a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

130 éve ragyogja be a szabadság a világot

szabadsagszobor_lead1886. október 28-án avatta fel Grover Cleveland amerikai elnök New Yorkban a Szabadság-szobrot, amely a város jelképévé vált, és a világ egyik legismertebb szimbóluma lett. A szobor üdvözli a tenger felől érkezőket, a bevándorlók és a hazatérő amerikaiak milliói az Újvilágból először a női alak kezében tartott fáklyát pillantották meg.

A szobrot, amelynek hivatalos neve A Szabadság beragyogja a világot, Franciaország adományozta az Egyesült Államoknak a két ország barátságának jelképeként, az amerikai Függetlenségi nyilatkozat 1776. július 4-i elfogadásának centenáriumán. Az ötletet 1865-ben, az amerikai polgárháború idején vetette fel a rabszolgatartást ellenző liberális jogász, Édouard René de Laboulaye Fréderic egy beszélgetésben Auguste Bartholdi szobrásznak. Laboulaye úgy vélte, az Unió győzelme a rabszolgaság megszűnését és a valódi demokrácia beköszöntét jelentené az Egyesült Államokban, és a nagy eseményt a két nép által közösen állított emlékmű örökíthetné meg. Bartholdi ekkor még más tervekkel volt elfoglalva: a Szuezi-csatorna bejáratához szeretett volna világítótornyot építeni a rodoszi kolosszus mintájára. Ebből nem lett semmi, és a szobrász 1871-ben Amerikába indult támogatókat szerezni. Helyszínnek a 23 hektáros Bedloe's (ma Liberty) szigetet szemelte ki, amely mellett a kikötőbe érkező összes vízi járműnek el kell haladnia. Számos befolyásos személyiséggel találkozott és bejutott Ulysses S. Grant elnökhöz is, aki közölte vele: a sziget a kormány tulajdona és szívesen átengedik a szobor helyszínének.

szabadságszobor
A kéz megépítése
   
A szobor tervével 1875-ben léptek a nyilvánosság elé, egy évvel az amerikai függetlenség századik évfordulóján rendezett philadelphiai világkiállítás előtt. A megállapodás szerint az amerikaiak készítették a talapzatot, a franciák a szobrot, a szükséges pénzt a franciák illeték kivetésével, rendezvények és lottó szervezésével, a tengeren túl színpadi előadásokkal, kiállításokkal, aukciókkal gyűjtötték, és végül a magyar származású Joseph Pulitzer sajtómágnás is beszállt egy kampánnyal. A szobor szerkezetének elkészítésével Gustave Eiffelt, a híres párizsi torony tervezőjét bízták meg. Eiffel és segítője, Maurice Koechlin vasszerkezetet készített, közepén oszloppal, ez a rugalmas állványzat tartja belülről a vörösréz szobrot. Az 1876-os philadelphiai világkiállításon már bemutatták a fáklyát tartó jobb kezet, a két évvel későbbi párizsi világkiállításon pedig a fejet. A talapzat tervét Richard Morris Hunt készítette, építése 1885. augusztus 5-én kezdődött és 1886. április 22-én fejeződött be.

szabadsagszobor
A fej a párizsi világkiállításon 1878-ban (forrás: Wikipedia)

Magát a szobrot 1884. július 4-én adták át jelképesen az Egyesült Államok párizsi nagykövetének. Amerikába 1885. június 17-én érkezett meg 350 darabban és 214 csomagban, a kikötőben kétszázezres tömeg fogadta. Összeállítása az alapzat elkészülte után kezdődött és négy hónapot vett igénybe: először az Eiffel tervezte vasszerkezetet állították fel, majd erre erősítették rá a külső részeket. A keskeny talapzat miatt állványzatot nem használhattak, a munkások köteleken lógtak a munka során, de szerencsére halálos baleset nem történt. Bartholdi azt tervezte, hogy a fáklyát reflektorokkal világítsák meg, de ezt nem engedélyezték, mert elvakította volna a hajókalauzokat. A fényszórókat az aranyfüsttel borított fáklya peremébe vágott ablakok mögött helyezték el, az energiaellátást a szigeten felépített erőmű biztosítja.

szabadságszobor
A fej kicsomagolása 1885-ben (forrás: Wikipedia)
   
A köpenyes nőalak a szabadság római istennőjét, Libertast ábrázolja, fején hétágú diadémmal. Talpánál – a lenti szemlélő számára nem is láthatóan – a zsarnokság lehullott láncai hevernek, 12,8 méteres kinyújtott jobbjában a haladást jelképező fáklyát tartja. Baljában a tabula ansata, a törvény táblája van, amelyre a Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának dátumát (1776. július 4.) vésték. Az építmény talapzattal 93 méter, maga a szobor 46 méter magas, súlya 204 tonna. A szobor belsejében csigalépcső vezet a koronában lévő, 30 ember befogadására képes kilátóhoz. (Ide naponta csak 240 ember mehet fel, a jegyeket hónapokkal korábban kell megváltani.) Kezdetben a jobb karban levő létra is nyitva volt a nagyközönség számára, de 1916-ban biztonsági okok miatt lezárták, ma már csak a fáklya világítóberendezéseinek karbantartására használják. A talapzat második emeletén múzeum található, a szobor szomszédságában nemrég kezdték meg egy új, jóval nagyobb múzeum építését, amely a tervek szerint 2019-ben nyílik majd meg.

szabadsaszobor
A sziget 1927-ben (forrás: Wikipedia)

Az évente három és félmillió látogatót fogadó látványosságot századik születésnapja előtt felújították, így két évig zárva volt, majd a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után ismét bezárták. A szigetet az év végén, a múzeumi részt és a talapzathoz tartozó kilátót 2004-ben nyitották meg a látogatók előtt. A koronában lévő kilátót és az ide vezető 377 fokú keskeny csigalépcsőt csak 2009. július 4-én tették ismét elérhetővé a nagyközönség számára. A szobrot 1984-ben felvették az UNESCO világörökségi listájára. A szobor negyedére kicsinyített mása Párizsban is áll, a szobor által tartott fáklya látható a tízdolláros bankjegyen. Filmekben is fontos szerephez jutott: Alfred Hitchcock Szabotőr című filmjének csúcspontja a Szabadság-szobor fáklyájában lejátszódó üldözés, A majmok bolygója című film utolsó pillanataiban a homokba temetett Szabadság-szobor romjai döbbentik rá a főhőst, hogy az atomháború elpusztította Földre került.

MTI

• Publikálva: 2016.10.27. 13:52 • Címke: évforduló