a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

​Egyfolytában fogyó kis fémdarab

JO_manda_adatbazisA tömegtermelést és a rövid élettartamú cipőket megelőző korokban olyan lábbelik előállítására törekedtek, amik, ha nem is egy életre szóltak, de legalább évekig szolgálták gazdáikat. Ezek, mivel más tartós anyag nem létezett, teljesen bőrből készültek. Arra is hamar rájöttek, hogy a talp kopását néhány ponton kis fémlemezekkel lehet késleltetni.

Az biztos, hogy a Révkomárom melletti Izsán, a Kelemantia erődben állomásozó légionáriusok sarujának talpa is meg volt vasalva, amire szükség is volt, hiszen a római légiók voltak tán a hadtörténet legtöbbet gyalogló alakulatai. A bőr cipőtalpat óvó eljárás aztán egészen a 20. század közepéig, végéig valamilyen formában létezett Magyarországon is. Így kerültek a csizmák, bakancsok aljára azok a patkók és spiccvasak, amik szép számmal ott szerepelnek a sírleletek között, de az utolsó nagyüzemi szériákból egészen biztosan még jópár dobozzal rozsdásodhat belőlük a halálozás miatt megüresedett suszterműhelyekben is. Mert a múlt században mindenek előtt a suszterok dolga volt eme fém alkatrészek cipőtalpakra való felerősítése, felszegelése. Tehát ők is voltak azok, akik beszerezték a patkókat és spitzvasakat a talpnak való bőrökkel együtt. 

patkosarok_3d
Kattintson a képre, majd a 3D-ikonra!

A patkók és a csizmák, bakancsok, cipők orrát védő spitzvasak pedig már a 19. század végén is nagy présgépekkel lettek előállítva. A rákóczifalvi Macimúzeum gyűjteményében szereplő, és 3D-ben a MaNDA adatbázisába is feltöltött magyar és német feliratú doboz, amit most megvizsgálhatunk, a csepeli Weiss Manfréd gyárban készített 100 darab patkósarkat tartalmazott 1915-ben. A Weissek Csehországból érkeztek hazánkba, az 1857-ban született Manfréd testvérével együtt 1882-ben kapott engedélyt az első magyarországi konzervgyár megalapítására. S mivel a katonának a konzerv mellett lőszerre is szüksége volt, ezért a fivérek ilyen holmikat is kezdtek gyártani a Lövölde téren álló gyárukban. Amit egy 1890-es robbanás után voltak kénytelenek kiköltöztetni a Csepel szigetre, de ez csak elősegítette a gyarapodásukat olyannyira, hogy 1914-re az ország legnagyobb hadiüzemévé nőtték ki magukat. Hogy aztán a különféle űrméretű töltények és egyéb pusztító eszközök mellett, talán a maradék vasakból még patkósarkakat is előállítottak, az jó üzleti érzéküket is dicséri.  

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2016.05.31. 12:03 • Címke: manda, manda adatbázis, 3D

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.