a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Több mint száz alkotás a Primanima Elsőfilmes Animációs Fesztiválon

primanimaleadHetvenhét rövidfilm és harminc gyerekfilm szerepel a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál versenyprogramjában. A filmmustrát október 19. és 22. rendezik meg Budaörsön három helyszínen, valamint több hazai és határon túli nagyvárosban.

Az idei Primanima programjainak Budaörsön a Jókai Mór Művelődési Központ, a Zichy Major és a fesztivál idején startoló BAB – Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér ad otthont. A fesztiválra beválogatott gyerekfilmverseny alkotásai idén először a Budaörsi helyszínnel párhuzamosan Székesfehérváron, Sopronban, Szekszárdon és Pécsen, valamint határon túli településeken, Kolozsváron, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön is láthatók lesznek.



Magyarországról az idén 26 rövidfilmet és 9 gyerekfilmet mutatnak be. Közülük a négynapos filmmustrán lesz a hazai premierje Szederkényi Bella A vaddisznó című francia-német-magyar koprodukcióban készült filmjének, amelynek kiindulópontja egy nagyvárosi elidegenedés-történet. A nemzetközi mezőnyből kiemelkedik Jan Saska cseh alkotó Happy End című fekete komédiája, amely az idén Cannes-ban debütált, valamint Jack O'Shea ír alkotó Sötét kabát című noirja, és Evgenia Gostrer Frankfurter Str. 99a című, Annecyban különdíjjal jutalmazott dokumentarista festmény-animációja.

rosie_ming
Rosie Ming lírai utazása Perzsiába
   
A rövidfilmeket értékelő háromtagú zsűriben az idén a nemzetközi animáció fiatal tehetségei ülnek majd: Csehországból Alexandra Hetmerová, Finnországból Joni Männistö, Észtországból Kristjan Holm érkezik. Egy-egy öntudatos nő történetét mesélik a programban szereplő egészestés animációs mozifilmek. A Torontói Filmfesztiválról és az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválról érkezik az egyik legismertebb kortárs kanadai animációs rendező, Ann Marie Fleming első nagyjátékfilmje, a Rosie Ming lírai utazása Perzsiába, amelynek fiatal főhőse a félig kínai, félig iráni származású költőnő. A közösségi finanszírozással készült filmben producerként és szinkronhangként olyan ismert színészek közreműködtek, mint Sandra Oh és Ellen Page. Az alkotás kísérőfilmje Fleming Holokauszttúlélők gyermeke voltam című 2010-es díjnyertes animációs rövidfilmje lesz, amely Bernice Eisenstein író-illusztrátor önéletrajzi képregényén alapul.

messzi_eszak
Messzi észak

Levetítik A messzi Észak című francia filmet is, amely tavaly elnyerte a közönségdíjat az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon. Az alkotás a 19. században játszódik Oroszországban, ahol Szása a fiatal arisztokrata lány fellázad szülei szigorú elvárásai ellen, és útnak indul az Északi-sarkra, hogy felkutassa eltűnt felfedező nagyapját.
   
A Visegrádi Animációs Fórum partnerségével mutatják be a fesztiválon a régió legjobb animációs filmjeit, amelyek közé három magyar alkotás is került. A négynapos eseményen a gyerekeket rajzfilmes játszóház várja, de lesz műhelymunka is magyarországi és határon túli diákok és művészeti hallgatók részvételével. Idén először szerveznek nemzetközi animációs workshopot, amelyet a jeles szerb animációs művész, Milos Tomic tart.

MTI

• Publikálva: 2016.10.09. 12:28 • Címke: primanima, animáció

Kapcsolódó írások