a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Új köntösben a nagy fejedelem szülőháza

telekileadTöbb mint húsz kárpátaljai, erdélyi és felvidéki helyszín után a szlovákiai Szepsi városában, a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ Galériájában látható csütörtöktől a Megújuló épített örökségünk – értékmentés a Kárpát-medencében című, magyar vonatkozású műemléki rekonstrukciókat bemutató kiállítás.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Teleki László Alapítvány közös tárlata az 1999-2012 között, a magyar kormány támogatásával megújult külhoni magyar műemléki felújítások eredményeiről számol be – közölte az alapítvány az MTI-vel.

marosillye
Ilyen volt (forrás:minden-ami-magyar.hu)

A 25 tablón több középkori műemlék tekinthető meg, egyebek között a huszti, a benei, a bodrogszentesi és a hubói református templom, valamint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születési helye, a marosillyei Veres bástya felújítási munkálatai és a megújult épület. A tablók mellett számos műtárgy, így a huszti református templom fiatornyának, a székelydályai református templom karzatmellvédének vagy a gyulafehérvári római katolikus székesegyház XIII. századi kő domborműveinek másolata is látható lesz.


marosillye
Ilyen lett (forrás: panoramio.com)

A kormány 1999-ben indított programot a külhoni magyar vonatkozású műemlékek megmentésére a Teleki László Alapítvány közreműködésével. A határon túli magyar vonatkozású épített örökség megóvása, felújítása című projekt keretében 1999-tól 2006-ig húsz műemléket teljes körűen felújítottak és több mint 300 épületen folytak munkálatok. A 2011-ben újraindított projekt keretében újabb 30 jelentős műemlék állagmegóvása, helyreállítása történt meg. A vándorkiállítás ezt a megújult magyar vonatkozású épített örökséget mutatja be több kárpátaljai, erdélyi és felvidéki helyszín után Szepsiben február 2-tól március végéig.

(mti)

• Publikálva: 2017.01.31. 16:28