeum munkatársai szerint ebben a mázas, festett növényi dombormotívumokkal díszített cserépedényben, amit most 3D-ben forgathatunk és nagyíthatunk, vizsgálhatunk kedvünkre a MaNDA adatbázisában.

A kenyérfélék lényege, a gabonaliszt is valahol egyidősnek tekinthető az emberiséggel. Jónak tűnő elképzelés az, hogy az idők hajnalán, a fűfélék magvait kóstolgatva jutottak őseink arra a megállapításra, hogy ezek között akár jóízűen fogyasztható, tápláló dolgok is lehetnek. Ettől már csak egy, de persze hatalmas lépés volt, hogy rájöttek: az ízletes, energiát adó magvakat el is lehet vetni, hogy aztán bőséges termést hozzanak. Talán még e felfedezés előtt került sor arra, hogy valaki – megunva a rágcsálást – két kő segítségével törte össze a vadárpa, vadbúza, vagy vadzab termését. Valaki más, talán egy fogát vesztett ősember pedig vízzel tette fogyaszthatóvá a maga számára az ilyen őrleményt. A sort pedig ha folytatjuk, eljutunk valahol a napjaink lisztjéhez és a belőle sütött kenyérhez is, ha van elég türelmünk hozzá.

mozsar3d
Kattintson a képre, majd a 3D-ikonra!

Az biztos, hogy amikor ezt a 32 centiméter magas, 25 centi széles, üst formájú cserépedényt liszt tárolására használták (a múzeológusok 1790-re, 1800-ra datálták a tárgyat), akkor már meglehetősen nagy hozamú gabonákból őrölték Európa szerte a különféle minőségű liszteket. A legnagyobb, legszebb búzatáblák pedig ekkoriban a Kárpát-medencében hullámoztak, a magyar földbirtokosok pedig jól megtölthették a zsebeiket a napóleoni háborúk nagy agrárkonjunktúrájának jóvoltából. A búzára, árpára, zabra és lóra, szarvasmarhára a bécsi kincstár szinte bármilyen mennyiségben vevő volt, hiszen fel kellett szerelni és etetni a százezres hadseregeket. Jó ára volt a gabonának, és jutott a haszonból valamennyi a jobbágyoknak is, akik a földbirtokosnak elvégzett munkák mellett a saját használatban lévő földjeik terméséből is tudtak eladni, ezáltal gyarapodni. Korábban a háborúk mindig együtt jártak az éhínséggel, de ezt a 18-19. század fordulójának Magyarországáról nem igazán mondhatjuk el.

Hogy aztán az edényben tárolt lisztet hol, és milyen módon őrölték, készítették el, azt csak sejteni lehet. A túrkevei határban nincs malomkerék mozgatására alkalmas sebességű vízfolyás, tehát vagy szélmalmokkal, vagy pedig lovakkal, vagy ökrökkel üzemeltetett szárazmalmokkal dolgoztak. A molnár pedig lisztben kérte a munkadíjat, a többit pedig vihette haza a lisztes hombárba a tulajdonosa.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2016.04.07. 16:09 • Címke: manda adatbázis, 3D

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

III. Béla
Szép szál ember volt ez a III. Béla – És elég gazdag is. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor Béla már királyként megkérte második felesége, Capet Margit kezét, leendő sógorának, II. Fülöp Ágost francia királynak elküldte büszkén bevételeinek a listáját is. Hogy lássa már a francúz kolléga, nem kerül rossz helyre a testvére.