a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Luther Márton magánvégrendeletét állítja ki a Levéltár

orszagosleveltarlead

Luther Márton vagyonára, családjára vonatkozó „magánvégrendeletét” és Julius Ludwig Grimm felfújható földgömbjét állítja ki a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.

A két különleges kiállítási darab bemutatásával a Levéltár az intézményben folyó munkába tudományos is bepillantást szeretne adni – emelte ki Mikó Zsuzsanna, a Levéltár főigazgatója a kiállítás hétfői megnyitóján. Az Evangélikus Országos Levéltár (EOL) legféltettebb iratanyagainak egyike Luther Márton végrendelete, amely az Evangélikus Országos Levéltár archívumának is helyet adó, Üllői úti egyházi székházépület felújítása miatt került ideiglenesen az Országos Levéltárba.

Az 1542-es végrendelet Luther saját vagyonára, családjára vonatkozó „magánvégrendelet”, amelyben nem a reformációról vagy az egyházról, hanem családjáról, feleségéről és gyermekeiről van szó. A szöveg elolvasásával, az ott felsorolt vagyontárgyakon keresztül Luther családi viszonyaiba is bepillanthatnak az érdeklődők, akik ezáltal emberileg is jobban megismerhetik a reformátort. A három lapból álló, hatoldalas végrendelet tanúi jeles wittenbergi professzorok voltak, Philipp Melanchthon mellett Caspar Cruciger (Kreuziger) és Johannes Bugenhagen (Dr. Pomeranus).

Budapest, 2016. április 25. Luther Márton vagyonára, családjára vonatkozó „magánvégrendelete” a műtárgy, valamint Julius Ludwig Grimm földgömbjének bemutatóján a Magyar Nemzeti Levéltárban 2016. április 25-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Luther Márton vagyonára, családjára vonatkozó „magánvégrendelete” (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Fabiny Tamás, Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke felidézte, hogy a dokumentumot Luther leszármazottai őrizték, majd az 1700-as évek elején a neves észak-német evangélikus polgárcsalád, Carpzow família tulajdonába került. 1804-ben, a család utolsó férfitagjának elhunytával a hagyatékot aukcióra bocsájtották, amelyen báró Jankovich Miklós, a kor jeles műgyűjtője vásárolta meg 40 aranyért. A katolikus magyar arisztokrata gesztusként 1815-ös végrendeletében Luther testamentumát a magyar evangélikus egyházra hagyományozta. A dokumentum először a Magyar Nemzeti Múzeumba került, és csak évekkel később kapta meg az evangélikus egyház. A püspök megjegyezte: a dokumentum további különlegessége, hogy abban Luther – igen modern módon  nem gyerekeire, hanem özvegyére hagyta értékeit. „Ezt tudatosan tette, ha tetszik a női emancipáció jegyében, hogy az özvegy ne kényszerüljön alamizsnára, hanem később ő adhassa tovább belátása szerint gyerekeinek a javakat. Ezzel is formabontó gondolkodásról tett tanúbizonyságot.” Fabiny Tamás elmondta, hogy a dokumentum a 2017-es jubileumi Luther-évre rendezett wittenbergi kiállításon a kiemelt tárgyak között szerepel majd.

Budapest, 2016. április 25. Szlabey Dorottya (b) és Nemes L. Ágnes főrestaurátorok Julius Ludwig Grimm 1832-ben készült felfújható, hordozható földgömbje mellett az általuk restaurált műtárgy, valamint Luther Márton vagyonára, családjára vonatkozó „magánvégrendeletének” bemutatóján a Magyar Nemzeti Levéltárban 2016. április 25-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Szlabey Dorottya és Nemes L. Ágnes főrestaurátorok Julius Ludwig Grimm 1832-ben készült felfújható, hordozható földgömbje mellett az általuk restaurált műtárgy bemutatóján (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A végrendelet mellett az országos levéltár gyűjteményébe tartozó, Julius Ludwig Grimm térképész által 1832-ben készített felfújható és hordozható földgömböt is kiállítja a budapesti intézmény. A 112 centiméter átmérőjű térképet iskolai szemléltető eszközként felfújva, házi használatra pedig szelvényekre hajtogatva ajánlotta használni a készítő. Anyaga vászonra dolgozott nyomtatott, színezett papír és papírkarton, a műkincset a német nagykövetség támogatásával nemrég restaurálták. Heinz-Peter Behr, Németország magyarországi nagykövete felidézte, hogy a földgömb egy igazi ritkaság, hiszen összesen csak három darab készült belőle, a másik kettőt Bécsben, illetve Berlinben őrzik. Kiemelte: Grimm térképészeti ismereteit a kor legjobb térképészeitől tanulta, így nem meglepő, hogy mind a földgömb, mind a hozzá tartozó feljegyzések a kor legmagasabb tudományos elvárásainak feleltek meg.

MTI

• Publikálva: 2016.04.25. 15:10 • Címke: kiállítás