a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

Átadták a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet Ózdon

ujmandalogokicsilead

Átadták a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet hétfőn Ózdon. A létesítményt 2,5 milliárd forintból az egykori kohászati üzemek területén alakították ki a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) egyik részlegeként. A MaNDA döntő részt vállalt a koncepció kialakításában, és a megvalósításban is.

A magyar és a kelet-európai filmtörténetet bemutató, Ózdon létesülő Nemzeti Filmtörténeti Élménypark megvalósítására 927,4 millió forint állt a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet rendelkezésre. A projekt keretében felújították az ózdi ipari park területén lévő Fúvógépházat. A csaknem 2800 négyzetméteres épületben lehetőség nyílt a magyar és a kelet-európai filmtörténet bemutatására. A Digitális Erőmű, mint a MaNDA által kezdeményezett fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében, a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) támogatásával valósul meg. Az 1 599 millió forint értékű beruházás eredményeként egy több-funkciós létesítmény jön létre, amely módszertani központként, kiállító-, illetve közösségi térként működik majd. Az épület az ózdi Ipari Park területén, a Törzsgyár dél-keleti részén található, ipari műemléki környezetben. A Digitális Erőműben megvalósult informatikatörténeti kiállítás a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság együttműködésével jött létre.

ozdi digitalis eromu foto major laszlo
A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és Digitális Erőmű épülete Ózdon (fotó: Major László/mandarchiv.hu)

Az egykori kohászati üzem törzsgyárának területén oktatási, kutatási, módszertani központot, Digipedia elnevezésű oktatási alkalmazási részleget, egy óriási méretű közösségi teret és kiállító helyi­ségeket alakítottak ki, a pincerészben a Digitális Kárpát-medence elnevezésű kiállítás várja a látogatókat, míg a hajdani Fúvógépházban filmstúdió létesült. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az avatáson jelentős kulturális és turisztikai fejlesztésnek nevezte az ózdi projektet, amely valódi élményt nyújt a látogatóknak és megőrzi mindazt, ami a magyar filmekhez, a filmgyártáshoz az utóbbi hosszú évtizedek során fűződik. Úgy fogalmazott: Ózd a szocialista nagyipar egyik fellegvára volt, ma pedig ezen a területen a kultúra dominál majd, a magyar kulturális fejlesztés jelentős beruházása valósult meg. Hozzátette: a hátrányos helyzetű régiókban is szükség van az értékteremtésre, az életminőség javítására.

6
Lovas Lajos a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet igazgatója köszöntő beszédet mond (fotó: Major László/mandarchiv.hu)

„Hiszünk abban, hogy a kultúra eszközeivel ezt a cél hatékonyabban tudjuk szolgálni” – mondta, megjegyezve: arra törekszenek, hogy ne csak a fővárosban, ne csak a megyei jogú városokban legyen lehetőség a kultúra eléréshez, legyen ott a kultúra mindenkinek a mindennapokban. Hoppál Péter szólt arról is: fontos, hogy mindenkinek bemutassák, milyen kincsei vannak ennek az országnak. Elismerően szólt a magyar filmről, kiemelve egyebek mellett Hajdu Szabolcs filmjét, az Ernelláék Farkaséknál című alkotást, amely szombaton elnyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt Karlovy Varyban, valamint Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas produkcióját. Hinni kell abban, hogy hazai és külföldi látogatók, fiatalok ezrei jönnek el megnézni, hogyan, miképp készültek a magyar filmek – utalt az ózdi helyszínre az államtitkár. Hangsúlyozta: a kormányzat az ózdi létesítmény működését évente 250 millió forinttal támogatja.

Ózd major lászló
Filmszerű élmények (fotó: Major László/mandarchiv.hu)


Az ózdi központ egyebek mellett digitális tanórák készítéséhez nyújt segítséget mind a tanároknak, mind a diákoknak, az alkalmazás okostelefonon, tableten és asztali számítógépen is működik,és alkalmas a digitális táblák használatára, mögé pedig komoly adatbázist alakítottak ki. Ennek segítségével a tanárok ki tudják választani a Nemzeti alaptanterv kategóriáinak megfelelően azokat a digitális objektumokat, amelyeket felhasználhatnak óráikhoz, bármely tantárgyban. Az adatbázisban szerepelnek mozgóképek, hanganyagok, forgatható 3D modellek, szöveges és képi dokumentumok, így élővé képes varázsolni a tananyagot, a diákok pedig maguk is tudnak tanulni a segítségével.

9
A megnyitó közönsége (fotó: Major László/mandarchiv.hu)

A létesítmény alkalmas lesz olyan OKJ-s képzésekhez, amelyek távmunkára adnak majd képesítést. A központ létrehozásáról a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet és Ózd 2011 decemberében kötött megállapodást. Az ipari műemlékek védelmével megvalósult projekt keretében az egykori kohászati törzsgyár területén, mintegy 7000 négyzetméteren a kulturális értékek elhelyezésére szolgáló épületegyüttest hoztak létre.

MTI/mandarchiv.hu

• Publikálva: 2016.07.11. 22:55 • Címke: ózd

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.