a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Anglia utolsó meghódítása

hastings csata lead1066. október 14-én mértek vereséget a hastingsi csatában a hódító normannok az angolszászokra. A csatatéren holtan maradt az utolsó angolszász király, II. Harald, a győztes Vilmos normandiai herceg pedig Hódító Vilmos néven vonult be a történelembe.

Anglia a 11. században viharos időket élt át. A szigetországot 1015-ben meghódító dán király, Nagy Kanut 1035-ben bekövetkezett halála után öldöklő trónviszályok robbantak ki, birodalma szétesett. Az évekig tartó zűrzavarból 1042-ben a Hitvalló melléknévvel felruházott angolszász Edvárd emelkedett ki királyként. A tényleges hatalom azonban az egymással viszálykodó főurak kezében volt, a jámbor uralkodó leginkább a westminsteri apátság építésének szentelte idejét, amelyet halála előtt nem sokkal, 1065 decemberében szenteltek fel.

hodito vilmos
Hódító Vilmos a Bayeux-i kárpiton, amely Anglia 1066-os elfoglalását meséli el (forrás: Wikimedia Commons)

Edvárd 1066. január 5-én gyermektelenül halt meg. Halálos ágyán – állítólag – sógorát, Harald Godwinsont nevezte meg utódául, akit másnap II. Harald néven meg is koronáztak. A trónt azonban magának követelte Nagy Kanut egyik fia, III. (Keménykezű) Harald norvég király és az akkor harmincnyolc éves Vilmos normandiai herceg is. A rendkívül vakmerő és becsvágyó Vilmos, aki törvénytelen gyermekként küzdötte fel magát Franciaország leghatalmasabb főurának, azt állította: Edvárd korábban őt jelölte ki örököséül, és az 1064-ben Normandiába látogató Harald Godwinson, a későbbi király hűséget esküdött neki. Ám ezt kevesen hitték el neki, mert az angolszász szokás szerint az új uralkodót nem életében a király, hanem annak halála után a nemesi gyűlés választotta ki. Harald pedig hajótörést szenvedett a francia partokon, fogságba esett, és – szabadulása fejében – kényszer alatt tette le az esküt. A háborúskodás 1066 őszén tört ki: a norvégok váratlanul partra szálltak és elfoglalták az északkelet-angliai York városát. Harald, aki addig délen várta Vilmos támadását, a hír hallatán északra indult, és szeptember 25-én Stamford Bridge közelében megsemmisítő vereséget mért a betolakodókra, a csatamezőn holtan maradt a norvég király is. Vilmos, aki a nyarat seregének toborzásával töltötte, és megszerezte a jelentősebb európai udvarok támogatását is, az északon zajló küzdelmet kihasználva zavartalanul hajózott át Angliába, és a tengerparti Hastings mellett táborozott le. A legenda szerint a hajóból kiugorva elesett, amit katonái rossz előjelnek tekintettek, de ő feltalálta magát, és egy marék kavicsot kezébe kapva felkiáltott: „Látjátok, már enyém is Anglia!”

harald angol király elesik
Harald norvég király eleste. Részlet a Bayeux-i kárpiton, a teljes kárpit itt látható (forrás: Wikimedia Commons)

Az új veszedelemről értesülve Harald erőltetett menetben sietett délre, elesett és útközben kidőlő veteránjait tapasztalatlan földműves újoncokkal volt kénytelen helyettesíteni. A király még az erősítéseket sem várta be, a meglepetés erejében bízva vonult a normannok ellen, de azok már értesültek közeledtéről, és maguk is északra indultak. Az Anglia sorsát eldöntő csata 1066. október 14-én, reggel kilenc órakor kezdődött, és egész nap tartott. A két sereg létszámát pontosan nem ismerjük, de létszámuk csaknem egyenlő lehetett. A kipihent normann sereg edzett, jól kiképzett katonákból állt, s felét a félelmetes, páncélozott lovasság tette ki, míg a napokig kétségbeesve menetelő angolszászok csak gyalogsággal és íjászokkal rendelkeztek. Harald mocsarakkal körülvett domb tetején táborozott le, hogy a normannok hegynek felfelé támadjanak, ráadásul ezt csak keskeny földsávon tehették meg. A rohamok rendre meg is törtek a pajzsfalon, Vilmos lovát kétszer is kilőtték alóla az angol íjászok. Harald már közel érezhette a győzelmet, amikor délután tapasztalatlan katonái végzetes hibát követtek el: megbontották a sort, hogy üldözőbe vegyék a hátráló normannokat. A lovasok azonnal benyomultak a résbe, az angolszász csatasor felbomlott, s amikor Harald is elesett (későbbi források szerint egy nyíl találta el a szemét), a vezér nélkül maradt angolok menekülőre fogták.

normann csata
A csatát időnként újra lejátsszák (forrás: Wikimedia Commons)

A csata helyén Vilmos apátságot építtetett, a főoltár azon a helyen áll, ahol Harold elesett. A csata emlékét örökíti meg az 1077-ben elkészült bayeux-i kárpit: a 70 méter hosszú, fél méter széles, feliratokkal ellátott vászon 58 képen mutatja be Anglia meghódítását. Vilmost 1066 decemberében Anglia királyává koronázták, de hatalmát csak több lázadás kegyetlen leverése után tudta megszilárdítani. Angliában a normandiaihoz hasonló feudális rendet vezettek be, a kulcspozíciókba normannok kerültek, de számos létező szokást és törvényt megtartottak. Vilmos egyszerre erőszakos és engedékeny politikája nagyban hozzájárult a sajátos angol társadalmi rend kialakulásához. Anglia utolsó meghódítója Normandiában halt meg: az ötvenkilenc éves királyt Nantes ostroma közben lángoktól megriadt lova levetette hátáról, és 1087. szeptember 9-én belehalt belső sérüléseibe.

vilmos
Hódító Vilmos (1066 – 1087) (forrás: Wikimedia Commons)

MTI

• Publikálva: 2016.10.14. 14:21 • Címke: évforduló