a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Hamarosan itt a Mérges Buddha

magyarhangya

Az oktatás a legjobb fegyver a kirekesztettség ellen – állítja egy fiatal osztrák rendező Sajókazán forgatott dokumentumfilmje, a Mérges Buddha, amely egy különleges magyar iskoláról szól. A film a premier előtt a Szemrevaló címet viselő filmhéten is látható lesz, közönségbeszélgetéssel egybekötve.

Sajókaza 3000 lakosú község Kelet-Magyarországon, otthona az egyre növekvő lélekszámú, de elképesztő szegénységben élő roma kisebbségnek és egy előítéletekkel teli, elöregedő magyar populációnak. A két csoport között tapintható a feszültség. Azonban néhány évvel ezelőtt két, egymástól nagyon különböző háttérből érkező buddhista reményt hozott a község életébe – az ott élők nem kis megrökönyödésére.

buddha2
Orsós János Indiában... © 2016 - Metafilm, Tellux Film, ZDF

Orsós János roma származású Waldorf-tanár és a szociológus és a politikusi pályát otthagyó Derdák Tibor megalapították a buddhista Ámbédkar Iskolát a község és a roma gettó határán. Ez a tanintézmény lehetőséget teremtett a legszegényebb roma családok gyerekei számára is, hogy eljuthassanak az érettségi vizsgáig. Orsóst és Derdákot az indiai kirekesztettek kasztja, az érinthetetlenek története inspirálta. Az ortodox hindu hagyomány szerint aki Indiában az érinthetetlen kasztba született, nem juthatott oktatáshoz, nem szerezhetett tulajdont, csak a legalantasabb munkákat vállalhatta el, és nem léphetett fizikai érintkezésbe a magasabb kasztbéliekkel. 1956-ban egyikük, Bhimrao Ámbédkar hivatalosan áttért a buddhista hitre, ezzel áthágta a hindu kasztrendszer szigorú szabályait. Ámbédkar később ügyvédként és polgárjogi harcosként vált ismertté, mielőtt miniszter lett Indiában. Példáját milliók követték, akik néhány éven belül vécépucolókból orvosok, mikrobiológusok vagy köztisztviselők lettek. Orsós és Derdák feltette a kérdést: miért ne lenne ugyanez lehetséges Európa érinthetetlenjei, a romák esetében?

buddha
...és a sajókazai osztályteremben © 2016 - Metafilm, Tellux Film, ZDF

A film a két férfi elszánt küzdelmét mutatja be az egyre növekvő hatalommal bíró szélsőjobboldali párt, a Jobbik előítéletei és agressziója ellen, és a romák rezignáltsága ellen, akik nem látják egy jobb jövő lehetőségét a napi roboton és a guberáláson túl. Megismerkedhetünk az Ámbédkar Iskolába járó roma gyerekek világával is. Ezek a történetek nem kiglancolt sikersztorik, inkább személyes sorsok, amelyek érzékeltetik, milyen hosszú az út a romatelepről az egyetemig. Orsós János maga is folyamatosan megkérdőjelezi munkája hasznosságát. A film végén Indiába utazik inspirációért, és ismét megtapasztalja, hogy találták meg India érinthetetlenjei politikai és spirituális szabadságukat. Egy tömeggyűlésen felszólalva megígéri, hogy nem adja fel. Visszatér Magyarországra és folytatja küzdelmét, bár tudja, hogy akár többszáz évbe is telhet, míg pártfogoltjainak helyzete tartósan megváltozhat.

„A nyugati ember hajlamos azt hinni, hogy elegendő pénzzel és megfelelő szakértőkkel mindent meg lehet oldani. De a cigány emberek életének már évszázadok óta része a kirekesztettség. Csak pénzzel és szakértőkkel nem lehet rajtuk segíteni. Remélhetőleg az Orsós Jánoshoz hasonló tanárok kitartása segíthet azokon, akiknek alapvető tapasztalatuk a megbélyegzettség. Orsós Jánosnak és kollégájának, Derdák Tibornak nincsenek kész megoldásai. Folyamatosan kísérleteznek, bele is buknak, feltámad velük szemben is az ellenségeskedés, de ennek ellenére újra és újra próbálkoznak. Olyan forradalmárok ők, akik megfogyatkozott sereggel és szinte fegyvertelenül is folytatják a harcot. Az oktatás a fegyverük. Indiában bebizonyosodott, hogy az oktatás működik. Ott az érinthetetlenek elhagyták a kasztrendszert, hogy buddhistákká váljanak. János és Tibor szerint ezt a romák is megtehetik. Le a kalappal a konokságuk előtt.” (Stefan Ludwig)

A fiatal, Bécsben élő német rendező, Stefan Ludwig több mint három éven át forgatott a sajókazai romatelepen. Sikerét bizonyítja, hogy a Mérges Buddha a közelmúltban elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a német Fünf Seen Filmfesztiválon. Magyar bemutatója a német nyelvterület legújabb filmjeit bemutató Szemrevaló filmhéten lesz, szeptember 28-án, a Művész moziban, a film főszereplőinek jelenlétében, közönségbeszélgetéssel egybekötve.

A filmet Magyarországon forgalmazza a Magyarhangya közösségi filmforgalmazó.

sajtóközlemény/mandarchiv.hu

• Publikálva: 2016.08.22. 10:13 • Címke: szemrevaló, moziajánló