a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Best of MuzÉj 2016

muzeumokejszakajaMit ajánl a MaNDA a Múzeumok Éjszakájára? Applikációt, móka-kacagást, beszélgetést és igazi Moszkva téri nosztalgiabulit.

1. Különleges múzeum-app a PIM-ben: Ha a Petőfi Irodalmi Múzeumban kezdünk, akkor követhetjük Szendrey Júlia gyűrűjét. A játékhoz nincs másra szükség, mint egy okostelefonra, a PIM-ben megkapott információkra és egy detektív észjárására. Különböző feladványokon, fejtörőken és helyszíneken keresztül bontakozik ki szerelemük, vívódásuk és hétköznapjaik története. A virtualitás és a valóság összemosódik, egyszerre szerephez jut a játék során. A bennünk élő Júlia-kép, a „rövid hajú, férfiruhás, szivarozó, szabados, végzetes” – ahogy Ady írta, illetve az erős, kackiás, forradalmár Sándor-kép bizonyosan megváltozik a játék végére. A 45 perces interaktív séta a múzeumból indul, majd ott is ér véget, a kettő között pedig életük színhelyeit ismerjük meg. Végigjárjuk, hol laktak, találkoztak, szórakoztak, hol élték hétköznapjaikat. Megtudhatjuk, mit látott Petőfi Júliában és mit Júlia a költőben. A séta különlegessége az is, hogy a játék párban játszható, azaz Sándorként és Júliaként: velük azonosulva férfiként és nőként ismerhetjük meg gondolataikat, a házasság és a szerelem különböző szakaszait.

petofi mobil pim app

2. Dokumentumfilm-ritkaságok cinefileknek: A Múzeumok Éjszakájára a Kassák Múzeumba települ a BuDoKu (Budapesti Dokumentumfilm Fesztivál) és gondosan válogatott filmekkel történeteket mesél el. Felemelő vagy meghökkentő, tragikus vagy ironikus, zajos vagy néma, pergő vagy lassan sodró sztorikat emberekről, közösségekről, helyekről. A rövidfilmek egy részét a DocNomads – nemzetközi dokumentumfilmes program – résztvevői készítették Magyarország hátrányos helyzetű településein. Az este két blokkban a következő filmeket vetítk:
Pogácsás Julcsi (Baranyi Mária, 2010), Szia bátyus (Bogdán Árpád, 2015), Dominika (Bogdán Árpád, 2015), Magok (Tyagi Pallav & Marko Sipka & Diana Pacheco & Theresa Khalil & Krisztina Meggyes, 2013), Portrék a dombról (Tamara Bartincki, Katharina List, Micolás Parra, Jamyl Valverde, 2016), Vándormozi – emlékek (Kővári Borz József), Szafari (Pölcz Boglárka & Pölcz Róbert, 2001). A 19.30-tól kezdődő filmvetítést beszélgetés követi az alkotókkal, vendégek: Baranyi Mária, Meggyes Krisztina és a Docnomads nemzetközi Joint Master Program hallgatói.

kassak muzeum muzej
Kép forrása: Vándormozi Facebook-oldala

3. Aki távol-keleti tájakra utazna, a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeumba látogasson el, ahol a programok a Korea dokumentumfotókon – Embereken, tájakon és időn túl című kiállításhoz illeszkedve bepillantást engednek Korea sokszínű kultúrájának részleteibe. A kreatív sarokban a látogatók megismerkedhetnek a koreai csomózással és papírhajtogatással, kalligráfia-műhely is lesz, ahol a tradicionális írástechnikákkal ismerkedhetünk meg. Aki szereti az ínyencségeket, Tóth Károly séf (Wok to Box – Asian Gourmet Kitchen, Debrecen) készít koreai különlegességeket, így megismerkedhetünk a magyartól talán meglepő módon nem is annyira távoli, mégis egzotikus ízekkel is. Emellett lesznek színpadi programok: A giliszta meg a százlábú – interaktív koreai népmese a Szamárfül Projekt előadásában, fellép a Mugunghwa tánccsoport dobos-, a legyező- és a maszkos táncelőadással, a modernebb műfaj kedvelői pedig a Home Made Asia K-pop tánccsoport előadását is megnézhetik, ahol a a globális méreteket öltő stílust azok is megismerhetik, akik eddig talán csak PSY nevét kapcsolták össze a K-POP kifejezéssel.

Kang Woon-gu: Yongdae-ri (Naeseorak), Buk-myeon, Inje, Gangwon. 1973 hopp muzej
Kang Woon-gu fotója is ízelítőt ad a távol-keleti tájakról

4. Akit ezen az éjszakán is a karrierje érdekel, az látogasson el a Magyar Természettudományi Múzeum preparálási bemutatójára: itt végignézhetjük, hogyan lesz a begyűjtött példányból valódi múzeumi tárgy. 19 órától pedig kipróbálhatjuk, hogy helytállnánk-e a múzeum hétköznapi hősei között? A különleges pályaorientációs programon belekóstolhatunk a természetrajzi gyűjtemények preparátorainak hétköznapjaiba. Mi teszi a jó preparátort? Mennyire kell biztos legyen a kezünk és a türelmünk? Ha végigjárjuk az állomásokat, nem lesznek ismeretlenek a következő munkafázisok: alátétcédulázás, családra válogatás, metszetkészítés, iszapolás.

feregpreparalas
Egy kis féregpreparálás a Magyar Természettudományi Múzeumban?

5. Buli lélekben a Moszkvatéren: Hol zárjuk le a Muzéjt és hol kezdjük el a nyári fesztiválszezont a Múzeumok Éjszakáján? Csakis a Kiscelli Múzeumban, egy fergeteges buliban. A #moszkvater – A Széll Kálmán tér története című kiállítás apropóján ezen az estén a megújuló tér történetéhez kötődő zenekarok lépnek fel. A zenei programon túl izgalmas tárlatvezetésekkel, zseblámpás kriptatúrával, színes lampionokkal és a Finomító Kantin jóvoltából kihagyhatatlan „Moszkva tér” hamburgerrel várják a szervezők az érdeklődőket! Minden látogató, aki a Kiscelli Múzeumban vásárolja meg a karszalagját, egy, a Finomító Kantinban beváltható kupont kap ajándékba.

moszkvater
Ugya mindenki emlékszik erre az órára?

Részletes program:

#házibuli
18.30–19.15 Keeymen zenekar
19.30–20.30 A.K.T. Színésznő Zenekar
21.00–22.15 Moszkva tér zenekar (MOX)
22.30–23.30 Pajor Tamás

#találkozások
17.00 és 20.00 Találkozás az óra alatt Simonovics Ildikó és Maczó Balázs kurátorokkal
19.00 Találkozás az óra alatt Szabó Győzővel
21.00 Találkozás az óra alatt Novák Péterrel
22.00 Találkozás az óra alatt Ujlaki Dénessel – Rock and Roll party táncbemutatóval

#klasszikusok
16.00 és 17.30 Mágnások lakberendezője – Tárlatvezetés a műtárgybútor-raktárban
18.00 és 22.00 Zseblámpás kriptatúra és épületséta
19.30 Alakváltozások és gesztusok – Tárlatvezetés az Őrzők című kiállításban
20.30 Tárlatvezetés az állandó várostörténeti kiállításban

+ 1. A focirajongóknak sem kell unatkozniuk a Múzeumok Éjszakáján: nekik ajánljuk a Fradi Múzeumot, ahol Tóth ‘Potya’ István, a Ferencváros labdarúgója, majd edzője által vezetett edzésnaplók másolatai is megtekinthetőek lesznek. Tóth ‘Potya’ István 1912 és 1926 között volt az FTC játékosa, ezalatt két bajnokságot és egy kupát nyert a csapattal. A klub színeiben 389 mérkőzésen 145 gólt lőtt, a válogatottban 19 fellépésén nyolcat. Edzőként irányítása mellett három bajnoki, egy Közép-európai Kupa (KK) és két kupagyőzelem volt a zöld-fehérek mérlege. Akik ezen a napon ellátogatnak a Groupama Arénába, azok stadiontúrán vehetnek részt, megtekinthetik a Dalnoki Jenő-emlékkiállítást, fényképezkedhetnek a legutóbbi idényben nyert trófeákkal is. A Múzeumok éjszakájára érvényes karszalagot elővételben a Fradi Múzeumban megvásárlók egy Varga Zoltánról szóló könyvet is kapnak ajándékba.

fradi múzeum

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2016.06.23. 14:53 • Címke: program