a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

​Akivel a Balatonnál és a Bakonyban utazni érdemes

eotvos_karoly_leadAkinek kedve telik a magyar múltban való utazgatásban, feltétlenül el kell olvasnia Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című könyvét. És innentől már nincs megállás, az ember megpróbálja beszerezni, világhálón felhajtani a száz éve halott jogász, politikus és író más munkáit is. Például a Bakonyról szóló visszaemlékezést, ami szintén letehetetlen.

A remek elbeszélőtechnika, az ízes, de érthető nyelvezet, és élvezetes anekdotái is a megírásuk idején a hatvanadik életéve felé járó, sokat látott ember munkái mellett szólnak, aki korának talán a legismertebb magyarja volt a világban. Ezt az ismeretséget a tiszaeszlári várvád kapcsán végzett ügyvédi tevékenysége, a vádlottak felmentése hozta meg neki, de ne szaladjunk ennyire előre. Az 1842-ben Mezőszentgyörgyön a napvilágot meglátó, a főnemesi családdal csak névrokon Eötvös Károly útja is meg van határozva, mi más is lehetne, mint jogász, vármegyei hivatalnok egy olyan világban, amikor néhány pálya volt csak igazán nyitva a nemesség számára. Eötvös még a tanulmányai alatt belekeveredik az Almássy-féle összeesküvésbe, így majdnem meghiúsul az jogászi/hivatalnoki pálya, de a rokonság a segítségére siet. És ez a népes, a Bakonyra koncentrálódó família lesz az, ami kiáll máskor is mellette, és a köreiben hallott és átélt történeket pedig irodalmi munkásságának szilárd alapját adják. A jogi vizsgák letétele után, a kiegyezés évében már Veszprém vármegye alügyészeként ténykedik (innen jönnek bűnügyi történetei), majd négy év után a királyi ügyészi kinevezéssel dolgozik a megyei igazság érdekében.

eotvos_karoly
Eötvös Károly (1842-1916)

Mégpedig olyannyira tehetségesen, hogy egy év múlva már a Deák-párt színeiben ott ülhet a Képviselőházban. Politikai pályafutása kisebb megszakításokkal egészen az 1900-as évek elejéig tart, mindvégig következetesen az 1848-as alapokon marad. (1892-től kezdődően három évig a Függetlenségi Párt elnöke is volt.) 1977-ben Deák unszolására végül Pestre költözik, nézeteit, elképzeléseit előbb a Pesti Hírlap, majd az Egyetértés című pártlap vezércikkeiben fogalmazza meg. Ha pedig valaki személyesen is találkozni akar vele, akkor az Oktogonon lévő Abbázia kávéház egyik sarokasztalánál szinte minden este megtalálhatja. Népszerűsége oly töretlen, hogy van év, amikor húsz kerületben is jelölik képviselőnek. Ebben csak az 1883-as esztendő hoz változást, amikor 41 évesen az Izraeliták Országos Irodájának a megbízásából, fellépve a „gyilkos ostobaság ellen”, elvállalja a vérvád miatt bíróság elé állított 15 ember képviseletét. A nyíregyházi perre (június 20. – augusztus 3.) az ország mellett az egész világ is figyel – már ekkor olyan fenyegetéseknek, támadásoknak van itthon kitéve, hogy munkatársaival együtt testőrök vigyáznak rá. A felmentő ítélet után pedig többek között honoráriumának elképesztő voltát is terjesztik, így nem is meglepő, hogy népszerűsége jelentősen csökken, nem versengenek már a választókerületek, hogy kinek legyen a jelöltje.

eotvos
A PTE Egyetemi könyvtárának Digitális Univerzumában el lehet olvasni mindhárom kötetet

A per történetéről szóló három kötetes munkája 1904-ben jelenik meg, válaszul a vizsgálóbíró, Bary József is megírja később az emlékiratait. Máig legolvasottabb művének is van valós alapja: egy 1875-ben, negyedmagával a Balaton körül tett utazás. Ennek emlékei, a sok hallott történet, és persze a vármegye érdekesebb bírósági esetei adják a mű alapját, ami íróként is híressé tette. A Révai kiadó 27 kötetben adta ki életének utolsó 15 esztendejében megírt munkáit. És ezekben az években is ott ül a „Vajda” – mert így nevezték barátai és ellenfelei is – az Abbáziában, és sokan hallgatják a történeteket és a tanácsokat egészen 100 évvel ezelőtti haláláig.

eotvos_karoly

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2016.04.12. 15:23 • Címke: évforduló